Mi a bibliai teremtéstörténet?


Kérdés: Mi a bibliai teremtéstörténet?

Válasz:
A teremtés történetének eredeti elbeszélését Mózes első könyvének (Genezis) első két fejezetében találjuk, míg az Éden kertjének lejegyzését a harmadik fejezetben láthatjuk. A Genezis első fejezete a mindenség születése előtti időre enged betekintést, mikor még csak Isten létezett. Ennélfogva a történelem előtti korok kifejezése értelmetlenné válik és a mögtte álló koncepció is rögtön diszkreditálható, hiszen mikor Isten önmagát és mindent átható akaratát kijelenti az emberiségnek az a nagybetűs Kezdet. A Szentírás tanúsága szerint a kezdet hat 24 órás időtartamú napot ölelt fel, amikor Isten megteremtette a teljes világmindenséget. A teljes világmindenségben bennefoglaltatik az összes égitest, így minden csillag és bolygó, valamint minden ami csak a Földön van. A háromosztatú és mégis egylényegű Isten már a Genezis első soraiban feltűnik. Itt Isten ugyanis már egy rövid bepillantást enged saját természetébe, hiszen (eredeti héber nyelven) egy többes számú igét használ a teremtés elkezdésére (Genezis 1:26). Isten Szent Lelke tevőleges résztvevője a teremtésnek (Genezis 1:2), éppen úgy mint a Fiú Isten, Jézus Krisztus, is az (János 1:1-3; Kolossébeliekhez 1:15-17).

A teremtés hat egymást követő (és egymásra felépülő) napján Isten legelőször az univerzumot és Földet alkotja meg, a második napon az eget és a légkört teremti meg, a harmadik napon a szárazföldet és minden növényi életet, a negyedik napon a csillagokat, minden bolygót és magát a Napot és Holdat, az ötödik napon az egek madarait és minden vízi élőlényt, míg a hatodik napon létrehozta az összes szárazföldi állatot és teremtésének megkoronázásaként magát az embert. Isten utolsó, legmagasabb teremtményét különlegessé tette az egész teremtett világban, hiszen kizárólag az ember az a teremtett lény, akit Isten saját képére formált. Így érthetővé válik az is, hogy miért szán(t) Isten az embernek vezetői pozíciót a Földön, aki mintegy az egész teremtett világ gondnokaként és ügyintézőjeként parancsot kap Istentől arra, hogy az egész világot irányítása alá vonja. A teremtés teljességének széles színskálája és minden csodálatos szépsége hat nap alatt készült el Isten mesteremberi munkássága eredményeként. A hat szó szerint 24 órás időtartamú napot nem választotta el szünet egymástól, azaz egymást követő napokról van szó. Isten teremtésének elvégeztével kijelenti, hogy minden, amit teremtett „igen jó". A Genezis második fejezetében Isten áttekinti teremtésének teljességét és egy részletes betekintést ad az ember teremtésébe.

A hetedik nap jellegzetessége, hogy Isten ezen napon pihent meg munkájából. Ez persze nem azt jelenti, hogy Isten elfáradt volna, hanem ez egy nekünk adott jelzés arra, hogy Isten befejezte teremtői munkásságát. Ez a minta képezi hetünk alapját, valamint a heti egy napi pihenés mintáját, mely mind a mai napig használatban van világszerte. A Sabbath (ebből ered a magyar szombat szavunk) megtartása a későbbiekben Isten embereinek megkülönböztető jeléül szolgált (II.Mózes 20:8-11).

