Mi a szövegkritika?


Kérdés: Mi a szövegkritika?

Válasz:
Egyszerűen fogalmazva a szövegkritika egy olyan módszer, amellyel meghatározzák, mi állt a Biblia eredeti kéziratában. A Biblia eredeti kéziratai elvesztek, nem kerültek elő vagy már nem léteznek. Viszont rendelkezésünkre áll több tízezer másolat, amelyek a Kr.u. 1-15. század között (az Újszövetség esetében), illetve a Kr.e. 4 – Kr.u. 15 század között (az Ószövetség esetében) születtek. Ezen másolatok között van számos apró és néhány jelentős eltérés. A szövegkritika ezeket a kéziratokat tanulmányozza, próbálván eldönteni, melyik lehetett az eredeti változat.

A szövegkritika három alapvető módszert alkalmaz. Az első a textus receptus. A textus receptus a Bibliának azon kézirata, amelyet Erasmus állított össze Kr.u. az 1500-as években. Fogta az akkor rendelkezésre álló, korlátozott számú kéziratot, és összeszerkesztette egy textus receptus néven ismert egységgé.

A második módszer a többségen alapul. Ez a megközelítés fogja az összes ma rendelkezésre álló kéziratot, összehasonlítja, és eltérések esetén az alapján dönti el, hogy melyik lehet az „igazi", amelyik változat a legtöbbször fordul elő. Ha például 748 kéziratban az áll, hogy „azt mondta", míg 1429 kéziratban az, hogy „azt mondták", akkor ez a módszer a második változatot („azt mondták") tartja a legvalószínűbb eredeti olvasatnak. Egy nagyobb bibliafordítás sem készült a többségi szöveg elvén.

A harmadik a kritikai vagy eklektikus módszer. Az eklektikus módszer magában foglalja a külső és belső bizonyítékokat is, hogy eldönthesse, melyik lehet az eredeti szöveg. A külső bizonyítékok ilyen kérdéseket vetnek fel: hány kéziratban fordul elő az adott kifejezés? Mikor keletkeztek az adott kéziratok? A világ melyik részén kerültek elő ezek a kéziratok? A belső bizonyítékok ilyen kérdésekkel foglalkoznak: mi okozhatta ezeket az eltéréseket? Melyik változat szolgáltathat magyarázatot a többi változat kialakulására?

Melyik módszer a legpontosabb? Ez képezi a vita tárgyát. Amikor valakinek először mutatják be a módszereket, az illető általában a többségen alapuló módszert javasolja. Ez a megközelítés a „többség dönt" „demokratikus" elvén működik. Itt azonban felmerül egy regionális kérdés. Az egyház első néhány évszázadában a keresztyének zöme görögül beszélt és írt. Kr.u. a 4. századtól a latin kezdett a legelterjedtebb nyelvvé válni, különösen az egyház berkeiben. Kezdve a latin Vulgatával, az Újszövetséget latinul kezdtél el másolni, nem görögül.

A keleti keresztyén világban azonban további több mint ezer éven át a görög volt az egyház domináns nyelve. Ennek eredményeként a görög kéziratok zöme a keleti/bizánci régióból származik. Ezek a bizánci kéziratok nagyon hasonlítanak egymáshoz. Valószínűleg mindegyik ugyanazon néhány görög kézirat alapján készült. Noha a bizánci kéziratok nagyon hasonlítanak egymásra, számos eltérést mutatnak az egyház nyugati és középső régiójában talált kéziratokhoz képest. Összegzésképpen: ha fogsz három kéziratot – egyet százszor másoltak le, egy másikat kétszázszor és a harmadikat ötezerszer, akkor melyikre alkalmazható a „többség dönt" elve? A harmadikra, nyilván. A harmadik kézirat azonban nem valószínűbb, hogy az eredetit képezi, mint az első vagy második, csak többször másolták le. A szövegkritika kritikai/eklektikus módszere ugyanakkora „súlyt" ad a különböző régiókból származó kéziratoknak, függetlenül attól, hogy a keleten jóval több másolat maradt fenn.

Hogyan működik a kritikai/eklektikus módszer a gyakorlatban? Ha összevetjük a János 5:1-9-et a különböző fordításokban, észrevesszük, hogy a kritikai szövegen alapuló fordításokból hiányzik a negyedik vers. A textus receptusban a János 5:4 így hangzik: „Mert az Úr angyala időnként leszállt a medencére, és felkavarta a vizet: aki elsőnek lépett bele a víz felkavarása után, egészséges lett, bármilyen betegségben is szenvedett". Miért hiányzik ez a vers azokból a bibliafordításokból, amelyek a kritikai szövegen alapulnak? Az eklektikus módszer a következőképpen jár el: 1. A János 5:4 hiányzik a legtöbb legrégebbi kéziratból. 2. A János 5:4 szövege az összes bizánci szövegben benne van, de kevés nem-keleti kéziratban szerepel. 3. Valószínűbb, hogy egy másoló inkább hozzáfűz egy magyarázatot, semmint az, hogy eltávolít egy magyarázatot. A János 5:4 érthetőbbé teszi, hogy miért akart egy béna a medencében megmártózni. Miért távolítaná el egy másoló ezt a magyarázatot? Ennek nem lenne értelme. Annak viszont igen, hogy miért illesztette volna hozzá a magyarázatot, amiért az ember bele akart lépni a medencébe. Ezen elvek alapján a kritikai/eklektikus szöveg kihagyja a János 5:4-et.

Függetlenül attól, hogy melyik szövegkritikai módszert tartjuk helyesnek, a kérdést kedvesen, tiszteletteljesen és elfogadással kell megvitatnunk. A keresztyének véleménye eltérhet és el is tér ebben a kérdésben. Vitatkozhatunk a módszer felett, de nem aknázhatjuk alá a más állásponton levők indítékait vagy jellemét. Mindnyájunknak ugyanaz a célja: eldönteni, melyik kézirat lehetett a Biblia eredeti szövege. A cél elérése érdekében némelyek egyszerűen más módszert használnak.

English


Vissza a magyar oldalra
Mi a szövegkritika?

Tudja meg, hogyan kell ...

Örökkévalóság Istennel



Bocsáss meg Istentől