Lehetséges egy személyt úgy szeretni, hogy közben nem kedveljük?


Kérdés: Lehetséges egy személyt úgy szeretni, hogy közben nem kedveljük?

Válasz:
Isten élő és ható Igéje azt közvetíti felénk, hogy az Istenéhez hasonló szeretettel kell embertársainkat is szeretnünk. Isten arra hívott el, hogy „Szeressed felebarátodat, mint tenmagadat" (Jakab 2:8) ,és hogy „Szeressétek ellenségeiteket, jól tegyetek azokkal, a kik titeket gyűlölnek, áldjátok azokat, a kik titeket átkoznak, és imádkozzatok azokért, a kik titeket háborgatnak (Lukács 6:27-28). Jézus Krisztus így szólt tanítványaihoz a keresztrefeszítését megelőző éjszakán: „Új parancsolatot adok néktek, hogy egymást szeressétek; a mint én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást" (János 13:34). Ezen igei passzusok mindegyikében a magyar szeretet szavunk helyén a görög „agapao" szó szerepel, ami a feltétel nélküli szeretet egy olyan formája, melyet magát megtagadó önfeláldozás jellemez. Ez nem a hit-testvérek közötti szeretet, vagy az az érzelmi alapokon nyugvó szeretet, aminek sokszor gondolják. Az agapeo vagy agapé szeretet mindig a legjobbat akarja annak, akire irányul. Ez az önfeláldozó szeretet nem érzéseken alapul, hanem egy szilárd elhatározáson, amely mások érdekeit örömmel helyezi a saját érdekek elé. Teljesen nyilvánvaló, hogy az ember saját erejéből képtelen ezen szeretet megvalósítására. Csak a Szent Lélek hatalma által vagyunk képesek Isten rendeleteinek engedelmeskedni, és ebbe a szeretet parancsa is beleértendő.

Jézus Krisztus azt hagyta meg nekünk, hogy azzal a szeretettel szeressük egymást, amellyel Ő is szeretett minket. Hogyan szeressük tehát akkor egymást? „Az Isten pedig a mi hozzánk való szerelmét abban mutatta meg, hogy mikor még bűnösök voltunk, Krisztus érettünk meghalt" (Rómabeliekhez 5:8). Nyilván nem fogunk tudni mindenkit kedvelni, de nem is erre szól az elhívásunk. Ha azonban elkezdünk valakit az Isten által szívünkbe plántált szeretettel szeretni, akkor megváltozik a személyhez való hozzáállásunk is. Pszichológiai értelemben szólva képtelenek vagyunk a tudatos viselkedésünk és beállítódásunk síkján össze nem férő-, egymással ellentétes tartalmakat, megtűrni. Ha tetteinkkel tehát szeretet adunk egy embertársunknak, akkor a személyhez való hozzáállásunk is a szeretet irányába tolódik majd el. A szeretet változatlanul egy tudatos döntést igényel majd, azonban a szívünk sokkal könnyebben és gyorsabban mutat majd hajlandóságot rá. Mikor azt vizsgáljuk, hogy Jézus hogyan viszonyult másokhoz, akkor gyorsan fel fogjuk ismerni, hogy szántszándékkal kereste fel mindenféle ember — azaz minden bűnös — társaságát, az adószedőkét, a farizeusokét, a szadduceusokét, a rómaiakét, a szamaritánusokét, gyermekekét, nőkét és az egyszerű halászemberekét is. Mikor így tett, akkor cseppet sem törődött azzal, hogy az akkori társadalom nézetei szerint ki minősült közülük éppen elfogadhatónak, és ki nem. Jézus Krisztus szerette mindezeket az embereket, és ezzel az önzetlen szeretettel állt is hozzájuk, azonban a felszínen ez picit sem volt cukormázzal leöntve. Néha kemény szavakat szólt azokhoz, akik ellenálltak Szent Lelke erejének, azonban ezt csak azért tette, mert ezeknek az embereknek ez szolgálta legjobban a javát. Az így megszomorodott bűnösökben nagy buzgóság ébredt életük megfordítására, a jó cselekvésére. Jézus urunk idejét-, érzelmi és szellemi erejét-, és bölcsességét áldozta az Őt megvető és utálattal fogadó emberekre is, hiszen jól tudta, hogy ez a feléjük tanúsított hozzáállás vagy elvezeti őket Isten kegyelmi ajándékának felismerésére és elfogadására, vagy örökre elfordulnak Tőle. Nekik és (nekünk) Jézus Krisztus volt az utolsó szalmaszál. Ellenségeink szeretetének ebben rejlik a lényege: Isten igazságát szeretetben kell szóljuk nekik (Efézusbeliekhez 4:15), nem törődve azzal, hogy ezért milyen árat kell fizetnünk.

Újra hangsúlyozzuk, hogy ez nem azt jelenti, hogy minden embert kedvelni fogunk, és hogy az Isten képére teremtett minden embert megillető tiszteletnél nagyobb tiszteletet tanúsítunk feléjük. Isten értelemmel látott el minket arra nézve is, hogy egy bizonyos határig megérthessük azt, hogy mi játszódik le embertársaink lelki világában. Azt se feledjük el, hogy mi magunk is Isten képére lettünk teremtve, így nem kell magunkat fölösleges veszélynek kitegyük azzal, hogy olyan embert tisztelünk meg bizalmunkkal, aki nem méltó módon él azzal. Jézus Krisztus kicsúszott az Őt meglincselni kívánó tömeg kezei közül, hiszen Ő tudta, hogy mi van a szívükben, és mivel az ideje akkor még nem jött el, hogy áldozati halált haljon, megvédte magát velük szembe (János 5:13; 6:15). Mikor bizalmunkat teljesen Jézus Krisztus kezébe tesszük le, és Isten Igéje bölcsességének követésére adva fejünket és szívünket a Szentírás tanulmányozásával és a rendszeres imaélet kialakításával rálépünk a megszentelődés útjára, akkor természetes módon is kifejlődik bennünk ez a mások iránti szeretet. Az a fajta isteni szeretet ez, mely mindig csak adna magából és mindig csak a mások legjavát tartja szemei előtt, kísérjék azt kellemes érzések, vagy sem.

English


Vissza a magyar oldalra
Lehetséges egy személyt úgy szeretni, hogy közben nem kedveljük?