Miért van annyi ateista?


Kérdés: Miért van annyi ateista?

Válasz:
Mielőtt szót ejthetnénk az ateizmusról, meg kell határoznunk, hogy micsoda. Egy hivatalos ateista honlap szerint az ateisták így írják le magukat: „Az ateizmus nem hitetlenség az istenekben vagy nem az istenek tagadása; inkább az istenhit hiánya. Azok, akik magukat ateistának vallják, szeretik kihangsúlyozni, hogy belőlük hiányzik a hit, és nem elutasítják a hitet. Szerintük intellektuális szempontból az ateizmus feljebbvaló az Istenbe vetett hitnél. A meghatározás azonban összeütközik a biblikus világnézettel, mely szerint „Azt gondolja magában a bolond, hogy nincs Isten" (Zsoltárok 14:1, 53:1). Mivel az ateisták és a hívők egyetértenek abban, hogy minden ember szabadon eldöntheti, hogy mit hisz vagy gondol, most úgy határozzuk meg az ateizmust, mint egy döntést, amellyel elutasítanak bármiféle Felsőbb Lényt, amelynek az ember felelősséggel tartozna.

A statisztikák szerint az ateizmus azokban az országokban terjed, amelyek történelem során erős keresztyén befolyás alatt álltak. Ezek a statisztikák olyanokat foglalnak magukban, akik istentelen családokban nevelkedtek, de vészesen növekedik azok száma is, akik egykor valamilyen valláshoz tartoztak. Amikor egy híres személyről hallunk, aki megtagadja korábban megvallott keresztyén hitét, azon csodálkozunk, hogy miért. Miért szűnnek meg olyan sokan hinni Istenben, amikor keze munkáját látni mindenhol (Zsoltárok 19:1, 97:6, Róma 1:20)? A földön minden társadalom elismeri az istenség valamilyen formáját – akkor miért állítják olyan sokan, hogy semmilyen istenben sem hisznek?

Számos oka lehet, amiért valaki ateistának tartja magát. Az első a tudatlanság. Ha nem rendelkezünk megfelelő információval, arra következtethetünk, hogy semmi sincs a világegyetem és annak emberi megtapasztalása mögött. Mivel nagyon sok dolgot még mindig nem tudunk, a tudatlanság gyakran kitalál dolgokat, amik betöltik az űrt. Ez gyakran hamis vallásokhoz vagy ateizmushoz vezet. Az Istennel kapcsolatos hiányos információt gyakran annyira megfertőzi a mitológia vagy a babona, hogy minden természetfeletti dolog tündérmesének tűnik. Az ellentmondó állítások egyvelegével szemben némelyek úgy döntenek, hogy egyiknek sincs valóságalapja, és a fürdővízzel együtt a gyereket is kiönti.

A kiábrándultság szintén ateizmushoz vezethet. Az olyan negatív tapasztalatok, mint például a megválaszolatlan imádság vagy mások képmutató viselkedése arra a következtetésre vezethetnek, hogy Isten nem létezik. Ezt a fajta reakciót gyakran harag vagy sérelem váltja ki. Az ilyen emberek azzal érvelnek, hogy ha Isten létezne, úgy viselkedne, hogy azt meg lehessen érteni vagy egyet lehessen vele érteni. Mivel Isten nem úgy reagál, ahogy mi szeretnénk, arra következtetünk, hogy egyáltalán nem létezik. Lehet, hogy olyan komplikált fogalmakba botlanak, mint a pokol, ószövetségi népirtás vagy örökkévalóság, és arra gondolnak, hogy a Biblia Istene túl zavaros ahhoz, hogy igazi lehessen. A kiábrándultság arra ösztönzi az embereket, hogy abban találjanak menedéket, ami látható és ismerhető, nem pedig egy láthatatlan istenségben. Annak érdekében, hogy elkerüljék a további csalódásokat, a hit minden fajtáját eldobják, és abban találnak vigaszt, hogy azt állítják: Isten egyszerűen nem létezik.

Szorosan kapcsolódva a kiábrándultakhoz ott vannak azok, akik ateistának tartják magukat, holott valójában Isten-ellenesek. Némelyek azért bújnak az ateizmus címkéje mögé, hogy így álcázzák az Isten iránti gyűlöletüket. Gyakran egy gyermekkori trauma vagy vallással magyarázott bántalmazás miatt ezek az emberek minden vallással kapcsolatos dologgal szemben ellenszenvet táplálnak. Az egyetlen módja, hogy bosszút álljanak az általuk kegyetlennek vélt Istenen az, ha vehemensen tagadják a létét. A múltbeli események olyan mély sebeket okoztak, amelyek következtében könnyebb letagadni Isten valóságát, semmint elismerni, hogy gyűlölik Őt. A valódi ateisták az ilyeneket nem igazán tartják közülük valónak, mivel, ha valaki haragszik Istenre, azzal elismeri annak létezését. De valójában sokan ateistának tartják magukat, miközben folyton kirohannak az ellen az Isten ellen, akinek a létét tagadják.

