settings icon
share icon
Kérdés

Mit jelent visszaesni?

Válasz


A visszaesés keresztyén szempontból azt jelenti, hogy inkább eltávolodsz Krisztustól ahelyett, hogy közelednél hozzá. Visszaeső az, aki lelki téren rossz irányba halad. Hátrafelé halad, nem előre. A visszaeső egy adott ponton elkötelezettséget tanúsított Krisztus iránt, vagy bizonyos viselkedési mércét követett, de azóta visszatért a régi útjára. A visszaesés több formában is megnyilvánulhat, pl. kimarad a gyülekezetből, kihűl az Úr iránti vágy, otthagyja a szolgálatot vagy a családot, vagy visszaesik a régi szokásaiba.

Némelyek visszaesés alatt azt értik, hogy az illető elveszítette az üdvösségét. Mivel azonban a megváltott személy „biztosítva” van Krisztusban (János 10:28-29) – Isten nem rúgja ki a gyermekeit a családjából –, mi nem ebben az értelemben fogjuk a szót használni. Amikor visszaesésről beszélünk, inkább arra gondolunk, hogy az illető kapcsolata Krisztussal kihűlőben van. A visszaesett állapot jelentheti azt, hogy az illető sosem volt megtérve, és most a visszaesés csak lerántja a leplet. De azt is jelentheti, hogy Isten valamelyik gyermeke bukott el, esett vissza ideiglenesen.

A Biblia az eltántorodás, elfordulás, elszakadás, stb. szavakat használja a visszaesésre, de hasonlót ért alattuk. A Szentírásban az eltántorodás két különböző dolgot jelenthet. Egyik esetben az illető meg van térve, de átmenetileg kételyek időszakát éli, amit hitkrízisnek nevezünk. A másik esetben az adott személy soha nem is tért meg, csak ideiglenesen úgy viselkedett, mintha meg lenne térve. Nevezzük ezt most a keresztyénség próbavezetésének.

A visszaesés mint hitkrízis:
A Márk 14:27-ben Jézus azt mondja a tanítványainak: „Mindnyájan megrendültök majd” (Simon Tamás László-féle fordítás). Ez alatt azt értette, hogy amikor letartóztatják, a tanítványok hitkrízist élnek át – egy olyan sokkoló élményt, amelynek következtében elfutnak Jézustól, és a hitük magját kérdőjelezik meg. Számukra ez a sérelmek éjszakája, a megrendülés éjszakája volt. De ez egy ideiglenes állapot volt. Három nappal később Jézus feltámadt a halottaiból, és megjelent a tanítványoknak. Hitük és reménységük visszatért, és erősebb volt, mint valaha.

Pál apostol elmondja, hogyan bánjunk egy olyan testvérrel, aki visszaesett: „Testvéreim, ha valakit tetten is érnek valamilyen bűnben, ti, akik lelki emberek vagytok, igazítsátok helyre az ilyet szelíd lélekkel. De azért vigyázz magadra, hogy kísértésbe ne essél” (Galata 6:1). Jakab is egyetért: „Testvéreim, előfordulhat, hogy közületek valaki letér az igaz útról... valaki más segíthet neki, hogy visszataláljon Istenhez” (Jakab 5:19, Egyszerű). A visszaeső letért az útról, és „megrekedt” a bűnben, de a gyülekezet azon fog igyekezni, hogy helyreigazíts és visszaterelje az igaz ösvényre.

Vannak olyan élethelyzetek, pl. egy szerettünk eltávozása, ami miatt megkérdőjelezzük Istent. Ez addig rendben is van, amíg a kérdéseinket Isten elé visszük, nem pedig lázadó életre használjuk. A hitkrízis eredményeként általában közelebb kerülünk Istenhez, mint előtte voltunk. A megpróbáltatások idején merüljünk el az igében, imádkozzunk kitartóan (Lukács 18:1), és vegyük körbe magunkat olyanokkal, akik erősek a hitben.

A visszaesés mint próbavezetés:
A Zsidók 6:4-6-ban és a Lukács 8:13-ban egy másik fajta „eltántorodásról” találkozunk. A Zsidók 6 hitehagyottakat ír le, olyanokat, akik csak „megízlelték az Isten felséges beszédét” (5.v.), de aztán elutasították. A Lukács 8:13-ban Jézus a köves talajhoz hasonlítja a hitehagyottat: némelyek azért esnek vissza vagy tántorodnak el, mert nincs gyökerük. Ezekben a szakaszokban az adott személy külsőleg hívő, legalább is egy darabig, de nem kötelezte el magát Isten mellett. Az ilyen ember lehet, hogy eljár gyülekezetbe, olvassa a Bibliát, keresztyén zenét hallgat, és hívő barátokkal tölti az idejét. Tetszik neki az általános légkör és a jó társaság, amely a hívőket jellemzi. De szíve nem változott meg, soha nem született újjá. Végül visszaesik vagy elhagyja a hitét. Egy próbavezetésre vitte a keresztyénséget, de végül nem vette meg.

Az üdvösség egy őszinte hitvallás révén érhető el, mely során az, aki hisz halálában és feltámadásában, Jézust Úrnak vallja meg (Róma 10:9-10). Ha egy valóban megtért személy később elbukik, azaz visszaesik lelkileg káros szokásokba és viselkedési formákba, a bukás csak ideiglenes lesz. Az Úr fegyelmező munkája vissza fogja téríteni (ld. Zsidók 12:4-13). A jó pásztor utánamegy az eltévedt juhnak (Lukács 15:3-7).

Ha valaki nem volt megtérve, csak feltette az álarcot, és visszaesik, azaz leveszi a maszkot, és felszínre kerül valódi énje, akkor későbbi állapota rosszabb lesz az elsőnél (Zsidók 10:26-31). Honnan tudjuk megkülönböztetni az egyes visszaesési típusokat? Nem mindig vagyunk rá képesek, csak esetleg idővel, de még akkor sem tudhatjuk, hogy mennyi időbe fog telni, míg Isten helyre nem állít egy visszaesőt. Csak Isten ismeri a szíveket.

English



Vissza a magyar oldalra

Mit jelent visszaesni?
Oszd meg ezt az oldalt: Facebook icon Twitter icon Pinterest icon Email icon
© Copyright Got Questions Ministries