settings icon
share icon
Kérdés

Vajon a mennyben is lesz szex?

Válasz


A Biblia nem foglalkozik annak témájával, hogy lesz-e szex a mennyben. A Szentírás egyértelmű kijelentése hiányában nem igazán tudjuk megmondani, hogy “lesz-e” szex a mennyben, vagy “sem”. Egy kapcsolódó témát azonban mégis érint a Biblia: a mennyben való házasodást, pontosabban a feltámadás utáni házasságot.

Máté evangéliuma 22. fejezetének tanúsága szerint, a szadduceusok egyszer azzal próbálták meg lejáratni Jézust, hogy feltettek neki egy szerintük nehéz kérdést a házasságról és a feltámadásról. Odamentek hozzá, és egy elképzelt esetet mutattak be, amelyben egy nő – az újabb és újabb férjek sorozatos elhalálozása okán – többször is férjhez ment életében. Ezután azt firtatták, hogy feltámadáskor az asszony végül melyik férjéé lesz: “A feltámadáskor azért a hét közül melyiké lesz az asszony? Mert mindeniké vala” (28. igevers). Jézus ezekkel a szavakkal válaszolt nekik: “Mert a feltámadáskor sem nem házasodnak, sem férjhez nem mennek, hanem olyanok lesznek, mint az Isten angyalai a mennyben” (30. igevers).

Annak ténye, hogy a mennyben nincs házasság, azt sugallja, hogy szex sincs a mennyben, bár maga az Úr nem vonja le konkrétan ezt a következtetést. Jézus egyértelmű tanítása a Máté 22:29-32-ben az, hogy 1) a feltámadás megtörténik, 2) a házasság többé nem lesz életünk része. Úgy tűnik, hogy a házasság egy olyan kapcsolat, amit kizárólag ebben az életben élvezhetünk, de a következő életbe már nem visszük át. A mennyben nem veszítjük el az identitásunkat (lásd Lukács 16:23), de nem is ugyanazokat a kapcsolatokat fogjuk tartani, mint a földön. Létünk egészen más lesz, mint amit itt és most megszokhattunk.

Annak tényéből, hogy a mennyben nincs házasság, legalább két további dolgot feltételezhetünk:
1) A mennyben nem lesz nemzés. A megváltottak száma meghatározott, és mivel nincs halál, nem lesz szükség az emberi faj szaporodására sem.
2) A mennyben nem lesz szexuális együttlét. E világ kedvtelései és vágyai az eljövendő világban magasabb rendű és végtelenül kielégítőbb élvezeteknek adják át a helyüket.

A mennyben nem lesz szükség szexre, ahogyan sok más dologra sem. Évszázadokon át a jeruzsálemi templom és az ott felajánlott áldozatok álltak az istentisztelet középpontjában, de miután Krisztus magát ajánlotta fel végső áldozatként, a templomra és az áldozati rendszerre már nem volt többé szükség (János 4:22-23). Azok csupán “a mennyei dolgoknak ábrázolatai”, azaz kiábrázolásai voltak (Zsidókhoz 9:23). Ehhez hasonlóan a házassági kapcsolat a Krisztussal való kapcsolatunk előképe (Efézusbeliekhez 5:31-32). Ha egyszer valósággal Krisztus jelenlétében leszünk, az effajta előképekre, illusztrációkra nem lesz többé szükség. Akkor ugyanis már eljön az a valóság, ami fényévekkel jobb bármelyik földi kiábrázolásánál. Ezért nevezik Jézust vőlegénynek, az egyházat az ő menyasszonyának, a mennyei ünnepségünket pedig menyegzőnek (János 3:29; Máté 22:1-14; Jelenések 19:7-9).

English



Vissza a magyar oldalra

Vajon a mennyben is lesz szex?
Oszd meg ezt az oldalt: Facebook icon Twitter icon Pinterest icon Email icon
© Copyright Got Questions Ministries