Honnan ered pontosan a Szentháromság tana?


Kérdés: Honnan ered pontosan a Szentháromság tana?

Válasz:
A Szentháromság a kereszténység egyik legmeghatározóbb, legegyedibb és egyben legnehezebben megragadható rejtélye. A Szentháromság tulajdonképpen annak a kinyilatkoztatása, hogy ki is valójában a Mindenható Teremtő. Ő ugyanis nem csupán egy valamiféle isten, hanem egy olyan örökkévaló létező, Aki három egyenrangú és örökkévaló személyként létezik, Aki egylényegű. A Szentháromság tana egyenesen a Bibliából származik. Ez a megállapítás még akkor sem veszít igazságértékéből, ha magával a Szentháromság kifejezéssel a Bibliában konkrétan nem találkozunk.

Az összes óhitű keresztény egyetért abban, hogy a Szentháromság bibliai tana szerint Isten lényegét és lényét tekintve is egy, azonban mégis három különálló személyként létezik. Természete és jelleme tekintetében Isten tehát egy, és mégis három önálló tudattal rendelkezik. Sánta emberi kifejezőképességünk görbebotjára támaszkodva azt is mondhatnánk, hogy Isten egy Valami, de egyidejűleg három Valaki. A nem hívő embertársaink ebben sokszor egy ellentmondást vélnek felfedezni. Mivel a Szentháromság rejtélyét csak Isten élő és ható Igéje képes feltárni előttünk, így nem kell csodálkoznunk azon, hogy a Szentírást nem ismerő felebarátaink az előbbi hamis következtetésre jutnak. Ellentmondásról csak akkor beszélhetnénk, ha azt állítanánk, hogy Isten egyjellemű-, de ugyanakkor három különböző jelleme is van, vagy ha azt mondanánk, hogy Ő egy személy, de egyidejűleg mégis három személy. Netalán akkor, ha egy olyasvalami létét tagadnánk, ami nem is létezik (lásd az ateizmus szó helyes definícióját).

A Jézus Krisztus által alapított szellemi egyház (melynek az ember által létrehozott egyházakhoz vajmi kevés köze van) kezdetétől fogva (Isten Szent Lelkének kiöntetése pillanatától) a keresztény hívek tudatában voltak a Szentháromság rejtélyének, vagyis már azelőtt is értették annak az emberi szellem által egyáltalán megragadható vonatkozásait, mielőtt magát a Szentháromság kifejezést használni kezdték volna.

Az első gyülekezet tagjai világosan látták, hogy a Fiú Isten maga a Teremtő (János 1:1-2), az ószövetségi iratok "Vagyok, a ki vagyok"-ja, vagy ahogyan ma mondanánk, az "Én vagyok a Vagyok"-ja (2.Mózes 3:14; János 8:58), Aki egyenlő az Atyával (János 14:9), Kinek az Atya teljességgel odaadta az egész Föld megítélését (1.Mózes 18:25; János 5:22), Akit kizárólag Istennek kijáró tisztelettel kell magasztalni (5.Mózes 6:13, Lukács 4:8; Máté 14:33).

Az első keresztények azt is tudták, hogy a Szent Lélek Isten egy különálló személy, Akinek önálló gondolatai és saját akarata van (János 16:13), és közbenjár értünk Istennél (Rómabeliekhez 8:26-27). Már csupán ebből is kitűnik, hogy a Szent Lélek az Atya Istentől eltérő személy, hiszen a közbenjáráshoz legalább két személy szükségeltetik (nyilván senki sem jár önmagánál közben saját magáért). A Szent Lélek a Fiú Istentől való különállóságát annak a ténye is bizonyítja, hogy míg a Fiú ellen szólt minden becsmérlő beszéd megbocsáttatik, addig a Szent Lélek káromlása soha-örökké nem (Máté 12:32).

