settings icon
share icon
Kérdés

Mit értünk visszafogott öltözködés alatt?

Válasz


Mikor Pál apostol a gyülekezet női tagjainak öltözködéséről szól, inti az asszonyokat, hogy „tisztességes" módon „szemérmetességgel és mértékletességgel ékesítsék magokat". Pál eztán a tisztességtelen öltözködés és a jó tettek közötti éles ellentétre mutat rá. Állítása szerint Isten igaz híveihez csak az utóbbiak illenek (1.Timótheushoz 2:9-10). A visszafogott öltözködés persze nem csak a gyülekezeti alkalmakra vonatkozik, hanem mindenkorra, bárhol is forduljon meg a keresztény testvér.

Hogy jobban megértsük, hogy mit is jelent a visszafogott, tisztességes öltözködés és küllem, jól tesszük, ha alaposan megvizsgáljuk szívünk szándékait és késztetéseit. Akik szívükben tényleg elkötelezettek Isten követése mellett, mindent megtesznek majd, hogy visszafogottan, tisztességesen és az alkalomnak megfelelően öltözzenek. Akiknek azonban a szívük saját maguk felé hajlik, azok figyelemfelkeltő és kihívó módon fognak öltözködni, anélkül hogy egy percig is mérlegelnék, hogy ez másokra és saját magukra nézve milyen következményekkel jár.

Az istenfélő asszony életének minden dolgában Istenre tekint szellemi vezetésért, legyen az a dolog még oly nagy vagy kicsi. Megérti, hogy az Isten akarata, hogy tekintettel legyünk Jézus Krisztusban lévő testvéreink szellemi állapotára, hogy Isten országának dicsőségét tartsuk szemeink előtt. Ha egy nő azt állítja magáról, hogy Isten követője, és mégis úgy öltözködik, hogy a férfiak és a nők figyelme akaratuk ellenére is testére terelődik, akkor igen rosszul képviseli Őt, aki saját életét adva a kereszten kiváltotta lelkét az örök kárhozatból. Az ilyen asszony „feledékeny hallgatóként" megfeledkezik arról, hogy az Úr Jézus Krisztus az evilági mulandó testét is megváltotta, hogy a Szent Lélek abban, mint egy templomban, vehessen lakozást (1. Korinthusbeliekhez 6:19-20). Kihívó ruházatával azt hirdeti a világnak, hogy ő pont annyi értéket tulajdonít magának, amennyit a teste ér, és hogy fizikai vonzereje egyenesen arányos a fedetlen bőrfelületének mértékével. Továbbá azáltal, hogy kihívó módon öltözködik, és buja gondolatokra ingerli férfi hittestvéreit, még őket is bűnbe sodorja. Ezt a gyakorlatot Isten mindkét oldalon elítéli (Máté 5:27-29). A példabeszédek 7:10-ben egy parázna öltözetű asszony leírását találjuk, ki „álnok az ő elméjében". Itt tehát jól láthatjuk, hogy a külső megjelenés hogyan tükrözheti vissza szívünk állapotát.

A Szentírás azt mondja, hogy az asszonyoknak tisztességes módon illik öltözködniük. Hogyan alkalmazzuk azonban ezt az útmutatást modern társadalmainkban? A nőknek tehát a bokájuktól a fejük búbjáig el kell fedniük az egész testüket? Számos olyan szekta és vallás van a világon, mely pontosan ezt követeli meg a nőktől. Isten Igéje azonban tényleg így érti a „tisztességes" öltözéket? Itt érdemes megint a szív indíttatásait megvizsgálnunk. Ha egy nő szíve hevesen ég Megváltója iránt, akkor nem fog olyan ruhát hordani, mely hátráltatná vagy leértékelné Isten mellett tett tanúbizonyságát. Isten gyermekeként nem vesz fel provokatív vagy mélyen kivágott, alakcentrált és feszülős ruhákat. Ha körülötte mindenki a hiúság vásárán hivalkodva prezentálja portékáját, ő nem fut a lemmingek tömegével, hanem ellenáll a kísértésnek. Pontosan tudatában van annak, hogy az ilyen ruhák azzal az egy céllal készülnek, hogy a férfiak figyelmét a testére irányítsák. Azt is tudja, hogy az ilyen ruhák viseletével csak egy szexuális objektummá degradálná saját magát. Feléri azt is, hogy a férfiak ilyen módon kicsikart figyelme mennyire olcsó és értéktelen, és hogy az milyen gyorsan tovatűnik. Még véletlenül sem akar ruházkodásával senkit bűnre ingerelni, sőt még ennek a puszta gondolata is taszító számára, hiszen Isten szeretetével és tiszteletével a szívében az a célja, hogy mások is szeressék és tiszteljék Istent. A tisztességes és alázatos öltözet tükre a tisztességes és alázatos szívnek. Istennek – és nem az embereknek – tetszeni és élni kívánó nő így áll hozzá az öltözködés támaköréhez.

English



Vissza a magyar oldalra

Mit értünk visszafogott öltözködés alatt?
Oszd meg ezt az oldalt: Facebook icon Twitter icon Pinterest icon Email icon
© Copyright Got Questions Ministries