Mi a Sziklamecsetv?


Kérdés: Mi a Sziklamecsetv?

Válasz:
A Sziklamecset egy muszlim szentély, amelyet Jeruzsálemben a Templom-hegyre építettek Kr.u. 691-ben. A Sziklamecset része egy nagyobb muszlim szent területnek, amely a Mórija-hegyként is ismert hegy jelentős részét teszi ki Jeruzsálem szívében. A más néven Szikladóm onnan kapta a nevét, hogy a Mórija-hegy legmagasabb pontjára épült, amelyről a zsidók és keresztyének azt tartják, hogy Ábrahám itt volt kész feláldozni a fiát, Izsákot Istennek (1Mózes 22:1-14).

Ezt a helyet tartják a jebúszi Arauná szérűjének is, ahol Dávid oltárt épített az Úrnak (2Sámuel 24:18). Szintén ezen a helyen, vagy nagyon közel állt Heródes temploma is, mielőtt a római hadsereg elpusztította Kr.u. 70-ben. Némelyek szerint ezen a sziklán állhatott a szentek szentje is, a zsidó templom egy része, ahova a zsidó főpap évente egyszer bement engesztelést szerezni Izrael bűneiért.

A Sziklamecset része egy nagyobb muszlim területnek, amelyet Al-Haram al-Sharifnak vagy „nemes szentélynek" hívnak. Ezen a közel 142 ezer négyzetméternyi területen áll az el-Aksza-mecset és a Sziklamecset is. Miután Kr.u. 637-ben a muszlimok átvették az uralmat Jeruzsálemben, az iszlamista vezetők elrendelték a Sziklamecset megépítését (Kr.u. 685). A munkálatok közel hét évbe teltek, és napjainkban ez a világ egyik legrégebbi iszlamista építménye.

A Templom-hegy azon része, amely a Szikladómnak és az el-Aksza-mecsetnek otthont ad, a Kr.u.-i első században került kialakításra Nagy Heródes uralkodása alatt, hogy újraépíthesse a második zsidó templomot. Jézus is járt a Heródes templomában, és itt jövendölte meg annak elpusztítását is (Máté 24:1-2). Jézus próféciája akkor teljesedett be, amikor Kr.u. 70-ben a rómaiak elpusztították a templomot.

A Templom-hegy környéke, amelyen a Sziklamecset elhelyezkedik, nemcsak a muszlimok számára fontos, akiknek a fennhatósága alá tartozik, hanem a zsidók és keresztyének számára is. Tekintve, hogy egykor a zsidó templom állt itt, a Templom-hegyet a legszentebb helyként tartják nyilván a judaizmusban, és erről a helyről gondolják a zsidók és egyes keresztyének, hogy a harmadik és végső templomnak is otthont fog adni. Ez a terület a harmadik legszentebb hely az iszlámban. Mivel a zsidók és muszlimok számára egyaránt fontos terület, a Templom-hegy felett sok vita folyik, és mind a palesztin, mind az izraeli vezetés a maga fennhatósága alá akarja tudni.

A Sziklamecset lenyűgöző építmény, sok jeruzsálemi fényképen megjelenik. Nemcsak a Mórija-hegy képezi az alapját, hanem egy mesterséges plató is, amely további 5 méterrel emeli a Templom-hegy többi része fölé. A dóm közepén található a Mórija-hegy legmagasabb pontja. Ez a kopár szikla körülbelül 20x13 méter széles és 2 méterrel emelkedik ki a szentély padlózatából. Noha sokan, tévesen, mecsetként utalnak a Szikladómra, valójában a zarándokok számára építették ezt a szentélyt, holott egy fontos muszlim mecset áll a közelében.

Némelyek úgy vélik, hogy a Szikladómot azért építették meg, mert a muszlim hagyomány szerint Mohamed prófétát Gábriel angyal a Mórija-hegyre vitte, ahonnan felment a mennybe, és találkozott minden előtte élt prófétával, illetve meglátta Istent, amint angyaloktól körülvéve ül a trónján. Ez a történet azonban csak több évtizeddel a szentély megépítése után jelenik meg az iszlám iratokban, ami miatt némelyek úgy vélik, hogy a dómot elsősorban azért építették, hogy megünnepeljék az iszlám győzelmet a keresztyének felett Jeruzsálemben, nem azért, hogy Mohamed feltételezett mennybemenetelének állítsanak emléket.

Amikor az 1967-es, hatnapos háborúban Izrael megszerezte Jeruzsálem azon része felett az uralmat, az izraeli vezetők egy iszlám vallási csoportnak engedélyezte, hogy a Templom-hegyet és Szikladómot ellenőrzésük alá vegyék, hogy segítsenek fenntartani a békét. Azóta korlátozott mértékben a nem-muszlimok is látogathatják a hegyet, de imádkozni nem szabad.

English


Vissza a magyar oldalra
Mi a Sziklamecsetv?