Mit mond a Biblia a társadalmi igazságosságról?


Kérdés: Mit mond a Biblia a társadalmi igazságosságról?

Válasz:
Mielőtt a társadalmi igazságosságot illető keresztény nézőpontot tárgyaljuk érdemes először a szóbanforgó fogalmat tisztázni. A társadalmi igazságosság fogalma napjainkban annyira erős politikai töltéssel rendelkezik, hogy igazából nehéz is leválasztani modern korunk szöveményéről. A politikai patkó szélső bal oldaláról a politikai igazságosság sokszor mintegy csatakiáltásként zendül fel. A Wikipedia e témát illető szócikke jól definiálja a fogalmat.

"A társadalmi igazságosság egy csoport (általában egy társadalom) olyan ideálját jelenti, amelyben a javak elosztása ezen csoportosulás etikai alapelveinek megfelelően történik." "A társadalmi igazságosság egy olyan elv, ami egy igazságosabb társadalom irányába mozdítja a világot" – áll a Wikipedia régebbi bejegyzésében. „Ebben a kontextusban mondhatjuk azt is, hogy a társadalmi igazságosság az emberi jogok és egyenlőség alapkövén állva, egy szélesebb gazdasági egalitarianizmus megvalósítására törekszik az adóztatás, a jövedelem újraelosztása, vagy akár a földbirtokok újraelosztásának eszközein keresztül. Ez a politikai irányzat céljául tűzi ki az egyes társadalmakban már (részben) meglévő esélyegyenlőség elmélyítését, valamint az esetlegesen fellépő egyenlőtlenségek csökkentését is. Ez a rendszer az esélyegyenlőség mellett kardoskodó fejlesztő közgazdászok által elképzelt idealisztikus esetben egy folyamatosan felfelé ívelő görbét ír le az egyre igazságosabb társadalom megvalósulásának irányába."

Ennek a definíciónak a kulcsszava az egalitarianizmus. Ez a kifejezés olyan szavak társaságában, mint a jövedelem újraelosztása, a tulajdon újraelosztása, a bérek normalizálása már önmagában sokat elárul a szociális igazságosság mai meghatározásáról. Az egalitarianzmus, mint politikai doktrina, lényegében annak az eszméjét propagálja, mely szerint minden ember egyenlő és azonos politikai, szociális, gazdasági és emberi jogokkal kell rendelkezzen. Ez az eszme azon az elidegeníthetetlen emberi jogon alapszik, ami olyan történelmi dokumentumokba került bevésésre, mint pl. az amerikai Függetlenségi Nyilatkozat.

Gazdasági irányelvként azonban, az egalitarianzmus nem más, mint a szocializmus és a kommunizmus a valós hajtóereje. A gazdasági egalitarianizmus az az elv, amely a gazdasági egyenlőtlenség sáncait hivatott feltölteni a javak központilag vezérelt újraelosztásával. Ez a folyamat tettenérhető olyan szociális jóléti programokban, melyek célul tűzik ki a magasabb jövedelműek arányosan nagyobb megadóztatását, hogy ezzel az alacsonyabb jövedelműek életminőségét növeljék. Más szavakkal kifejezve az állam a magasabb jövedelműektől elvett pénzt a szegényebbeknek adja.

Az egalitárius tantétellel két probléma is van: először is hátterében az a hibás alapfeltételezés áll, mely szerint a gazdagok vagyonukra a szegényebbek kizsákmányolása által tettek szert. Az elmúlt 150 év szocialista irodalma ezt az alapfeltételezést kezeli fejtegetései kiindulási pontjaként. Lehet, hogy Marx szocialista kiáltványának keletkezésekor valóban ez volt a helyzet, és még napjainkban is lehetséges, hogy egyes esetekben ez áll fenn, azonban ez bizonyosan nem minden esetben igaz. Másodképpen pedig a szocialista indíttatású programok hajlamosak több problémát okozni, mint amennyit megoldanának, vagy más szavakkal kifejezve: nem működnek. Azok a jóléti programok, melyeket állami adóbevételek tesznek egyáltalán lehetővé, és az alacsony jövedelműek vagy éppen a munkanélküliek támogatására hoztak létre, arra sarkallják a szociális segélyek kedvezményezettjeit, hogy még inkább függésben legyenek az államtól anélkül, hogy lényegében helyzetük bármit is javulna. Minden olyan helyen, ahol a kommunizmust állami szinten megvalósították, kudarcot szenvedtek a társadalmi osztályok felszámolását illetően. Amit ezek a rendszerek valójában tettek az nem más, mint a nemes és a közember megkülönböztetését újracímkézve megalkották a politikai osztály és a munkásosztály fogalmát.

