Mit tanít a Biblia a sorsról és a végzetről?


Kérdés: Mit tanít a Biblia a sorsról és a végzetről?

Válasz:
Jelen esetben egy nagyon összetett témával van dolgunk, így jól tesszük, ha máris sorravesszük, hogy mi az, amit a Biblia ebben a témában tanít, és mi az, amit nem. A sors fogalmát — némileg ködösen — úgy szokás meghatározni, mint az események előremeghatározott menetét, ami felett embernek semmi hatalma sincs. Ez a megközelítés rendre azt a beletörődő és lemondó választ váltja ki az emberből, hogy "ha úgyis minden előre el van döntve, akkor minek törekedjünk arra, hogy bármit is megváltoztassunk". "Aminek meg kell történnie, az úgyis meg fog történni, és ez ellen semmit sem tehetünk" — ezt a felfogást fatalizmusnak nevezik, és a Szentírás tanításához vajmi kevés köze van.

A fatalizmus az iszlám egyik alapvetése. Ez a vallás engedelmességet és Allahnak való teljes alávetődést követel meg híveitől, maga az iszlám kifejezés is erre utal. Ez a nézet a hinduizmusban is széles körben elfogadott. A fatalista felfogás valójában az egész indiai kasztrendszer alapköve. A görög mitológia is mesél három olyan istennőről, kik az emberek sorsát szövik. Őket a moirák névvel illetik. Döntéseiket még más istenek sem vehették semmibe, még ők sem a írhatták azokat felül. Az említettek mentén remélhetőleg még világosabbá válik, hogy a fatalizmus nem egy bibliai koncepció.

Sors és végzet – A mi szabad akaratunk
A Biblia tanítása szerint az ember szabad akarattal rendelkező-, erkölcsi döntésre képes lényként lett megteremtve. Döntései felelősségének terhe is őreá hárul. Az ember bűnbeesése nem egy előre meghatározott esemény volt, melyben Ádám és Éva egy — a szálakat szorosan kezében tartó — Isten szerencsétlen bábja, vagy áldozata. Éppen ellenkezőleg, Ádám és felesége képes volt az engedelmesség útján maradva az engedelmesség minden áldását választani, mint ahogyan az engedetlenség mellett is dönthettek. Az ebből eredő átkot viszont nekik kellett hordozni. Tudatában voltak annak, hogy döntésük mit von maga után, mint ahogyan annak is, hogy felelősek tetteikért (1.Mózes 3.fejezet)

A felelősségvállalás fenti mintája az egész Szentíráson végigvonul. Lássunk erre egy pár példát: „A ki vet álnokságot, arat nyomorúságot" (Példabeszédek 22:8a). „Minden munkából nyereség lesz; de az ajkaknak beszédéből csak szűkölködés" (Példabeszédek 14:23). „...Akarod-é pedig, hogy ne félj a hatalmasságtól? Cselekedjed a jót, és dícséreted lesz attól" (Rómabeliekhez 13:3).

Mikor a Biblia a sorsról beszél, akkor mindig arra a sorsra utal, amit az emberek önnön tetteikkel a saját fejükre hoznak. Erről így olvasunk: „Mert sokan járnak másképen, kik felől sokszor mondtam néktek, most pedig sírva is mondom, hogy a Krisztus keresztjének ellenségei; Kiknek végök veszedelem... (Filippibeliekhez 3:18-19). „Ez az ő sorsuk bolondság nékik; de azért gyönyörködnek szavokban az ő követőik (Zsoltárok 49:14). „A ki pedig asszonynyal paráználkodik, bolond; a ki magát el akarja veszteni, az cselekszi ezt" (Példabeszédek 6:32). „...És megítéltetének mindnyájan az ő cselekedeteik szerint" (Jelenések 20:13).