A következő sorokban a Genezis könyve mélyebben belepillant az ember teremtésébe. Amit ebben az igerészben találunk az nem egy második teremtés beszámolója, hiszen teljes összhangban van a Genezis első fejezetével. Ez a feljegyzés lehetőve teszi számunkra, hogy az időben egyenes lefolyású teremtéstörténettől hátralépjünk egyet, hogy képesek legyünk a teljesebb kép befogadására, vagyis hogy az egész teremtés valós céljára, az emberre összpontosíthassunk. Isten a föld porából teremtette meg az embert. Ezután az élet leheletét lehelte belé, így vált az ember élő lélekké. Isten eljárásmódja végig nagy odaadásáról és kiemelt figyelméről tesz tanúbizonyságot. Isten az embert a neki megálmodott különleges helyre, az Éden kertjébe (Isten kertje) helyezte. Az Éden gyönyörű és minden bőséggel teljes volt. Ádámnak már majdnem mindene megvolt, ami az élethez csak szükséges, volt már értelmes feladata és élelme is. Isten azonban ekkor még nem végezte el teljesen az emberre néző tervét.

Isten segített Ádám társ utáni vágyát felébreszteni. Ez úgy történt, hogy az összes teremtett lénynek ő adhatott nevet. A névadás ebben az időben nem önkényes döntések mentén történt, hanem az adott lény neve a legbelsőbb valóját tükrözte vissza. Miután tehát Ádám megvizsgálta minden teremtett lény legbelsőbb tulajdonságait rádöbbent, hogy nincsen köztük őhozzá hasonló és hasonló rangú. Isten álmot bocsátott Ádámra és bordájából nagy körültekintéssel megalkotta Évát. Amint Ádám meglátta Évát rögtön megértette, hogy egy különleges teremtménnyel áll szemben. Ő volt a valós társa, lényének része, aki által ő maga is egésszé vált, húsából való hús, csontjából való csont. Isten mind Ádámot, mind Évát a saját képére teremtette (Genezis 1:27). A Szentírás ezen soraiban keresendő a család ősképe, mint a társadalom legkisebb szervező egysége (Genezis 1:24; Máté 19:5-6).A házasság archetípusa, mint Istentől elrendelt intézmény, ami egy férfi és egy nő közötti életreszóló kötelék kell legyen, is itt jelenik meg először. Mindeddig Ádám és Éva az ártatlanság állapotában volt, mivelhogy még nem követtek el bűnt (Genezis 1:25). Élvezték az Isten közvetlen jelenlétét. Ez az Istennel megélt kapcsolat egy egyszerű szabályt is magábafoglalt. E szerint Ádámnak és Évának meg lett tiltva, hogy a kert egyetlen egy fájának gyümölcsét fogyasszák (Genezis 2:17).

Egy bizonyos órában azonban Éva engedett a kígyó kísértésének és evett a fáról. Ezután Ádámnak is adott a gyümölcsből és ő is evett. Így aztán mindketten vétkeztek Isten ellen és nyomban elveszítették ártatlanságukat (Genezis 2:8-12). A bűn minden érintettje számára következményeket vont maga után. Isten megátkozta a kígyót, hogy az életének minden napjában port egyen miközben a hasán csúszva jár, és hogy minden állat között átkozott legyen. Isten büntetésül megsokasította Éva gyermekszülésének fájdalmait és úgy rendelte, hogy szüntelen epekedjen férje után, férje viszont uralkodjon felette. Ádámot arra kárhoztatta, hogy fáradságos munkával keresse kenyerét, és hogy a föld ne adja úgy a gyümölcsét, mint addig, hanem legyen az is átkozott miatta (Genezis 3:14-19). A bűn egy további velejárója az volt, hogy az első emberpárnak el kellett hagynia az Éden kertjét (Genezis 3:22-24). A következmények hosszú sorában azonban a remény is felcsillant: az eljövendő Megváltóról szóló első jövendölést maga Isten mondja ki a Genezis 3:15-ben. Ő eljön majd, hogy a kígyó (Sátán) fejét tapodja, de csak miután a kígyó megmarta a sarkát (a kereszten). Még a bűn, és annak komoly következményei közepette is, Isten a szeretet, az irgalom, és a dicsőség Isteneként mutatkozik.

English


Vissza a magyar oldalra
Mi a bibliai teremtéstörténet?