Kérdés
Melyek a Róma 14:1 igeversben említett vitás vélekedések?
Válasz
A római gyülekezet tagjai egyek voltak a Jézus Krisztusba vetett hitükben, Pál apostol azonban mégis felismerte, hogy a gyülekeztet alkotó zsidó és a pogány hívők között megosztottság uralkodik. E korai keresztények között ugyanis két csoport alakult ki, melyek egyes tagjai bizonyos dolgokon vitatkoztak, és azok miatt ítélgették egymást szeretetlenül, ezért Pál így utasította őket rendre: "A hitben erőtelent fogadjátok be, nem ítélgetvén vélekedéseit" (Róma 14:1).
A Római levél 14. fejezetének egésze az ilyen vélekedések, felfogások, vitás nézetek kérdésével foglalkozik. Ezek a vélekedések leginkább a keresztény élet nem meghatározó jelentőségű kérdéseiként határozhatók meg, vagyis olyan "szürke zónába eső" ügyekről van itt szó, amelyeket illetően a Biblia nem ad egyértelmű útmutatást.
Míg a keresztény hívő életben sok minden elengedhetetlenül fontos, más dolgok nem azok. Az a két konkrét vitás kérdés, amellyel Pál apostol a Róma 14. fejezetében foglalkozott, elsősorban az volt, hogy milyen ételeket szabad enni (2-3. igeversek), valamint hogy bizonyos jeles napok megtartása kötelező-e (5-6. igeversek). A 21. igeversben még a borivásra is kitért.
A rómabeli gyülekezet keresztényei pártoskodtak. Különöző vélekedéseik megvitatása közben a szeretet és Krisztusban való egység fontossága szépen feledésbe merült. A gyülekeztet alkotó hívek egy része úgy látta, hogy Krisztusban szabadságot kapott arra, hogy mindenféle ételt korlátozás nélkül fogyaszthasson. Nem világos azonban, hogy ezek a véleményük szerint fölöslegesnek ítélt korlátozások csak a zsidó törvényekben lefektetett kóser előírásokat, vagy a pogány bálványoknak feláldozott hús fogyasztását is magukban foglalták-e. Azok, akik hitben még gyengék voltak, talán túl nagy kísértést érezhettek a húsevés során arra, hogy visszatérjenek az előbbi bálványaikhoz, ezért inkább lemondtak mindenről, ami a kereszténység előtti életükre emlékeztette őket. Hasonlóképpen, néhány újdonsült kereszténynek, akik mindig is az előírt zsidó szent napokon imádták Istent, hiányérzete támadt, üresnek és hitetlennek érezték maguk, ha nem szentelték továbbra is Istennek ezeket a napokat.
A probléma továbbá az volt, hogy a hitben "erős" keresztények lenézték az imént említett gyengébbeket, a hitben még "gyenge" hívők pedig viszont megítélték (és néha még el is ítélték) az erőseket. A gyülekezet a büszkeség, a törvényeskedés, és a szeretetlen ítélgetés bűneibe keveredett. Pál tehát arra emlékeztette őket, hogy Isten szolgáiként egyedül Istennek tartoznak elszámolással: "Ki vagy te, hogy más szolgája felett ítélkezel? Tulajdon urának áll, vagy esik. De meg fog állni, mert van hatalma az Úrnak arra, hogy megtartsa" (Róma 14:4, MBT). Isten a mi Tanítónk, ezzel pedig egyedül az Ő dolga az, hogy megítéljen minket. Ha Mesterünk szolgálatában foglalatoskodunk, akkor nem olyan triviális dolgokkal fogunk foglalkozni, mint testvéreink étkezési szokásainak vizsgálgatása (holott még mai szemszögünkből is érthető, hogy a magukat étkezési szokásaik és szent napjaik által elkülönítő emberek ezen vallásos külsőségei miatt hogyan alakulhatott ki ekkora vita, amikor egyszer csak a vallást és vallásoskodást teljesen félretevő szolgálat, Isten szívbéli-, azaz nem a külsőségek mentén való szolgálata került képbe Krisztus által - a fordító megjegyzése).