Még mások azért utasítják el Isten gondolatát, mert azt szeretnék, ha könnyebben rá lehetne találni. Amikor a neves ateistát, Richard Dawkinst megkérdezték: „Mit mondanál, ha halálod után szembekerülnél Istennel", azt felelte: „Azt kérdezném tőle, hogy miért igyekezett ennyire elrejtenie magát?" Némelyek azt nehezményezik, hogy az Isten Lélek, láthatatlan, és csak hit által található meg (Zsidók 11:6, Jeremiás 29:13). Úgy viselkednek, mintha a világegyetem Teremtője még több bizonyítékkal kellene alátámassza létezését, mint amennyivel már így is elárasztott (Zsoltárok 19:1, 102:25, Róma 1:20). Jézus is találkozott ezzel a fajta gondolkodással, amikor a földön járt. A Márk 8-ban négyezer embernek adott enni hét darab kenyérből és néhány kis halból, de az elit értelmiségiek azzal jöttek hozzá, hogy valami csodával igazolja, hogy Ő a Messiás (11.v.). Jézus a szívük keménységét egy példázattal mutatta be, amelyben egy gazdag ember a pokolban azt szerette volna, ha figyelmeztethetné a testvéreit mindarra, ami rájuk vár a halál után (Lukács 16:19-31). A mennyből Ábrahám ezt felelte: „Ha Mózesre és a prófétákra nem hallgatnak, az sem győzi meg őket, ha valaki feltámad a halottak közül" (Lukács 16:31).

A legvalószínűbb magyarázat arra, hogy miért egyre csak növekszik az ateisták száma, az édenkert óta nem változott (1Mózes 3:6, Róma 3:23). Minden bűn lényege az önrendelkezés. A Teremtő létezésének tagadása révén az ateisták azt tehetnek, amit akarnak, és nem kell egy jövőbeli ítélettől vagy örök következményektől tartaniuk (Máté 12:36; Róma 14:12; 1Péter 4:5; Zsidók 4:13). A 21. században az önimádat társadalmilag elfogadottá vált. Annak a generációnak, amely az evolúció elméletén és az erkölcsi relativizmuson nőtt fel, az ateizmus igen vonzó. A János 3:19-ben ez áll: „a világosság eljött az emberek közé, de ők jobban szerették a sötétséget, mert gonosz dolgokat tettek" (Egyszerű). Ha az ember önteremtő, önrendelkező és önközpontú, akkor nincs egy erkölcsi törvény vagy törvényhozó, akinek alá kellene vetnie magát. Nincsenek erkölcsi abszolútok, és nincs senki, akinek végül számot kellene adniuk. Az ilyen hozzáállással az ateisták arra tudnak koncentrálni, hogy csak ebben az életben keressék az örömöket.

Amíg a tudósok, professzorok és filozófusok az ateista nézeteiket igazságnak és bölcsességnek állítják be, az emberek meg is fogják venni azokat, mivel az önrendelkezés gondolata vonzó a lázadó természetünk számára. Ez a fajta hozzáállás nem új keletű, de a változó társadalmi normák egyre nyíltabban elfogadhatóvá teszik. A Róma 1:18-31 részletesen leírja, milyen következményekkel jár, ha elutasítjuk Isten tekintélyét. A 28. versben ez áll: „És mivel nem méltatták Istent arra, hogy megtartsák ismeretükben, Isten kiszolgáltatta őket az erkölcsi ítéletre képtelen gondolkodásnak, hogy azt tegyék, ami nem illik." A világ ennek a romlottságnak az eredményeit szemlélheti. Amit az ateisták „felvilágosodásnak" neveznek, azt Isten bolondságnak hívja. A Róma 1:22 ezt mondja: „Akik azt állították magukról, hogy bölcsek, azok bolonddá lettek". Mivel a „bölcsesség kezdete az ÚR félelme" (Zsoltárok 111:10, Példabeszédek 1:7, 9:10), az Úr tagadása (ateizmus) a bolondság kezdete.

English


Vissza a magyar oldalra
Miért van annyi ateista?

Tudja meg, hogyan kell ...

Örökkévalóság Istennel



Bocsáss meg Istentől