settings icon
share icon
Kérdés

A kisbabáknak és a fiatal gyerekeknek is részük lesz az elragadtatásban?

Válasz


A Biblia konkrétan nem tér ki arra, hogy mi történik majd az újszülöttekkel, a kisbabákkal és a gyermekekkel az elragadtatás napján. Ez egyes keresztényeket – érthető módon – aggodalommal tölt el, hiszen nem tudják, hogy mi lesz gyermekeikkel, és félik, hogy a picik hátramaradhatnak a nagy nyomorúság idejére. De valóban van ennek a félelemnek bármi alapja? Nem, mi itt a gotquestions.org-nál határozottan hisszük, hogy ez teljességgel alaptalan. Álláspontunk kifejtésénél azonban mégis igyekszünk korrekt módon felhívni arra a figyelmet, hogy e témára vonatkozó konkrét bibliai kijelentés híján legfeljebb csak “szakértve spekulálhatunk” (Isten szeretetének tapasztalati ismeretébe gyökerezve azonban kicsit sem félünk mégis kijelenteni, hogy Urunk nem érzéketlen, gondatlan, vagy szívtelen – a fordító megjegyzése).

Lehetőség szerint, kérünk olvasd el a “Mi történik a csecsemőkkel és a kisgyermekekkel, amikor meghalnak? Hol található a Bibliában a felelős döntéshozatal kora?” – című cikket oldalunkon, hogy mélyebb betekintést nyerhess ezen kérdés hátterébe. Mi tehát azon nézet mellett emeljük fel hangunkat, mely szerint minden, felelős döntést hozni nem képes embernek része lesz az elragadtatásban. Ha tehát egy gyermek (vagy egy gyermeki szinten lévő ember – a fordító megjegyzése) egyszerűen nem érte még el a szellemi érettség azon fokát, hogy képes volna felelős döntést hozni Jézus mellett vagy ellen, akkor meglátásunk szerint egyenes útja van a mennybe, vagyis halála után azonnali bebocsátást nyer Isten közvetlen, örök jelenlétébe. (Gondoljunk csak bele, hogyha a beszámíthatóságot a messze tökéletlen emberi bíróságaink is figyelembe veszik, akkor a bűntelen bíró, Jézus Krisztus, ne tenné ezt?! – a fordító megjegyzése) Egyesek azt hirdetik, hogy kizárólag a hívő emberek gyermekeinek lesz részük az elragadtatásban. Ezzel a nézettel nem értünk egyet, már csupán azért sem, mert a felelős döntéshozatal korát el nem ért gyermek megváltása kicsit sem a szülei hitének minőségétől és mértékétől-, hanem kizárólag Isten el nem maradó kegyelmétől függ! Ez éppígy igaz az elragadtatásban való érintettségre is. Határozott meggyőződésünk, még ha erről konkrétan nem is tanít a Biblia (Talán azért, mert Isten joggal feltételezi, hogy gyarló, emberi állapotunkban is képesek vagyunk ennyire megismerni az Ő valós jellemét a Szentírás által? – a fordító megjegyzése), hogy minden embernek, aki nem érte el a felelős döntéshozatal korát, része lesz az elragadtatásban.

English



Vissza a magyar oldalra

A kisbabáknak és a fiatal gyerekeknek is részük lesz az elragadtatásban?
Oszd meg ezt az oldalt: Facebook icon Twitter icon Pinterest icon Email icon
© Copyright Got Questions Ministries