Milyen a valódi imádat?


Kérdés: Milyen a valódi imádat?

Válasz:
A Róma 12:1-2-ben Pál apostol tökéletesen megfogalmazta a valódi imádatot: „Az Isten irgalmára kérlek tehát titeket, testvéreim, hogy okos istentiszteletként szánjátok oda testeteket élő és szent áldozatul, amely tetszik az Istennek; és ne igazodjatok e világhoz, hanem változzatok meg értelmetek megújulásával, hogy megítélhessétek: mi az Isten akarata, mi az, ami jó, ami neki tetsző és tökéletes."

Ebben a szakaszban megtaláljuk a valódi imádat minden elemét. Először is, nézzük az imádat okát. „Isten irgalma" – Isten irgalma magában foglal mindent, amit Isten megad nekünk, noha nem érdemeltük meg: örök szeretetet, örök kegyelmet, a Szentlelket, örökkévaló békét, örök örömet, üdvözítő hitet, vigasztalást, erőt, bölcsességet, reményt, türelmet, jóságot, tisztességet, dicsőséget, igazságosságot, biztonságot, örök életet, megbocsátást, megbékélést, megigazulást, megszentelődést, szabadságot, közbenjárást és még sok mindent. Ezeknek a hihetetlen ajándékoknak a tudata és megértése motivál minket, hogy túláradjon belőlünk a dicséret és hála, más szóval az imádat!

A szakaszban az imádat módjára is találunk utalást: „szánjátok oda testeteket élő és szent áldozatul". A test odaszánása azt jelenti, hogy teljes lényünket Istennek adjuk. A test itt az egész emberi mivoltunkra, az emberi lét minden elemére vonatkozik: szívünkre, elménkre, kezeinkre, gondolatainkra, attitűdünkre, és ezeket mind oda kell szánnunk Istennek. Más szóval, le kell mondanunk ezek irányításáról, és felajánlani Istennek, ahogy a szó szerinti áldozatot is felajánlották az oltáron. De hogyan? A szakasz ezt is világosan leírja: „értelmetek megújulásával". Az értelmünket úgy tudjuk megújítani, hogy naponta megtisztítjuk a világ „bölcsességétől", és valódi, Istentől jövő bölcsességgel helyettesítjük. A megtisztított értelmünkkel imádjuk Istent, nem az érzelmeinkkel. Az érzelmek nagyon csodálatos dolog, de ha nem az igazsággal átitatott értelem formálja őket, rombolóak lehetnek, és irányíthatatlanná válhatnak. Amerre tart az értelem, arra megy az akarat is, és ezt követik az érzelmek is. Az 1Korinthus 2:16 szerint „Krisztus értelme" van bennünk, nem Krisztus érzelmei.

Csak egy módon tudjuk megújítani az értelmünket, mégpedig az Isten igéjének ismerete által. Isten igéjének ismerete és igazsága az Isten irgalmának az ismerete, és ezzel vissza is jutottunk oda, ahonnan elindultunk. Ha ismerjük az igazságot, elhisszük az igazságot, meggyőződünk az igazság felől, és szeretjük az igazságot, akkor ennek egyenes következménye lesz a valódi lelki imádat. A meggyőződést érzelem követi, olyan érzelem, amelyet az igazság szül, nem pedig egy külső inger, mint mondjuk a zene. A zenének önmagában semmi köze sincs a dicsőítéshez, imádathoz. A zene nem eredményez imádatot, bár minden bizonnyal kiválthat érzelmeket. A zene nem az imádat forrása, de ki lehet vele fejezni az imádatot. Ne úgy tekints a zenére, mint az imádat kiváltójára, hanem mint egyszerű eszközre, amellyel kifejezheted az imádatot, ami már megszületett a szívben Isten irgalmának hatására.

A valódi imádat istenközpontú. Az emberek gyakran azzal vannak elfoglalva, hogy hol dicsőítsenek, milyen zenét játsszanak a dicsőítés alatt, és hogy milyennek látják mások a dicsőítés ezen formáját. De ha ezekre figyelünk, akkor célt tévesztettünk. Jézus azt mondta, hogy az igazi imádók lélekben és igazságban imádják Istent (János 4:24). Ez azt jelenti, hogy szívből dicsőítünk, és úgy, ahogy Isten előírta. Az imádat része lehet az imádság, Isten igéjének nyitott szívvel való olvasása, éneklés, úrvacsorában való részvétel, mások szolgálata. Nemcsak egy cselekvésre korlátozódik, hanem akkor valósul meg, amikor az illető szíve és hozzáállása a helyén van.

Azt is fontos megjegyeznünk, hogy imádatban csak Isten részesülhet. Csak Ő méltó erre, egyetlen szolgája sem (Jelenések 19:10). Nem imádhatunk szenteket, prófétákat, szobrokat, angyalokat, hamis isteneket vagy Máriát, Jézus anyját. Ugyanakkor nem lehet az imádat motivációja az, hogy szeretnénk cserébe kapni valamit, például egy csodálatos gyógyulást. Az imádat egyetlen oka és célja Isten, mert Ő megérdemli, és csak a neki való kedvesség a cél. Az imádat lehet egy nyilvános dicsőítés (Zsoltárok 22:22; 35:18) a gyülekezetben, ahol imádságban kifejezhetjük hódolatunkat és hálánkat mindenért, amit Isten értünk tett. A valódi imádat belülről fakad, és azután külső cselekvésekben nyilvánul meg. A kötelességből fakadó „imádat" nem tetszik Istennek, és teljesen hiábavaló. Ő átlát a képmutatásunkon, és utálja azt. Jól látható ez az Ámos 5:21-24-ben, ahol az eljövendő ítéletről beszél. Egy másik példa Kain és Ábel, Ádám és Éva első fiainak történetében található. Mindketten áldozatokat mutattak be az Úrnak, de Isten csak Ábel áldozatát fogadta el. Kain kötelességtudatból vitt ajándékot, Ábel pedig a nyáj legszebb bárányát vitte. Isten iránti hite és hódolata késztette cselekvésre.

Az igazi imádat nem korlátozódik arra, ami a gyülekezetben vagy nyilvánosan zajlik (habár ezek is fontosak, és a Biblia fel is szólít ezekre). Az igazi imádat azt jelenti, hogy mindenben, amit teszünk, elismerjük Isten hatalmát és dicsőségét. A dicséret és imádat legmagasabb formája az Istennek és az igéjének való engedelmesség. Ehhez ismernünk kell Istent, nem lehetünk felőle tudatlanok (ApCsel 17:23). Az imádat Isten dicsőítését és magasztalását jelenti, amely révén bemutatjuk hűségünket és hódolatunkat Atyánk iránt.

English


Vissza a magyar oldalra
Milyen a valódi imádat?