Az Újszövetség ihletett tollfogói számos alkalommal említik külön-külön a Szentháromság minden egyes személyét (pl. Rómabeliekhez 1:4; 15:30; 2.Korinthusbeliekhez 13:14; Efézusbeliekhez 1:13–14; 1.Thesszalonikabeliekhez 1:3–6). A korai keresztények jól értették, hogy az Atya és a Fiú küldte el a Szentháromság harmadik személyét, vagyis a Szent Lélek Istent, azt a "más vígasztalót", Aki szívünkben vesz lakozást (János 14:16-17, 26; 16:7). A korai egyház tagjai teljes egészében kinyilatkoztatott igazságként ismerték és fogadták el Isten eme nagy rejtélyét, még akkor is, ha a "Szentháromság" (nyelvi) címkéjét nem használták.

Az Ószövetség számos betekintést enged a Szentháromság valóságába. Annyi sok, egy olyan igerészt sem tudunk felmutatni, ami ellentmondana ennek a tannak. Már a Mózes első könyvének 1:26 igehelyén is annak lehetünk tanúi, amint Isten többesszámban szólva zengi: "...Teremtsünk embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra..." (1.Mózes 1:26). Isten azt is kijelenti, hogy a teremtéskor "egyedül" Ő létezett még, mikor az egeket kifeszítette, és "magától" kiszélesítette a Földet (Ézsaiás 44:24). Ebben a folyamatban Jézus Krisztus volt Isten teremtő jobbja (János 1:1-3; Kolossébeliekhez 1:16), míg maga a teremtés a Szent Lélek jelenlétében történt, Aki Szellemével a kaotikus ősi vizek felett lebegett (1.Mózes 1:2). Az imént elhangzottakat csak a Szentháromság tana tudja hitelt érdemlően és helyesen magyarázni.

A Tóra leple mögött már szinte tapinthatóan kirajzolódott, hogy Isten több különböző személyként létezik, mint ahogyan azt is pontosan előrejelezte, hogy az Úr emberi testben fog megjelenni közöttünk (1.Mózes 49:10). Az Ószövetség telis-tele van olyan utalásokkal, melyek mind egy eljövendő teljhatalmú uralkodóra mutatnak (1.Mózes 49:10). Az Írás azt is előre megjelenítette, hogy a Megváltó Bethlehemben, azaz Dávid király városában, fog megszületni (Mikeás 5:2), mint ahogyan azt is, hogy Ő maga lesz Isten egyszülött Fia (Ézsaiás 9:6), Aki nem kevesebb, mint Isten felkentje (az Isten által választott király), a Messiás, Aki egyben a testben eljött Isten (Ézsaiás 7:14; Zakariás 2:8-11). A római megszállás alatt lévő zsidók azonban egy győzedelmes, hódító Messiást vártak és epekedtek, nem pedig egy alázatos, szenvedő szolgát (Ézsaiás 53. fejezete). Izráel fiai tehát nem ismerték fel Isten egyszülött Fiát és ezzel meglátogatásuk napját, mert a Királyok Királya teljesen közönséges és átlagos emberi alakban jelent meg közöttük (Ézsaiás 53:2; Máté 13:54-58; János 10:33) Nem is telt bele sok idő, míg a főpapok és írástudók által felbujtott tömeg halálra adta Őt, hogy ezzel — arról mit sem tudva — beteljesítsék Isten kezdetektől fogva lefektetett eredeti tervét (Zakariás 12:10; Apostolok Cselekedetei 2:36).

János, az utolsó apostol, halála utáni évszázadokban az akkori egyház több keresztény teológusa próbálta helyesen magyarázni és meghatározni Isten mibenlétét. Mikor azonban egy földi, véges teremtmény próbálja meg a szellemi valóság lényegi jellegét megragadni, akkor okfejtése mindig hiányos marad. Míg egyes tanítók csak egy kicsit csúsztak félre magyarázatukban, addig mások a teljes és nyílt istenkáromlás mocsarába süllyedtek. Az poszt-apostoli (apostolok utáni) időkben elterjedt hamis nézetek meglehetősen széles skálán mozogtak: az ún. docetista tanok szerint Jézus teljességgel Isten volt, de nem volt teljességgel ember, hanem csak úgymond emberi külsőt öltött. Más hamis tanítások szerint Jézus csak egy teremtmény volt, és nem az örökkévaló Isten (adopcionizmus, arianizmus stb.). Megint mások három különböző istenről beszéltek, akik mintegy egy családot alkotnak (triteizmus), de olyan tanok is terjedtek, melyek szerint az egy igaz Isten különböző időkben három különböző szerepet ölt (modalizmus, monarchianizmus).

