Isten vajon miért nem akadályozza meg a születési rendellenességek kialakulását?


Kérdés: Isten vajon miért nem akadályozza meg a születési rendellenességek kialakulását?

Válasz:
Erre a nehéz kérdésre adott végső válasz az eredendő bűn mibenlétében keresendő. Mikor Ádám és Éva bűnbe esett (1.Mózes 3. fejezete), akkor mindenféle gonosz szabadult az emberiségre és az egész teremtésre, így nyavalyák és betegségek, de maga a legnagyobb betegség, a halál is. A bűn pusztító hatásai mind a mai napig sújtják az egész emberiséget. A születési rendellenességek tehát nem a megszületendő kisember-, vagy szülei bűnei miatt alakulnak ki, hanem az eredendő bűn miatt. A kérdés keményebb része az, hogy Isten mégis miért engedi meg, hogy egyesek rettenetes születési rendellenességekkel, vagy torzan jöjjenek a világra. Isten vajon miért nem akadályozza meg a születési rendellenességek kialakulását?

Jób ihletett könyve pontosan azt tematizálja, amit az ember sokszor nem ért, vagyis hogy Isten miért enged bizonyos rossz dolgokat megtörténni. Isten szabad kezet adott Sátánnak, hogy bármit megtehessen Jóbbal kivéve, hogy az életét elvegye. Bár Jób erről mit sem tudott, Istenbe vetett bizalma a halál kapujában állva sem inogott meg: "Hiszen megölhet engem! Nem is reménykedem!" (Jób 13:15 — az Újfordítás szerint). Ezzel Jób azt fejezte ki, hogy Isten akár az életét is elveheti, mert ő már nem reménykedik földi létében, saját erejében, vagy egykori vagyonában. "Mezítelen jöttem ki anyám méhéből, mezítelen is megyek el. Az ÚR adta, az ÚR vette el. Áldott legyen az ÚR neve!" (Jób 1:21). Jóbnak fogalma sem volt róla, hogy Isten miért engedi meg csapásai bekövetkeztét, azt azonban biztosan tudta, hogy Isten változhatatlanul jó, és így továbbra is bízott Benne. Kérjük az Urat, hogy emberpróbáló helyzetbe kerülve mi is Jóbhoz hasonlóan tudjunk reagálni! Sokszor van úgy, hogy olyan dolgok történnek velünk, melyeknek az okát mi magunk sem ért(het)jük. Isten azonban mindig igaz, és igazságos Urunk, Ő ekkor is szerető és irgalmas módon viszonyul hozzánk. Ahelyett tehát, hogy Isten jóságában kétkednénk, vessük Őbelé minden bizalmunkat! Isten bölcsességének kimeríthetetlen tárházából ma is így árasztja ránk ismeretének minden áldását: "Bizodalmad legyen az Úrban teljes elmédből; a magad értelmére pedig ne támaszkodjál. Minden te útaidban megismered őt; akkor ő igazgatja a te útaidat. Ne légy bölcs a te magad ítélete szerint; féld az Urat, és távozzál el a gonosztól" (Példabeszédek 3:5-6).

Ha azonban őszinték vagyunk magunkhoz és embertársainkhoz, akkor be kell valljuk, hogy nem tudjuk pontosan mi a felvetett kérdésre adott helyes válasz. Emberi korlátaink által határolt földi létünkben sosem fogjuk pontosan megérteni Istent és az Ő gondolatait, melyek olyan magasan vannak a mi kis emberi elképzeléseinktől, mint az ég a földtől. Az a kérdés azonban, hogy Isten miért enged meg bizonyos rossz dolgokat, önkéntelenül is feltolakszik bennünk. Ha ekkor Istent kétkedve kérdőre vonjuk, akkor már vétettünk is ellene. Ne felejtsük, hogy Jób — a Szentírás olvasóival ellentétben — nem kapott betekintést abba a mennyei jelenetbe, amely az Úr és az előtte udvarló Sátán között játszódott. Mikor Jób mindvégig kitartott (vélt) igazsága mellett, és a "vigasztaló barátaival" folytatott szócsatáik sorozata egyre oktalanabb okfejtésbe torkollott, akkor Isten megjelent, hogy zavarukat szétoszlassa. Az Úr azonban ekkor sem adott pontos választ Jób szenvedésének okaira, arra viszont utalt, hogy annak valós összefüggéseinek megragadása messze Jób emberi értelme fölött van. Azt is érzékeltette, hogy Ő szuverén Uralkodóként nem tartozik elszámolással senkinek. A Jézus Krisztus lábainál egybegyülő üdvözült sereg egyelőre érje be Isten előbbi utalásával, a külső sötétségre gyülekezők pedig vegyék örökre Isten ellentmondást nem tűrő utóbbi hatalmi kijelentését. Isten változhatatlan jóságába, ki nem érdemelt szeretetébe, és végére mehetetlen kegyelmébe vetett remény soha-örökké meg nem szégyenít minket. Kérjük mindannyian az Úrtól, hogy képesek legyünk hitben-, és nem látásban járni: ekkor még a legkilátástalanabbnak tűnő helyzet, melyben minden jel azt sugallja, hogy Isten elhagyott minket, hitünk növekedésére válik, azaz a mi javunkat fogja szolgálni.

Leszögezhetjük, hogy a betegség és mindenféle nyavalya az eredendő bűn következménye. Isten azonban nem hagyott minket beteg fővel, olajjal meg nem kent keléseink kínjában, hanem elküldte értünk "Az orvost", hogy Ő helyettünk vegye be a halál keserű piruláját. Jézus Krisztus halála által felépülünk (Rómabeliekhez 5:8), és kőszikla alapon álló örök lelki házként-, Isten templomának oszlopaként állunk majd a mennyben. Isten közvetlen jelenlétében, az Ő el nem múló dicsőségét színről-színre szemlélve, minden könny, kín és kórterem csak a múlt kellemetlen komikus kelléke, mely a halállal egyetemben áron sem említtetik majd. Míg azonban eljön az a dicső nap, mikor romolható sátrunkat letéve elköltözhetünk az Úrhoz, addig a bűn és annak számos következménye velünk lesz még. Az Úr Jézus Krisztus áldozata megszabadított minket a bűn rabszolgaságából, a bűn jelenlétét azonban el kell viseljük rövid földi pályánk során. Isten minden gyengeségünket, fogyatkozásunkat, és magát a születési rendellenességeket is képes arra használni, hogy az Ő dicsőségének nagysága azok által még jobban meglássék ama dicső napon. Addig pedig minden megpróbáltatást, nehézséget és tragédiát az Őbenne hívők javára fordít, ha ezt olykor még nem is vagyunk képesek látni. Egy vak ember láttán tanítványai így kérdezték az Urat: "... Mester, ki vétkezett, ez-é vagy ennek szülei, hogy vakon született? Felele Jézus: Sem ez nem vétkezett, sem ennek szülei; hanem, hogy nyilvánvalókká legyenek benne az Isten dolgai" (János 9:2-3).

English


Vissza a magyar oldalra
Isten vajon miért nem akadályozza meg a születési rendellenességek kialakulását?

Tudja meg, hogyan kell ...

Örökkévalóság Istennel



Bocsáss meg Istentől