settings icon
share icon
Kérdés

Mit tanít a Biblia a rangidős lelkipásztor szerepéről?

Válasz


A Bibliának igen sok mondanivalója van a lelkipásztor szerepéről. A Szentírásban szereplő “vén”, “püspök”, “elöljáró” és “tanító” szavak mind Isten nyájának pásztoraira utalnak, így ezek egyben a pásztor feladatait is jól körülhatárolják (1.Timótheus 3:1-13). A “vén” és “elöljáró” szavak görög eredetije az episkopos (melyből az episzkopális szó is ered) magába foglal mindent, amit a hívők felvigyázása jelent, vagyis a tanítást, az igehirdetést, a hittestvérekről való gondoskodást, de azon esetekben, melyekben szükséges, a szaktekintély érvényesítését is. A vének a gyülekezet tanítóiként és vezetőiként is szolgálnak. A Tituszhoz írt levél 1:5-9 igerészben Pál apostol arra sürgeti Tituszt, hogy rendeljen “városonként presbitereket”, ugyanis ők lesznek azok, akik a tanítva vezetik majd a gyülekezetet a szellemi fejlődés útján. Az 1.Péter 5:1-4 igehelyen pedig annak lehetünk tanúi, amint Péter a “presbitertársakat” e szavakkal kéri: “Legeltessétek az Istennek köztetek lévő nyáját, gondot viselvén arra nem kényszerítésből, hanem örömest; sem nem rút nyerészkedésből, hanem jóindulattal” (1.Péter 5:2).

A rangidős lelkipásztor szerepét a Biblia azonban nem részletezi konkrétan, ez ugyanis csak akkor jött létre, mikor az egyház már annyira megnövekedett, hogy szélesebb számban is szükség volt szolgálókra. A rangidős pásztor megnevezés azt a személyt takarja, aki a gyülekezet első földi vezetője, aki a legtöbb prédikációt és tanítást tartja, és aki a gyülekezet mindennemű adminisztrációs tevékenységét felügyeli. Egészen nagy gyülekezetben az is megesik, hogy egy ún. ügyvezető pásztort is kineveznek, aki a mindennapi teendők lebonyolításáért felelős, míg a rangidős pásztor a gyülekezeti bizottság munkáját koordinálja, lelki tanácsadást folytat, a szószéken állva prédikál, és a csoportokban ülve tanít – vagyis teszi mindazt, ami szoros értelemben véve a lelkipásztor szerepkörébe esik.

Minden gyülekezetnek – legyen még olyan kicsi, vagy nagy – szüksége van lelkipásztorra, aki vezeti, és szellemi táplálékkal látja el a híveket, valamint aki szellemi növekedésre és az Úr Jézus szolgálatára irányítja őket. Nagyobb létszámú gyülekezetekben nem ritka, hogy a rangidős pásztor - a gyülekezet vezetése mellett - a több pásztorból álló csapat lelkipásztora is egyben. Ennek eredményeként, az 1.Timótheus 3:1-13 és a Titusz 1:6-9 értelmében, a rangidős pásztor tisztségét még nagyobb tisztességre kell méltatni, mint a többi pásztori pozíciót.

English



Vissza a magyar oldalra

Mit tanít a Biblia a rangidős lelkipásztor szerepéről?
Oszd meg ezt az oldalt: Facebook icon Twitter icon Pinterest icon Email icon
© Copyright Got Questions Ministries