settings icon
share icon
Kérdés

Mi a profetikus ima?

Válasz


Az „imamozgalom" többi jelenségéhez hasonlóan (pl. a „megmártózott ima"), a profetikus ima egy bibliátlan gyakorlat, amely által az imádkozó személy olyan hatalmat és kiváltságot kap, amelyre semmilyen szentírási alap nem jogosítja fel.

A profetikus imát gyakorló emberek úgy vélik, hogy ők szó szerint Isten szavát imádkozzák a világ felé. Az ilyen imákat önjelölt „próféták" mondják el, akik azt hiszik magukról, hogy ők üzeneteiket egyenesen Isten trónterméből kapják, és ez által Isten igéjének szócsöveivé válnak, és imáik „profetikusok" lesznek. De a Biblia az mondja, hogy a Szentírás kánonja lezárult (Jelenések 22:18). Ez azt jelenti, hogy Isten manapság nem ad új kinyilatkoztatásokat az ún. prófétáknak. Ő már szólt az igéje által, és a mi dolgunk az, hogy küzdjünk „a hitért, amely egyszer s mindenkorra a szentekre bízatott" (Júdás 1:3). Nem kell további kijelentéseket kérnünk Istentől.

A profetikus imára általában úgy utalnak, mint amikor kérünk Istentől egy „prófétai látomást", amely a földön be fog teljesülni, és amelynek célja Isten akaratának megvalósulása. Bizonyos karizmatikus körökben a profetikus imát arra használják, hogy elhozzák Isten ítéletét a földre és bevezessen Isten országába. A profetikus ima egyrészt egyéneket céloz meg, hogy betöltsék „prófétai elhívásukat" (amit Isten rájuk bízott), másrészt az egész világot, hogy Isten vágya megvalósuljon a földön. De Jézus imája a Máté 6-ban azt tanítja, hogy vessük alá magunkat Isten akaratának, nem azt, hogy különleges hatalmunk van arra, hogy megvalósítsuk Isten akaratát. Isten terve a maga idejében fog megvalósulni, és ezt az időpontot nem ismerjük (Máté 24:36, 25:13; Márk 13:32, Lukács 12:37-47). Azt kérni, hogy Isten ítélete következzen be és Isten országa jöjjön el, amikor a „próféta" kéri, arroganciára utal, és lehetséges, hogy felér egy istenkáromlással. Az Úr fogja véghezvinni az összes tervét: „Igen, amit mondtam, meg is teszem. Amit tervezek, véghez is viszem" (Ézsaiás 46:11, Egyszerű).

A profetikus ima feltételezi, hogy vannak modern kori próféták – olyan férfiak és nők, akik Isten szócsövei a világban, és akik isteni kijelentéseket tesznek magának Istennek a tekintélyével. Amikor valaki egy profetikus imát mond, nem azt kéri, hogy legyen meg Isten akarata, hanem megköveteli, hogy Isten akarata teljesedjen be, és azt hiszi, hogy amint eső hullott Illés imájára, az ő imájának is engedelmeskedni kell.

A profetikus ima tanítói Jézus modell imájára utalnak, amelyben benne van, hogy „jöjjön el a te országod, legyen meg a te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is" (Máté 6:10). Szerintük ez a vers azt tanítja, hogy meg kell követelnünk Isten akaratát a körülöttünk levő világra nézve. Amikor egy modern kori próféta Isten igéjét „belebeszéli" a világba vagy az atmoszférába, azt hiszi, hogy ezzel megváltoztatja a környezetét, hogy az megfeleljen Isten parancsának, és kikövezze az utat Isten céljának. A profetikus imát szólók úgy vélik, ők nemcsak megjósolják, hogy mi fog történni, hanem elő is idézik azt, amit megjósolnak. A profetikus imáról azt tartják, hogy konkrétan előidézi a választ az imára. De a Biblia azt mondja, hogy csak Isten döntheti el, mikor, hol és miként fog eljárni. Azért kell imádkoznunk, hogy a maga tökéletes terve és időzítése szerint járjon el, nem pedig a mienk szerint.

A profetikus imát vallók azt is hiszik, hogy Isten prófétákat használ arra, hogy mások imádságait megválaszolja. Ha valaki választ szeretne kapni az imádságára, Isten arra késztethet egy prófétát, hogy mondjon el egy profetikus imát, hogy az illetőnek a kérése meghallgatásra találjon. De a Biblia azt tanítja, hogy az imáinkra adott válasz a világ egyetlen „prófétájától" sem függ. Csak egy közbenjáró van Isten és ember között, és az Jézus Krisztus (1Timóteus 2:5). Biblikus-e a profetikus ima? Nem.

English



Vissza a magyar oldalra

Mi a profetikus ima?
Oszd meg ezt az oldalt: Facebook icon Twitter icon Pinterest icon Email icon
© Copyright Got Questions Ministries