Kérdés
Mit ért a Biblia a "szemet szemért"-elv alatt?
Válasz
A "szemet szemért"-elv, amit időnként jus talionisnak vagy lex talionisnak is neveznek (lásd tálió-elv), a Mózesi törvény részét képezi, így azt az izraeliták igazságszolgáltatási rendszerében alkalmaztak. Az elv lényege, hogy a büntetés arányosan kell viszonyuljon a bűncselekményhez, vagyis hogy a gonosz tettekért igazságos büntetést kell kiszabni: "...De ha veszedelem történik: akkor életért életet adj. Szemet szemért, fogat fogért, kezet kézért, lábat lábért; Égetést égetésért, sebet sebért, kéket kékért." (2Mózes 21:23-25). Az igazságszolgáltatás tehát méltányos kell legyen - a túlzott keménységet és a túlzott engedékenységet egyaránt kerülnie kell.
Nincs arra utaló jel, hogy a "szemet szemért" törvényt szó szerint alkalmazták volna; a Bibliában egyetlen olyan esetről sem olvashatunk, amikor egy izraelitát e törvény következtében csonkítottak volna meg. Mielőtt Isten ezt a bizonyos törvényt elrendelte, már előzetesen létrehozott egy igazságszolgáltatási rendszert a vitás ügyek tárgyalására és a büntetések megállapítására (2Mózes 18:13-26) - egy olyan rendszert, ami szükségtelenné tette a "szemet szemért"-elv szó szerinti, gyakorlati átültetését. Bár az ókori Izraelben a több tanú egybehangzó vallomásával megerősített halálos bűncselekményt halálbüntetéssel torolták meg (5Mózes 17:6), a legtöbb más bűncselekményért való kompenzációt naturáliákban vagy pénzzel fizették meg - ha valakinek például úgy megsebesítették a kezét, hogy munkaképtelen lett, akkor kárpótolták az illetőt az elmaradt munkabéréért, és valamivel afelett is.
A 2Mózes 21. fejezetén kívül az Ószövetség még kétszer említi a "szemet szemért" törvényét (3Mózes 24:20; 5Mózes 19:21). A kifejezés mindkét további esetben egy polgári hatóság, például egy bíróság elé vitt elbírálandó ügy kapcsán merül föl. A "szemet szemért"-elv tehát a törvényhozók és bírák (morális) vezérfonalának lett szánva. Önbíráskodásra, vagy egyes sérelmek személyes lerendezésének igazolására sosem volt szabad alkalmazni.
Az újszövetségi Írásból viszont kitűnik, hogy a farizeusok és az írástudók a mindennapi személyközi kapcsolatokra is alkalmazták a "szemet szemért"-elvet. Ők azt tanították, hogy a személyes bosszúvágy teljesen akceptálható. Ha tehát valaki megütött valaki mást, akkor a sértett fél jogosan visszaüthetett; ha valaki megsértett valakit, az illető jogosan viszonozhatta a sértést. Jézus korának vallási vezetői tehát teljesen figyelmen kívül hagyták e törvény meghozatalának valós jogi alapját.
A hegyi beszédben Jézus szembeszáll a személyes megtorlás ezen általános tanításával: "Hallottátok, hogy megmondatott: Szemet szemért és fogat fogért. Én pedig azt mondom néktek . . ." (Máté 5:38-39). Jézus eztán rögtön azzal folytatja tanítását, hogy feltárja Isten emberközi kapcsolatokra vonatkozó valós szándékát, szíve vágyát: "Ne álljatok ellene a gonosznak, hanem a ki arczul üt téged jobb felől, fordítsd felé a másik orczádat is. És a ki törvénykezni akar veled és elvenni a te alsó ruhádat, engedd oda néki a felsőt is. És a ki téged egy mértföldútra kényszerít, menj el vele kettőre. A ki tőled kér, adj néki; és a ki tőled kölcsön akar kérni, el ne fordulj attól" (Máté 5:39-42).
Azzal, hogy Jézus ezt az "új" parancsot adta, nem számolta föl, nem törölte el az ószövetségi törvényt (Máté 5:17). Sokkal inkább a hatóságok (a gonosztevők igazságos megbüntetésére irányuló) felelősségét választotta el általa az Isten előtt való azon személyes felelősségünktől, mely az ellenségeink szeretetére vonatkozik. Személyes sérelmeink miatt nem szabad megtorlásra törekednünk, hanem azokat figyelmen kívül kell hagyjuk (ez a "fordítsd felé a másik orczádat is" tagmondat valós jelentése). A keresztények hajlandóak kell legyenek arra, hogy anyagi javaikból, idejükből, és munkájukból többet adjanak, mint amennyit megkövetelnek tőlük, még ha ezen velük szemben támasztott követelmények igazságtalanok is. Kölcsön kell adnunk azoknak, akik kölcsönkérnek tőlünk, szeretnünk kell ellenségeinket, és imádkoznunk kell azokért, akik üldöznek minket (43-48. igeversek). A "szemet szemért"-elv végrehajtása az elöljárók dolga, az ellenségeinknek való megbocsátás viszont a miénk. Voltaképp ma is ezt láthatjuk minden olyan alkalommal lejátszódni, mikor egy áldozat kiáll a bíróság elé, hogy nyilvánosan megbocsásson az őt helybenhagyó vagy megkurtító elítélt bűnözőnek - a megbocsátás jöhet szívől, a bíró azonban mégis jogosan jár el, mikor az ítélet végrehajtását követeli.
A "szemet szemért"-elv Jézus általi korlátozása semmiképpen sem tiltja az önvédelmet, vagy az ártatlanok mások erőszakos fellépésével szembeni oltalmazását. Az állam ilyen célra kinevezett tisztségvielsőinek, így például a rendőrségnek és a katonaságnak a polgári védelem és rend fenntartására irányuló cselekedetei kapcsán nem merülnek fel aggályok általa. Jézus azon parancsa, miszerint fordítsuk oda a másik orcánkat is, az interperszonális kapcsolatokra vonatkozik, nem pedig a honvédelmi/rendvédelmi szervek gyakorlati működésére. A "szemet szemért"-elv tehát az igazságszolgáltatás eszközeként-, nem pedig a személyközi kapcsolatokra vonatkozó szabályként értendő. A Krisztusban hívő személyt Jézus szavai megbocsátásra hívják fel. A keresztény hívő tehát gyökeresen különbözik azoktól, akik a természetes, testi indulatuknak engedve mennek bele egy adok-kapok helyzetbe.
English
Mit ért a Biblia a "szemet szemért"-elv alatt?
