Ha sok adósságunk van, akkor átmenetileg felhagyhatunk a tized fizetésével míg törlesztettük azt?


Kérdés: Ha sok adósságunk van, akkor átmenetileg felhagyhatunk a tized fizetésével míg törlesztettük azt?

Válasz:
Igen, míg adósságunkat kell lefizetnünk, addig megengedett a tized fizetésének a szüneteltetése. Míg az adósság visszafizetése kötelező, addig a tized fizetése „választható". Ez arra vezethető vissza, hogy a tizedfizetés a mózesi törvények részét képezi, és az újszövetségi keresztények már nem a törvény-, hanem a Szent Lélek vezetése alatt állnak. Félreértés ne essék – Isten munkájára adni nagyon fontos dolog. Isten minden keresztény hívőt elhív arra, hogy anyagi áldozatokat is hozzon. Ha azonban az adósság lefizetése lehetetlenné válik a tized megfizetése mellett, akkor csökkenthetjük a tized összegét, esetleg időlegesen teljesen abba is hagyhatjuk azt, hogy képesek legyünk minden evilági anyagi tartozásunk visszafizetésére.

Az emberekkel szembeni megváltoztathatatlan kötelességünk viszont az, hogy szeressük őket, és hogy úgy bánjunk velük, mint ahogyan szeretnénk, hogy velünk bánjanak (Máté 7:12). Mi magunk is azt szeretnénk, hogy a kölcsönadott pénzt az emberek vissza is adják nekünk. Ezért keresztényként arra hív fel minket Isten Szent Lelke Pál apostolon keresztül, hogy „Senkinek semmivel ne tartozzatok, hanem csak azzal, hogy egymást szeressétek; mert a ki szereti a felebarátját, a törvényt betöltötte. Ne paráználkodjál, ne ölj, ne orozz, hamis tanubizonyságot ne szólj, ne kívánj, és ha valamely más parancsolat van, ebben az ígében foglaltatik egybe: Szeressed felebarátodat mint temagadat. A szeretet nem illeti gonoszszal a felebarátot. Annakokáért a törvénynek betöltése a szeretet" (Rómabeliekhez 13:8-10).

Az ószövetségi tized törvénye azt a célt szolgálta, hogy azon keresztül Isten a Lévi törzséből származó papok anyagi szükségeit betöltse. A papoknak szükségük volt erre a segítségre, hogy templomi szolgálatukról,- valamint a szegények ellátmányáról gondoskodhassanak (4.Mózes 18:26; 5.Mózes 26:12–15). Így mikor aztán az izraeliták nem adták meg a templomi tizedet, Isten így intette őket: „Avagy az ember csalhatja-é az Istent? ti mégis csaltatok engem. És azt mondjátok: Mivel csalunk téged? A tizeddel és az áldozni valóval" (Malakiás 3:8).

A tized a szó szoros értelmében a keresmény tizedét jelentette: „És bár azoknak, kik a Lévi fiai közül nyerik el a papságot, parancsolatjok van, hogy törvény szerint tizedet szedjenek a néptől, azaz az ő atyafiaiktól, jóllehet ők is az Ábrahám ágyékából származtak" (Zsidókhoz 7:5). A Lévita papság az Úr Jézus Krisztus földi szolgálata alatt is folytatta templomi szolgálatát, így a tizedre továbbra is szükség volt. Jézus Krisztus győzedelmes halála, feltámadása, és mennybemenetele után azonban gyökeres változás állt be: „Mert a papság megváltozásával szükségképen megváltozik a törvény is" (Zsidókhoz 7:12). Mára már Jézus Krisztus a mi főpapunk. Maguk a keresztény hívők Isten temploma, és ők a választott papság (Zsidókhoz 4:14-15; 1.Korinthusbeliekhez 6:19-20; 1.Péter 2:9-10).

A mi főpapunk az Ő Szent Lelke által közvetíti felénk az Újszövetség üzenetét, ami már nem kőtáblákra, hanem kőszívünkből körülmetélt „hússzívünk" táblájára vésetett be (Zsidókhoz 12:24; 10:16). Ez a törvény igen hatalmasan működik minden alkalommal, mikor a Szent Lélek általa elvezet minket mások szeretetére (Galátabeliekhez 5:22-23). Ezért így ír János apostol: „A kinek pedig van miből élnie e világon, és elnézi, hogy az ő atyjafia szükségben van, és elzárja attól az ő szívét, miképen marad meg abban az Isten szeretete?" (1. János 3:17-18). Isten ajándékba kapott szeretete arra készteti az igaz hívőt, hogy ő maga is adjon, azonban az újszövetségi levelek egyike sem parancsolja, de még nem is javasolja, hogy a keresztény tizedet fizessen, vagy keresményének egy bizonyos százalékát leadja. A keresztények nem holmi külső parancs köteléke-, hanem a szeretet belső késztetése miatt adnak.

A keresztények szabad döntésük mentén adhatják bevételeik egy tized részét gyülekezetüknek, hogy mind a gyülekezet, mind pedig a világ szegényeinek anyagi szükségeit mérsékeljék. Valaki kevesebbet-, valaki pedig többet fog adni, mint keresett javainak tizede. Pál apostol azt a gyakorlati tanácsot adja, hogy minden hét első napján (zsidó olvasatban ez vasárnapot jelent) adjunk a gyülekezetnek: „A hétnek első napján mindenitek tegye félre magánál, a mit sikerül összegyűjtenie" (1.Korinthusbeliekhez 16:2a).

A keresztény hívőnek nem kell földi kincseket halmoznia (jobban teszi, ha oda gyűjt kincset, ahol a rozsda nem emészti meg), hanem akkor jár el jól, ha úgy és annyit ad, amint Isten azt a szívére teszi. Jutalma semmi földi jóval nem lesz mérhető. Végső soron pedig nem csak a papírból való pénz, de minden ami a földön van Istené (2.Mózes 19:5, Zsolt 50:14). „Azt mondom pedig: A ki szűken vet, szűken is arat; és a ki bőven vet, bőven is arat. Kiki a mint eltökélte szívében, nem szomorúságból, vagy kénytelenségből; mert a jókedvű adakozót szereti az Isten. Az Isten pedig hatalmas arra, hogy rátok áraszsza minden kegyelmét; hogy mindenben, mindenkor teljes elégségtek lévén, minden jótéteményre bőségben legyetek" (2.Korinthusbeliekhez 9:6-8).

English


Vissza a magyar oldalra
Ha sok adósságunk van, akkor átmenetileg felhagyhatunk a tized fizetésével míg törlesztettük azt?