Ismerjük el, hogy sokszor egyszerűen azért követünk el bűnt, mert a bűn mellett döntünk. Nem tolhatjuk át saját döntéseink felelősségét a predesztinációra (előreelrendeltség), a „sorsra" „kismet"-re (arab eredetű szó, jelentése sors), vagy Istenre. Jakab apostol erről így ír Isten Szent Lelke által: „Senki se mondja, mikor kísértetik: Az Istentől kísértetem: mert az Isten gonoszsággal nem kísérthető, ő maga pedig senkit sem kísért" (Jakab 1:13).

Érdekes módon mi, bűnös emberek, sokszor a bűn mellett tesszük le voksunkat, a negatív következmények miatt mégis zúgolódunk. „Az embernek bolondsága fordítja el az ő útát, és az Úr ellen haragszik az ő szíve" (Példabeszédek 19:3). Ez az igevers igen mély betekintést enged a szellemi valóságba. Mikor tehát az ember bolondul cselekedvén az első fának hajtja életét, akkor Istent-, vagy a „sorsot" vádolja azért. Ha aztán ragaszkodik ezen bolondságához, akkor sajnos meg is marad a bűnében.

A Szentírás szerint szabad akaratunk van az ajándékba kapott hit elfogadására, vagy éppen elutasítására. A Bibliában többször visszaköszön az a parancs, hogy térjünk meg (azaz hagyjuk el a rosszat, és tudatosan válasszuk a jót), és az Írás arra is felhív, hogy higgyünk. Ezen felhívásnak nem sok értelme volna, ha nem választhatnánk szabadon a hit, és a hitetlenség közt. „...Ne légy hitetlen, hanem hívő..."- mondja a testben feltámadott Jézus Urunk Tamás apostolnak (János 20:27; lásd még Apostolok Cselekedetei 16:31; 19:4)

Sors és végzet – Isten szuverén hatalma
Mielőtt merő lázálmokat kergetnénk, szögezzük le, hogy nem mi magunk vagyunk sorsunk szuverén, teljhatalmú urai. Egyedül Istennek van korlátlan uralma mindenek felett. Ezt a tényt isteni gondviselésnek is szokták nevezni. Ő bölcsességében úgy döntött, hogy szabad akaratot ad az embernek, mind a jóra, mind pedig a rosszra, valamint Ő volt az, Ki magát az erkölcsi értékrendet is meghatározta ezen az ok-okozati összefüggéseket magába ölelő létsíkon. Egyedül az Úr az Isten, rajta kívül nincsen más isten, mint ahogyan az univerzumban egy – annyi sok – véletlen sincs.

Nyilvánvaló, hogy a mindentudó, omnipotens Istennek egy konkrét terve is van, így azon se lepődjünk meg — hanem tekintsük inkább nagy kegyelemnek -, hogy a Biblia közli velünk azt. Mivel Isten megváltó tervének szerzője Ő maga, ezért az egyben jó szándékú, bölcs, és szent is. Isten gondviselése mind a mai napig azon dolgozik, hogy teljesen helyreállítsa a bűn következtében sérült eredeti teremtést.

Isten ma is így szól hozzánk különösen kegyelt prófétáján, Ézsaiáson, keresztül: „Mik eddig történtek, előre megjelentém, szám hirdeté és tudatá azokat, gyorsan véghez vivém, és bekövetkezének" (Ézsaiás 48:3). Ha Isten valamint bejelent, akkor azt már véghez is vitte. Nem ritka, hogy tetteit sok száz-, vagy ezer évvel előre bejelenti, hogy mindenki számára nyilvánvaló legyen, nem ember, vagy más teremtett lény cselekedte meg azt.

Az Isten terve ellen való „rúgódzásnak" vajmi kevés értelme van, hiszen meg van írva: „Nincs bölcseség, és nincs értelem, és nincs tanács az Úr ellen" (Példabeszédek 21:30). Ezért nem fejezhették be soha Bábel tornyát (1.Mózes 11:1-9), ezért zárta be Isten az oroszlánok száját Dániel rabsága idején, és nyitotta meg az őt elveszíteni akarók előtt (Dániel 6:24). Ezzel magyarázható az is, hogy az ellenségei megmentésére (ószövetség!) küldött engedetlen Jóna próféta, miért kapott még egy kis gondolkodási időt a hal gyomrában (Jónás 1:17), és ezért van az is, hogy mi magunk is bajba kerülünk, ha bűnt követünk el.

