A mennyben palotákat fogunk kapni?


Kérdés: A mennyben palotákat fogunk kapni?

Válasz:
A keresztre feszítés előtti éjszakán Jézus azt mondta a tanítványoknak, hogy elhagyja őket, és ők nem mehetnek vele (János 13:33). Péter megkérdezte, hova megy, és miért nem mehetnek vele, mire Jézus azt felelte, hogy végül is majd követhetik (János 13:36-37). Jézus azt mondta: „Az én Atyám házában sok hajlék van; ha nem így volna, vajon mondtam volna-e nektek, hogy elmegyek helyet készíteni a számotokra? És ha majd elmentem, és helyet készítettem nektek, ismét eljövök, és magam mellé veszlek titeket, hogy ahol én vagyok, ott legyetek ti is" (János 14:2-3).

Jézusnak ez a mondása sokakat megzavart, mivel az egyik angol fordításban (King James) a ház helyett a palota szó szerepel. A háznak fordított görög szó szó szerinti jelentése lakhely, illetve átvitt értelemben családként is értelmezhető. A palotának vagy szobának fordított szó jelentése: „tartózkodási hely vagy lakhely". Szóval ha összerakjuk a görög szöveget, Jézus azt mondta, hogy Isten otthonában (a mennyben) sok ember lesz, akik Isten családjaként együtt fognak lakni. Isten mennyei hajlékában a hívők az Úr jelenlétében fognak lakozni. Ez nem ugyanaz, mint egy sor palota az aranyutcák szélein, amire sokan gondolnak Jézus szavai alapján.

Jézus Krisztus helyet készít a mennyben az övéi számára – azoknak, akik hittel hozzá fordultak, és a Szentlélek felkészíti a megváltottakat a földön a mennyei lakozásra. A Jelenések 7:9-ből megtudjuk, hogy a trón előtt nagy sokaság fog állni, „amelyet megszámlálni senki sem tudott". Itt is az a kép, hogy a tömegek együtt vannak, nem külön élnek különböző palotákban.

English


Vissza a magyar oldalra
A mennyben palotákat fogunk kapni?