settings icon
share icon

Hogyan lehetne összefoglalni a Bibliát? Mit jelent a Biblia áttekintése?

A Biblia összefoglalása / áttekintése nehéz feladat. A Biblia 2 testamentumból, 66 könyvből, 1189 részből és 31173 versből áll. A különböző bibliai könyvek különböző témákat tárgyalnak, és más-más olvasóközönséghez íródtak. A Biblia könyveit hozzávetőlegesen 1500 év alatt mintegy 40 ember írta. A teljes Biblia összefoglalása / áttekintése éppen ezért igen nagyszabású vállalkozás lenne.

Ugyanakkor a Biblia „ihlető” szerzője a Szentlélek volt. Isten „kilehelte” Igéjét, majd a prófétákat és apostolokat késztette szavai leírására. Mindazokban, akik Jézus Krisztusba vetették a hitüket, ugyancsak a Szentlélek lakik (Róm 8:9; 1Kor 12:13), és a Szentlélek kész segíteni a Biblia megértésében (1Kor 2:10-16).

A Biblia összefoglalásáról / áttekintéséről szóló cikkeinkben az egyes bibliai könyvek hátterét szeretnénk ismertetni. Minden bibliai könyv esetében megnevezzük a szerzőt, közöljük a keletkezés idejét, a könyv célját, kulcsigéit, valamint röviden összefoglaljuk az adott könyv tartalmát. Őszintén reméljük, hogy a Bibliát összefoglaló / áttekintő cikkeink segítenek majd a Biblia jobb megértésében és mélyrehatóbb igetanulmányozásra ösztönzik valamennyi olvasónkat!

English

Az Ószövetség áttekintése

Az Újszövetség áttekintése



Vissza a magyar oldalra

Hogyan lehetne összefoglalni a Bibliát? Mit jelent a Biblia áttekintése?
Oszd meg ezt az oldalt: Facebook icon Twitter icon Pinterest icon Email icon
© Copyright Got Questions Ministries