Minden, amit a hétköznapi szóhasználatban szerencsének vagy sorsnak címkézünk, Isten irányítása alatt áll. „Az ember sorsot húzhat, de az Örökkévaló dönti el a dolgot" — olvassuk a Példabeszédek könyvének 16:33 igehelyén (EFO 2012). Más szavakkal tehát Isten nagyon is érintett világunk irányításában.

Bármi is történjen világunkban, minden Isten tervének végső teljesülését szolgálja, azaz az emberek megváltását. A gonosz jelenléte persze nagyon is valós, és még ha ez a pára módjára tovatűnő emberi 70-80 évünk nézőpontjából sokszor nem is így tűnik, Isten hatalma alatt van minden, vagyis a gonosz sosem lesz képes meghiúsítani az Ő tervét. Isten – előre látván mindent – úgy rendezte be az egész stratégiáját, hogy még a gonosz emberek tudatosan elkövetett minden gonoszsága is az Ő tervének végső teljesülését szolgálják. „Mint a vizeknek folyásai, olyan a királynak szíve az Úrnak kezében, valahová akarja, oda hajtja azt" (Példabeszédek 21:1). Isten az egyiptomi lakosság és az egyiptomi fáraó szívére is hatott (2.Mózes 12:36), éppúgy mint ahogyan Artaxerxész királyra is (Ezra 7. fejezet), csak hogy tervének egy további szeletét valóra váltsa. Még ha az ember szívének minden gondolata szüntelen gonosz is, Isten akkor is képes akaratát hibátlanul véghezvinni. Gondoljunk csak arra, hogy gonosz emberek gonosz szándékai és tettei voltak „szükségesek" ahhoz, hogy Jézus Krisztus meghalhasson, és ezzel az örök élet lehetőségét adhassa minden embernek (Apostolok Cselekedetei 2:23; 4:27-28).

Isten terve szerint mindenki jutalomban részesül, aki Őbenne bízik, és arra is ígéretet kaptunk, hogy minden gyermekét meg fogja dicsőíteni. „...Istennek titkon való bölcseségét szóljuk, azt az elrejtetett, melyet öröktől fogva elrendelt az Isten a mi dicsőségünkre; Melyet e világ fejedelmei közül senki sem ismert, mert ha megismerték volna, nem feszítették volna meg a dicsőség Urát: Hanem, a mint meg van írva: A miket szem nem látott, fül nem hallott és embernek szíve meg se gondolt, a miket Isten készített az őt szeretőknek" (1.Korinthusbeliekehez 2:7-9). Nem mehetünk el szó nélkül az „öröktől fogva elrendelt" kifejezés mellett, mint ahogy amellett sem, hogy az örök sorsunk attól függ, hogy Istent szeretetét beengedtük-e szívünkbe, vagy sem.

Sors és végzet – A személyreszóló terv
Isten szuverén hatalma még a személyes életünkre vonatkozó tervre is kiterjed. Ezen tényt jól szemlélteti Jeremiás elhívása. Erre ugyanis már akkor sor került, mielőtt a próféta megszületett volna. „Szóla pedig az Úr nékem, mondván: Mielőtt az anyaméhben megalkottalak, már ismertelek, és mielőtt az anyaméhből kijövél, megszenteltelek; prófétának rendeltelek a népek közé" (Jeremiás 1:4-5).

Dávid király is felismerte, hogy az Úrnak terve van vele: „Látták szemeid az én alaktalan testemet, és könyvedben ezek mind be voltak írva: a napok is, a melyeken formáltatni fognak; holott egy sem volt még meg közülök" (Zsoltárok 139:16). Ezen ismeret arra késztette Dávidot, hogy egészen konkrét világi esetekben is felkeresse az Úr tanácsát, mint ahogyan azt Sámuel első könyvének 23:9-12 igerészében is láthatjuk.

