Kérdés
Mit tegyenek a keresztyén szülők, ha családjukban van egy tékozló fiú? (vagy leány)
Válasz
A tékozló fiú történetében (Lukács 15:11–32) van néhány olyan alapelv, amelyet a hívő szülők megragadhatnak az olyan gyermekeik felé való reakcióikban és hozzáállásukban, akik a neveltetésükhöz képest pont ellentétesen élnek. A szülőknek nem szabad elfelejteniük, hogy ha gyermekük elérte a felnőtt kort, akkor már nem az ő tekintélyük alá tartozik.
A tékozló fiú történetében a fiatalabb fiú kikéri az örökségét, egy távoli országba utazik, és eltékozol mindent. Ha egy gyermek nincs újjá születve, akkor számára mindez természetes. Ha a gyermek előtte már egyértelműen döntött és Krisztusba vetette hitét, akkor őt „tékozlónak” nevezzük. A szó meghatározása: „olyan személy, aki a rendelkezésére álló forrásokat elpocsékolta”. Jó jellemzése ez annak a gyermeknek, aki otthonról elmenekülve elpocsékolja szellemi örökségét, amit szülei az életébe befektettek. A gyermek Isten elleni lázadása során megfeledkezik a táplálás, a tanítás, a szeretet és a gondviselés hosszú éveiről. Először minden lázadás Isten ellen irányul, majd a szülők és a szülői tekintély elleni lázadásban bontakozik ki.
Figyeljük meg, hogy a példázatban az apa nem tartja vissza gyermekét attól, hogy elmenjen. Nem is próbál meg utána menni, hogy megvédje. Ezek helyett a szülő inkább otthon marad és hűségesen imádkozik, és amikor a gyermek „észhez tér”, megfordul és visszatér, akkor ő ott vár rá, és elé fut, hogy üdvözölje, még amikor az messze van.
Amikor gyermekeink elmennek, és — azt feltételezve, hogy koruk feljogosítja őket erre — olyan saját, önálló döntéseket hoznak, amelyekről tudjuk, hogy nehéz következményekkel járnak majd, akkor szülőként hagynunk kell, hadd menjenek; el kell engednünk őket. A szülő nem követi őket, és nem avatkozik bele a következményekbe. Helyette inkább otthon marad, hűségesen imádkozik és figyeli a bűnbánat és az irányváltás jeleit. Míg ez a nap el nem jön, a szülők megtartják maguknak tanácsaikat, nem támogatják a lázadást, és nem avatkoznak közbe (1 Péter 4:15).
Ha a gyermek már nagykorú, akkor csak Isten tekintélyének és az állami hatalom delegált tekintélyének van alávetve (Róma 13:1–7). Szülőként szeretettel és imádsággal támogathatjuk tékozló gyermekünket, és készen kell állnunk, hogy mellé álljunk, amikor Isten felé közeledik. Isten gyakran a saját hibánkból adódó nehéz körülményeket használja fel arra, hogy belátásra késztessen, és mindenkinek magának kell eldöntenie, hogy hogyan válaszol erre. A szülők nem menthetik meg gyermekeiket, csak Isten képes erre. Amíg ez az idő elérkezik, addig figyelnünk és imádkoznunk kell, valamint a dolgokat Isten kezében kell hagynunk. Lehet, hogy ez fájdalmas folyamat, de amikor bibliai módon valósul meg, akkor belső békességet eredményez. A szülők nem ítélhetik meg gyermekeiket, csak Isten teheti meg. Ebben erős vigasztalás van: „Vajon az egész föld bírája nem tenne-e igaz ítéletet?” (1 Mózes 18:25b).
English
Mit tegyenek a keresztyén szülők, ha családjukban van egy tékozló fiú? (vagy leány)