Az elhangzottak szerint tehát hogyan álljon helyesen a bibliahű keresztény ehhez a témakörhöz? A Biblia tanítása szerint Isten az igazság Istene. Meg van írva: „mert minden ő úta igazság" (5 Mózes 32,4). Emellett a Szentírás támogatja a szociális igazságosság eszméjét, amennyiben annak alapjául a szegényekkel és az elesettekkel való együttérzés szolgál. (5.Mózes 10:18; 24:17; 27:19). A Szentírás igen sűrűn említi az árva, özvegy és a jövevény felé tanúsított irgalom kiemelkedő fontosságát, vagyis hirdeti az olyan emberek tevőleges megsegítését, akik nem képesek saját szükségleteik kielégítésére illetve nincsen semmiféle emberi és anyagi támaszuk. Izráel nemzedéke parancsul kapta az Úrtól, hogy gondoskodjon társadalma kevésbé szerencsés tagjairól. Az, hogy elbuktak ennek a határozott felhívásnak teljesítésében részben az oka az Isten általi megítéltetésüknek és az Ígéret földjéről való szétszóratásuknak.

Jézus Krisztus hegyi beszédének egyik meghatározó eleme „ezen legkisebbek"-ről való gondoskodást hangsúlyozza (Máté 5:40) valamint Jakab apostol a „tiszta és szeplő nélkül való" istentiszteletként az árvák és özvegyek gyámolítását határozza meg (Jakab 1:27). Tehát ha a szociális igazságosság fogalma alatt azt értjük, hogy mind egyénként és mind társadalomként felelősséget vállalunk és gondoskodunk a kevésbe szerencsés embertársainkról, úgy ez a meghatározás helyes. Isten tisztában van azzal, hogy emberi bukott természetünk egyenes következményeként lesznek közöttünk árvák, özvegyek és jövevények, így az Ó- és Újszövetségben egyaránt gondoskodott a társadalomból kivetett emberekről. Ennek a gondoskodásnak a mértékadó példája maga az Úr Jézus Krisztus, aki Isten akaratát tükrözve az evangélium jóhírét a társadalom legelhagyatottabjainak is hirdette.

A társadalmi igazságosság keresztény olvasata azonban merőben eltér korunk felfogásától. A Biblia azon felhívásai, melyek a szegények megsegítésére irányulnak személyes-, és nem társadalmi jellegűek. Más szavakba öntve Isten Igéje minden egyes keresztényt arra buzdít, hogy minden hatalmában álló dolgot latbavetve támogassa „ezen legkisebbek" egyikét. Ezt a bibliai paracsolatot ismerhetjük fel a második legnagyobb parancsolatban, ami így hangzik: „Szeresd felebarátodat, mint magadat."( Máté 22,39 valamint 3. Mózes 19:18). A szociális igazságosság mai gyakorlata leváltja és felcseréli az egyén felelősségét az adott kormányzat felelősségére, ami végső soron az adóztatáson és más eszközökön keresztül osztja el újra a vagyont. Ez a fajta politika azonban aláássa a szeretetből való adakozást, és egyidejűleg ellenérzést vált ki azokból, akik az ilyenfajta állami beavatkozást a fáradságosan megkeresett jövedelmük megrövidítésének élik meg.

A másik különbség az, hogy a keresztény világnézet nem feltételezi, hogy a javasabb emberek egy jogtalanul bitorolt vagyon haszonélvezői volnának. Ezen világnézet szerint a vagyon önmagában véve nem ördögtől való dolog, azonban Isten annak a helyes és felelősségteljes felhasználását várja el a „jó gazdaembertől" a „bölcs sáfártól". A szociális igazságosság mai értelmezése azt feltételezi és sugallja, hogy a gazdagok kizsákmányolják a szegényeket. A harmadik lényegi különbség abban keresendő, hogy a Szentírás szerint a „jó gazdaember" saját belátása és szíve szerint választhatja meg, hogy kit támogat. Például ha a keresztényt szíve és lelkiismerete arra készteti, hogy fellépjen a meg nem született emberi lények abortálásával szemben, akkor idejével, képességeivel és minden javával szabadon dönthet a hasonló nézeteket képviselő csoportosulások támogatása mellett. A szociális igazságosság mai gyakorlata szerint ez a döntés a politikai döntéshozók kezébe adatik, ők határozzák meg a köz vagyonának újraelosztását. Napjainkban csekély-, vagy jóformán semmi beleszólásunk nincsen abba, hogy a kormány mit kezd az adóinkkal. Ennek folyományaként a pénzt többnyire olyan dolgok támogatására fordítják, amit mi magunk nem ítélnénk méltónak erre.

A szociális igazságosság emberközpontú- és Istenközpontú megközelítése között alapvető ellentét feszül. Az emberközpontú megközelítés -költői túlzás nélkül- az államot emeli a megmentő szerepébe, a reményteljes jövőkép megvalósítását az államtól ill. annak politikájától várja. Az Istenközpontú megközelítés ezzel szemben az Úr Jézus Krisztusra tekint egyedüli Megváltóként és reményként, csak Tőle várja a mennyei állapotok földi megvalósítását a megígért második eljövetelekor. Ekkor ugyanis, biztos alapokon nyugvó hitünk szerint, Ő lesz az, aki helyreállít és megigazít mindeneket és tökéletes ítéltet gyakorol. Addig a napig pedig a keresztények hivatottak Isten szeretetét közvetíteni kedvesség és irgalmasság által a világ szegényei és elesettjei felé.

English


Vissza a magyar oldalra
Mit mond a Biblia a társadalmi igazságosságról?