E fejezet átfogó tanulsága az, hogy Isten számára a Krisztus testén belüli harmonikus kapcsolatok a döntő fontosságúak. A gyülekezeti egység fontosabb, mint a keresztény élet vitatható, kevésbé jelentős dolgaiban való egyetértés. A vitás nézetek, a különböző vélekedések nem bonthatják meg a keresztény egységet.
Isten olyan életvezetésre hívja fel a keresztényeket, amely által nem késztetnek másokat saját lelkiismereti szabadságuk megsértésére, és maguk sem ítélkeznek egymás felett: "Tehát ne kritizáljuk, se ne ítéljük el többé egymást! Inkább határozzuk el, hogy nem teszünk semmi olyat, amivel a testvéreink hitét lerombolnánk, vagy őket elgáncsolnánk!" (Róma 14:13, EFO). A hitben érett keresztényeknek, akik egy-egy adott témát illetően már tisztábban látnak, és ezért teljes szabadságot élveznek azon a téren Krisztusban, vigyázniuk kell, hogy ne vigyék a hitben gyengébb testvéreiket rá arra, hogy megbotoljanak és lelkiismereti meggyőződésükkel szembemenve cselekedjenek (lásd Róma 14:23b). Még ha úgy is hisszük, hogy igazunk van, de cselekedeteink egy hitbéli testvérünk szellemi megingásához vezetnek, jobb, ha felhagyunk az adott tettel. A hitben gyenge vagy kevésbé érett hívőknek pedig, akiknek erős (ugyanakkor még vélhetően nem szellem-vezérelt, hanem testi) meggyőződésük van egy adott témát illetően, el kell tekinteniük attól, hogy valamiképp bekorlátozzák, sőt, elítéljék azokat, akik a Szent Lélek szabadságában lubickolnak.
Az igazi keresztény tanítványokat a kölcsönös tisztelet és szeretet jellemzi (János 13:34-35). Pál ma is így utasít minket a Szent lélek által: "A hitben erőtelent fogadjátok be, nem ítélgetvén vélekedéseit" (Róma 14:1). Ez úgy értendő, hogy a hitben erősek egyenrangú hitbéli testvéreiknek kell tekintsék a már Krisztus testében élő, hitben viszont még gyengébb testvéreiket. A Római levél 14. fejezetének tanulsága ma is erőteljes hangon zeng. Ha a keresztények nem lényegi dolgokból csinálnak vitás kérdéseket, és azokban nem értenek egyet, akkor egyik fél sem ítélheti meg vagy ítélheti el a másik felet, hanem mindkettőjüknek meg kell engedni, hogy "...ki-ki a maga értelme felől legyen meggyőződve" (5. igevers), és aszerint imádja Istent.
Pál apostol azt hangsúlyozta, hogy az Istenben hívő minden ember tettét, akikhez már valósággal elközelgett Isten országa, az egymás iránti, képmutatás nélkül való szeretet kell vezérelje (Róma 14:15). A keresztényeket ugyanis nem arról fogja megismerni a világ (vagyis a nem-hívő emberek), hogy mit esznek és isznak, hogy egyes jeles napokon, vagy minden egyes nap dicsőítik Istent, hanem a Szent Lélekben való egymás iránti szeretetükről, igaz mivoltukról, békességükről, és örömükről (17. igevers). Pálnak az volt a szíve vágya, hogy a római hívők áldozatos életet éljenek, és nézeteltéréseiken felülemelkedve egyetértésre jussanak. A gyülekezet így ugyanis a jelentéktelen dolgokról áttehetné fókuszát az ún. nagy kiküldetésre, vagyis Jézus Krisztus evangéliumának a világban való terjesztésére.
English
Melyek a Róma 14:1 igeversben említett vitás vélekedések?
