settings icon
share icon
Kérdés

Éppen válófélben vagyok. Elkezdhetek másokkal randevúzni, vagy tényleg várnom kell addig, míg a válás végleg lezárul?

Válasz


A válás ideje alatti randizás helyességének a kérdését több okból is nehéz megválaszolni. Először is, a “randizás” fogalmát, ahogy azt ma használjuk, a Biblia egyszer sem említi. A bibliai időkben a legtöbb házasság előre elrendezett volt, és a két leendő házastárs közötti mindennemű kapcsolatfelvételt szigorúan szemmel tartották. Mindezek mellett, függetlenül attól, hogy milyen nézetet képviselünk a válás kérdését illetően, fontos emlékeinkbe idézzük Malakiás próféta könyvének 2:16 igerészét: “Mert gyűlölöm az elbocsátást, ezt mondja az Úr, Izráelnek Istene...” A Biblia tanítása szerint a házasság egy teljes életre szóló elköteleződés. “Úgy hogy többé nem kettő, hanem egy test. A mit azért az Isten egybeszerkesztett, ember el ne válaszsza” (Máté 19:6). A válásra vonatkozó döntést nem szabad könnyelműen meghozni.

Három olyan helyzet képzelhető el, amikor a válás során randevúzásra kerülhet sor. Az első eset az, amikor az egyik házasfélnek bibliailag megalapozott indokai vannak a válásra. Vagyis akkor, mikor az ártatlan házasfelet hitetlen házastársa hagyta el, vagy egy megbánást nem tanúsító házasságtörő házasfél csalta meg. Az ártatlan házasfél mindkét esetben nagy valószínűséggel érzelmileg sebzett és fel van dúlva. A legtöbb váláson áteső ember általában összerogy a körülmények súlya alatt, még akkor is, ha a válás nem az ő hibája, és még akkor is, ha az elhagyás vagy a hűtlenség bibliai válóokai forognak fenn, és közel sincs olyan lelkiállapotban, hogy “randevúzzon”. Az emberek általában nem képesek jó döntéseket hozni, amíg “felépülőben” vannak. A válás fájdalmas folyamatát megélt embernek, vagy az abban még érintett személynek nem bölcs dolog randiznia, ha viszont mégis így tesz, nem körültekintően jár el. Bár érthető, hogy az elhagyott házasfél magányos, de ilyen helyzetben nehéz, ha nem teljességgel lehetetlen, tiszta fejjel istenfélő párkapcsolati döntéseket hozni.

A második helyzet, amelyben a válási folyamat közben is randizásra kerülhet sor, az, amikor valaki nem bibliai okokból válik el a házastársától. A válás ebben az esetben Isten szavai szerint a szív “keménysége” miatt megy végbe (lásd Márk 10:1-12). Az ilyen válás tehát egy szellemi kudarc, így az arra kell késztesse az érintetteket, hogy az Úrra összpontosítsanak, nem pedig, hogy helyettesíteni próbálják a személyt, akinek az imént adták ki az útját / akitől éppen elszakadtak.

A harmadik lehetséges eset, amelyben a válási procedúra során randevúzásra kerülhet sor, magától a válást okozó személytől, azaz a válás “bűnös” felétől indul ki. A válás utáni újraházasodásra vonatkozó összes bibliai engedély kizárólag a bibliai okokból végbemenő válás “ártatlan” házasfelére vonatkozik. A Biblia azon házastárs esetében nem engedélyezi az újraházasodást, aki nem bibliai okokból vált el, mint ahogy azon házasfél esetében sem, aki akár házasságtörése, akár a másik fél elhagyása által (vagy egyéb lehetséges okokból kifolyólag) a válást okozta. A Biblia egyszer sem állítja, hogy a válásban “bűnös” házasfélnek is szabad volna újraházasodnia, ezért neki randevúzni sem szabad.

Mivel a randizás célja a házastárs megtalálása, vagy a másik nemmel való közösség keresése, a Biblia értelmében egy házas férfi vagy nő sem randizhat szabadon, még akkor sem, ha a válás már folyamatban van. Még maga a – részéről nem is kívánt – válás ártatlan áldozata is házas marad mindaddig, amíg a házasság jogilag vagy formálisan meg nem szűnik. A házasságon kívüli randevú-kapcsolat felvétele tehát még a válófélben lévők esetében is rossz látszatot kelt. Helyesebb döntés tartózkodni minden olyan cselekedettől, ami szellemileg veszélyt jelent az emberre nézve, vagy mások számára annak benyomását kelti, hogy félvállról vesszük a házasságot.

English



Vissza a magyar oldalra

Éppen válófélben vagyok. Elkezdhetek másokkal randevúzni, vagy tényleg várnom kell addig, míg a válás végleg lezárul?
Oszd meg ezt az oldalt: Facebook icon Twitter icon Pinterest icon Email icon
© Copyright Got Questions Ministries