Mivel egyetlen vallás sem létezhet annak meghatározása nélkül, hogy a vallás követői pontosan miben higgyenek és kit tiszteljenek, nagy igény volt arra, hogy Istenről egy olyan képet alakítsanak ki, amit a kereszténység minden követője egységesen hivatalosnak tekint és elfogad. Ha pedig Jézus Krisztus valójában nem is Isten, akkor az összes keresztény eretneknek minősülne, hiszen akkor egy teremtett lényt tisztelnének Teremtő gyanánt.

A rendelkezésre álló feljegyzések alapján úgy tűnik, hogy Tertulliusz (Kr.u. 160-225) "egyházatya" volt az első, aki a Szentháromság kifejezését használta. Praxeus cáfolata című, Kr.u. 213-ban kelt írásában Tertulliusz Praxeus nevű kortársának tanításával szemben védi a Szentháromság tanát a Praxeus által hirdetett ún. monarchiánus eretnek tanokkal dacolva. Ezt követően, egy heves viták és szakadások által tarkított évszázad után, máris a Niceai zsinatnál lyukadunk ki, ahol a Szentháromság tana Kr.u. 325-ben a hivatalos egyházi doktrína részévé vált.

Utolsó megállapításként álljon még itt, hogy a teológia tudománya nem más, mint tökéletlen emberi lények azon törekvése, hogy véges elméjük korlátai közé szorítsák a végtelen Istent, az örökkévaló Igét, Aki maga Jézus Krisztus. Egyesek igen találóan-, és egy kicsit csípősen meg is szokták jegyezni, hogy az az Isten, Akit képesek vagyunk elképzelni — nemes egyszerűséggel — nem létezik. Ezzel szemben a természettudományok némileg jobb helyzetben vannak, mert annak művelői a véges teremtett világról akarnak korlátolt elméjük és lényük mentén valamiféle igaz törvényszerűségeket megállapítani. Míg azonban a teremtett világ és benne minden anyagiság egy napon el fog múlni, addig Isten Igéjéből egy pont vagy egy vesszőcske sem vész el, így az utóbbi mérhetetlenül magasabb valóság, és a természeti törvények múló mivoltával szemben ez örökké meg fog állni. Az emberi lények eredendően romlott mivoltuknál fogva hibát hibára halmoznak, mint ahogyan ezt a történelem is lépten-nyomon bizonyítja. Persze mind a teológia-, mind pedig a természettudományok területén megvan a lehetőség az esetlegesen felmerülő ellentmondások feloldására, a hibák kijavítására, ez azonban egy időigényes-, és az emberi büszkeség miatt igen fáradalmas feladat. A korai egyháztörténet tanulmányozása során arra is fény derül, hogy sok hithű keresztény emberi buzgalma igencsak "félrecsúszott", félreértették, és ezáltal hamisan akarták Isten valós jellemét "meghatározni" (már csupán ennek a ténye is alázatra késztet mindannyiunkat). Isten Igéjének odaadó tanulmányozása és helyes kifejtése (soha sem az emberi értelem-, hanem kizárólag a Szent Lélek fényénél megy végbe), és első sorban Isten kegyelme által az egyháznak végre sikerült világosan körvonalaznia a Biblia ezen tanítását, vagyis hogy Isten örökkévaló hármas egységben-, a Szentháromság soha fel nem bomló kötelékében létezik.

English


Vissza a magyar oldalra
Honnan ered pontosan a Szentháromság tana?

Tudja meg, hogyan kell ...

Örökkévalóság Istennel



Bocsáss meg Istentől