Kérdés
Honnan tudhatom, hogy Isten arra hívott el, hogy prédikáljak?
Válasz
Kétség sem férhet hozzá, hogy a prédikálás egy olyan nemes elhívás, aminek Isten kiemelt jelentőséget tulajdonít (1 Timótheus 3:1–7; Jakab 3:1; Efézusbeliekhez 4:11–16). A prédikációnak nyilván nem az a célja, hogy Istentiszteleteink idejét valamivel kitöltsük, mint ahogyan nem is személyes élmények megosztásáról kell szólnia, bármilyen mélyek vagy felkavaróak is legyenek esetleg a szóban forgó benyomások. Nem egy jól felépített “előadás” ez, ami a teljesebb élet felé vezető lépések sorozatára okít. A Szent Lélek Isten szavait feljegyezve, Pál apostol ma is azt közvetíti felénk, hogy a prédikálás nem kevesebb, mint az az eszköz, melyen keresztül Isten felfedi előttünk Jézus Krisztus evangéliumának életadó igazságát. A prédikátor szavai mindig hűek kell legyenek Isten Igéjéhez, ami valósággal “...Istennek hatalma...minden hívőnek idvességére...” (Rómabeliekhez 1:16). Pál apostol a fiatal lelkipásztorhoz, Timótheushoz intézett intelmében nem győzi az igehirdetés fontosságát hangsúlyozni: “Kérlek azért az Isten és Krisztus Jézus színe előtt...Hirdesd az ígét, állj elő vele alkalmatos, alkalmatlan időben, ints, feddj, buzdíts teljes béketűréssel és tanítással” (2.Timótheus 4:1-2). Az élő Ige hirdetése tehát minden kétség felett elsődleges és alapvető fontosságú Isten szemében. Legyen tehát bárki emberfia, aki azt mérlegeli, hogy az igehirdetői-, azaz prédikátori szolgálatra adja fejét és szívét, az biztos, hogy Isten Igéje számára mindenek előtt- és “feljebbvaló” kell legyen.
Azonban nyilván felmerül a kérdés, hogy hogyan lehet abban valaki biztos, hogy prédikátori elhívása van az Úrtól. Először is, ennek szubjektív jelei vannak: ha egy férfi szíve attól a vágytól ég, hogy Isten Igéjét szólja, és ezt a tüzet semmi sem képes megoltani, akkor ez már önmagában jól mutatja, hogy Isten “elhívása” dolgozik keblében. Pál apostol ugyanazt a vágyat érezte Isten Igéjének átadására, mint pl. Jeremiás, az ószövetségbeli próféta. Pál lelke így kiáltott: “Mert ha az evangyéliomot hirdetem, nem dicsekedhetem, mert szükség kényszerít engem. Jaj ugyanis nékem, ha az evangyéliomot nem hirdetem” (1.Korinthusbeliekhez 9.16). Pál apostolt a “szükség kényszerítette” arra, hogy prédikáljon, vagyis egy ellenállhatatlan és tagadhatatlan belső késztetés feszítette. Jeremiás erre a “szükségre” olyan “égő tűz”-ként hivatkozik (Jeremiás 20:8-9), amit egyszerűen erőnek-erejével sem tud elfojtani. Minél inkább próbálta azt visszafogni, annál inkább belefáradt.
Az igehirdetésére való elhívásának mindemellett objektív jelei is vannak. Ha az adott személy prédikátori szárnybontogatása során-, azaz már a kezdetben is pozitív visszajelzéseket kap, akkor az megbízhatóan jelezheti, hogy a leendő igehirdető rendelkezik az ún. didaktikos-, vagyis a tanítás szellemi ajándékával. Isten Szent Lelke ezt saját tetszése szerint annak adja, akinek csak akarja (Efézusbeliekhez 4:11). (Itt azonban muszáj megjegyezzük, hogy az előbb említett pozitív visszajelzés nem feltétlenül abban áll, hogy a prédikáció a hallgatóság tetszésére van, hanem éppen abban, hogy az átadott üzenet, akkor is dolgozni kezd szívükben, ha előzetesen akár még meg is botránkoztak rajta – csak olvassuk el a fent idézett igerészben, hogy Jeremiás - a kezdeti engedelmessége után - vajon miért nem akarta szólni Isten Igéjét! - a fordító megjegyzése). Minden egyes prédikátor Isten Igéjének (és nem szélfútta emberi bölcsességek) tanítója kell legyen – ez alapkövetelmény. Képes kell legyen világosan és pontosan feltárni az Igét a hallgatóságnak, mint ahogy az is legalább ennyire fontos, hogy tudjon arra is fényt vetni, hogy a tanultakat miképp alkalmazzuk személyes szinten is. A Szent Lélek vezetése alatt álló gyülekezetvezetők általában képesek felismerni, hogy az adott férfi rendelkezik-e ezzel az ajándékkal, vagy sem. Ha kitartó imádkozás után is mindannyian azt a választ kapják az Úrtól, hogy a leendő igehirdető valóban birtokában van Isten eme ajándékának, akkor következő lépésként a jövőbeli szolgálattevő jellemét vizsgálják meg: teszik ezt azon követelmények mentén, melyet az 1.Timótheus 3. fejezete és a Titusz 1. fejezete támaszt. Ha tehát az Úr Jézus teste, a gyülekezet, az előbb említett mindkét módon bizonyságot tesz, akkor az szintén Isten elhívásának a jele.
Fontos még egyszer kiemeljük, hogy a fenti folyamat minden egyes lépését mind az elhívott-, mind pedig a gyülekezet részéről odaszánt ima kell kísérje. Ha Isten valóban elhívott egy férfit arra, hogy az Ő Igéjének szócsöve legyen, akkor több különböző - sokszor egymástól független - módon is be fogja igazolni választását. Ha te, testvérünk, úgy érzed, hogy Isten igehirdetőnek hívott el, akkor mindenekelőtt keresd az Ő orcáját imában, és kérd, hogy mind belső, mind külső bizonyságok által erősítsen meg téged döntése felől, és adjon újabb és újabb lehetőségeket a prédikálásra. Kérd azt is, hogy hozza azt egyértelműen tudtodra, ha nem ez az Ő akarata. Erősödjön meg a belső embered annak tényében, hogy Isten továbbra is szuverén és teljhatalmú uralkodó minden felett, ami gyermekével történik, “tudjuk pedig, hogy azoknak, a kik Istent szeretik, minden javokra van, mint a kik az ő végzése szerint hivatalosak.” Ha tehát Ő prédikálásra hívott el téged, akkor akarata teljesülni is fog.
English
Honnan tudhatom, hogy Isten arra hívott el, hogy prédikáljak?