Sors és végzet – A kirakós összeáll
Az Apostolok Cselekedete könyvének 9. fejezetében Jézus Krisztus egy igen érdekes üzenettel állt tarzusi Saul útjába. Így szólt az Úr: „nehéz néked az ösztön ellen rúgódznod" (Apostolok Cselekedetei 9:5; 26:14). A napnál is világosabb, hogy Jézus Urunknak terve volt Saullal, Saul azonban ellenállt a jónak. Ha szembemegyünk azon Isten tervével, Aki a lehető legjobb tervet készítette el személyes életünkre is, Aki „felett való jónk nincs", Aki jobban ismer és szeret bennünket, mint mi magunkat valaha is képesek leszünk, akkor a szabad akaratunk effajta gyakorlásának nem egyszer fájdalmas kimenetele lesz.

Valamivel később az Úr Jézus látomásban mutatja meg a még vak Saulnak, hogy egy Ananiás nevű férfi fogja felkeresni őt, és ekkor szólítja fel Ananiást is a látogatásra (9:11-12). Jézusnak nyilván annak ellenére is volt egy előre meghatározott terve Ananiás számára, hogy ő kezdetben — valószínűleg a Saultól való félelem miatt — nem akart elmenni hozzá (9:13-14). Ananiás, Jónás prófétához hasonlóan, kereket oldhatott volna. Ha így döntött volna, akkor Isten talán neki is rendelt volna egy „halat", hogy visszatérítse őt, vagy éppen nem, és másképp üzent volna a későbbi apostolnak. Ananiás azonban a kezdeti vonakodás ellenére az engedelmességet választotta (Apostolok Cselekedetei 9:17; Máté 21:28). Ha szabad akaratunkat Isten tervének követésére foganatosítjuk, akkor az mindig áldást von maga után.

Összefoglalva tehát azt mondhatjuk, hogy a Szentírás tanítása világosan kimondja, hogy Isten vezérel mindent. Ő arra is megadta a lehetőséget, hogy engedelmeskedjünk neki, vagy hátat fordítsunk akaratának. Vannak persze olyan dolgok is, melyeket Isten csak az imáinkra adott válaszként visz véghez (Jakab 4:2).

Isten mindig megáldja a szívből engedelmes és alázatos embereket, de az engedetlenekkel szemben is a hosszútűrés példáját állítja elénk. Erősen korlátolt emberi nézőpontunkból még úgy is tűnhet, hogy Isten mind az ítélettel, mind pedig visszajövetelével késlekedik. Ne vessük meg azonban mi se Isten hosszútűrését, ami még ma is és holnap is emberek tömegeit vezeti megtérésre. Istennek tökéletes terve van mindannyiunk életére. Ebben bennefoglaltatik a Szent Lélek általi örömünk (olyan öröm, ami minden testi és lelki nyomorúság-, üldöztetés-, és megaláztatás között is állandó és változatlan) és az Ő dicsősége, mely ebben-, és az elkövetkező világban is meglesz, megvan, és öröktől fogva meg is volt. Mindazok, kik megragadták Jézus Krisztus megváltó jobbját, azok Isten üdvtervét is elfogadták (János 14:6). Ha pedig így már biztosak lehetünk lelki üdvünkben, akkor a legjobb, ha lépésről lépésre követjük Istenünk lábnyomait, imádkozunk azért, hogy mindig őrzzen meg minket a bűn sikamlós ösvényétől (Zsoltárok 32:1-11; 119:59; Zsidókhoz 12:1-2), és hogy minden időben az Ő akarata legyen meg (Máté 6:10)

English


Vissza a magyar oldalra
Mit tanít a Biblia a sorsról és a végzetről?

Tudja meg, hogyan kell ...

Örökkévalóság Istennel



Bocsáss meg Istentől