Mit mond a Biblia a szégyenről és megbánásról?


Kérdés: Mit mond a Biblia a szégyenről és megbánásról?

Válasz:
Minden emberben van egy bizonyos szintű sajnálat és szégyenérzet a múltban elkövetett bűnei miatt. A Bibliának sok mondanivalója van a megbánásról és a szégyenkezésről, hiszen számos bibliai szereplőnek volt része ezen negatív, de mégis szükséges élettapaszatalatban.

Szinte elképzelhetetlen az a szégyen, amit Ádám és Éva érezhetett, és ami a bűnebeesés után minden nap elkísérte őket. Annak is tudatában voltak, hogy ők rontották el a tökéletes művet, amit Isten teremtett. Ádám és Éva egy tökéletes világban élt, tökéletes testben és szellemben, Isten tökéletes közelségében. Mikor aztán a bűn mellett tették le a voksukat, és vétkeztek Isten ellen, akkor bűnük következményét az egész világ megsínylette. A betegség, a romlás, a végső hanyatlásba torkolló hervadás, a halál, és az Istentől való örök elválasztás általuk lépett be a világba. Minden utóduk a bűnös, bukott természet rabságában látta már meg a napvilágot, vagyis ők már elő voltak huzalozva a bűn cselekvésére. Azonban Isten korlátlan hatalmának és túláradó szeretetének hála erre az eshetőségre is volt egy terve. Egyszülött fián, Jézus Krisztuson, keresztül váltotta meg a világot. Őbenne az egész emberiség választási lehetőséget kapott, hogy a bűn örök következményei helyett, az Istennel való örök élet mellett dönthessen. Ha tehát beleéljük magunkat Ádám és Éva helyzetébe, akkor láthatjuk, hogy minden bizonnyal nagyon bánkódtak elveszett ártatlanságuk felett, és annak minden áldásának szertefoszlása miatt. Isten Igéje megörökíti, hogy a bűneset után hogyan szégyenkeztek mezítelenségük miatt (1.Mózes 3:10). Földi életük fennmaradó részét is a sajnálkozás sóhaja kísérhette, mikor újra és újra emlékeikbe idézték az immáron elveszett paradicsomi állapotot.

A szégyen és a megbánás másik klasszikus bibliai példája Péter apostol személyéhez kötődik. János apostol evangéliumának 13:37-38-as igehelyén írja le Jézus elárulásának éjszakáját. Miután Jézus a tanítványaival együtt elfogyasztotta a páskha-bárányt, Péter azt bizonygatta az Úrnak, hogy Ő, ha kell, bizony életét adja érte. Jézus felelete, mely szerint Péter még azon éjjel háromszor megtagadja majd Őt, igencsak megrázta az apostolt. Később aztán, Péter saját életét féltve, valóban háromszor megtagadta, hogy valaha is ismerte Jézus Krisztust (János 18:15-27; Máté 26:31-35; 69-75). Miután ez megtörtént, „kimenvén Péter keservesen síra"(Lukács 22:62). Péter később bocsánatra talált, és hitében újra megerősítve őt, Jézus a korai egyház egyik alapítójává tette. Jézus valóra vált jövendölése szerint Péter buzgó szeretettel erősítette atyjafiait, miután megbocsátásban részesült (Lukács 22:32). Míg Péter szívében a megbánás és a szégyen érzete kavaroghatott, mert nyilvánosan megtagadta Jézust, az Úr személyéről és elhívásáról nyert mélyebb ismerete minden bizonnyal felülkerekedett személyes kudarca felett. Megértette, hogy Isten kegyelméből megbocsátásban részesült, és szégyenén felülemelkedve Jézus Krisztus bárányainak legeltetéséről gondoskodott (János 21:17).

A Biblia világosan azt tanítja, hogy ha megvalljuk bűneinket, és hitünk van Krisztus értünk tett véráldozatában és feltámadásában, akkor Isten gyermekeivé válunk (János 1:12). Isten vére minden tisztátalanságtól megtisztít minket (Kolossébeliekhez 1:15-22), és lelki üdvösségünk örökre biztos Őbenne (János 10:27-30; Zsidókhoz 7:24-25). Amint az imában és az igeolvasásban egyre több időt töltünk Istennel, úgy mind nagyobbra növünk a hitben és az Ő Szellemében, és ezáltal egyre jobban meg is bízunk majd Őbenne. Idővel felismerjük Isten azon kijelentésének valós mélységeit is, mely szerint olyan messzire vetette minden bűnünket, mint napkelet van a napnyugattól (Zsoltárok 103:12). Persze továbbra is bánjuk a múlt bűneit, de már nem azokra összpontosítunk, hanem hitünk „fejedelmére és bevégzőjére" (Zsidókhoz 12:2). Pál apostol ezt így fejezte ki Isten Szent Lelke által: „Atyámfiai, én enmagamról nem gondolom, hogy már elértem volna: De egyet cselekszem, azokat, a melyek hátam megett vannak, elfelejtvén, azoknak pedig, a melyek előttem vannak, nékik dőlvén, czélegyenest igyekszem az Istennek a Krisztus Jézusban onnét felülről való elhívása jutalmára" (Filippibeliekhez 3:13-14). A sajnálat és szégyen érzéseit már magunk mögé vethetjük, azok már csak a múlt részei. Fontos, hogy Isten feloldozása után magunknak is megbocsássunk.

A Rómabeliekhez írt levél 8:1 igerészének bátorításában minden hívő vigasztalásra nyerhet, kinek arcát még a szégyen pirítja: „Nincsen azért immár semmi kárhoztatásuk azoknak, a kik Krisztus Jézusban vannak, kik nem test szerint járnak, hanem Lélek szerint." Bár bűnös emberek vagyunk, Isten mégis megigazított már minket. Legyen múltunk még olyan szégyenteljes, örök jövőnk csak jó dolgokat tartogat számunkra. Meglehet, hogy a múltban a bolondság és az Isten elleni lázadás vezérelte utainkat, most azonban már az Ő kegyelme által „új életben" járunk (Tituszhoz 3:3-7; Rómabeliekhez 6:4). Isten Jézus Krisztusban már régen megbocsátotta azokat a bűneinket, melyek szégyennel töltenek el minket, így tehát ettől a rabigától megszabadulva mehetünk tovább a keskeny úton. „Krisztussal együtt megfeszíttettem. Élek pedig többé nem én, hanem él bennem a Krisztus; a mely életet pedig most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, a ki szeretett engem és önmagát adta érettem" (Galátziabeliekhez 2:20).

English


Vissza a magyar oldalra
Mit mond a Biblia a szégyenről és megbánásról?

Tudja meg, hogyan kell ...

Örökkévalóság Istennel



Bocsáss meg Istentől