settings icon
share icon
Kérdés

Képes Isten olyan nehéz követ teremteni, amit már Ő sem képes megemelni?

Válasz


Ezt a kérdésként megfogalmazott kis fricskát az Istenben és élő Igéjében kételkedő emberek néha a keresztény testvérek orra alá dörgölik. A kérdés mögött meghúzódó sántácska érvelés valahogy így hangzik: amennyiben Isten képes egy olyan nagy követ alkotni, amit már Ő maga sem képes megemelni, akkor Isten nyilván nem mindenható. Ha Isten mégsem képes olyan nagy követ teremteni, amit már Ő maga sem képes megemelni, akkor Isten szintén nem mindenható. Ezen gondolatmenet szerint a mindenhatóság (emberi) fogalma egy bizonyos fokú önellentmondást foglal magában. Isten tehát nem lehet mindenható, legalább is nem az emberi fogalmaink szerint. A fenti kérdésünkre adott rövid válasz a "nem", Isten nem képes olyan nagy követ alkotni, amit már Önmaga sem tudna felemelni. A mai kérdésünk feltáró magyarázatához, vagyis a válaszhoz vezető út helyes megértése azonban fontosabb lehet, mint maga a válasz...

A kérdés azon a széles körben elterjedt félreértésén alapszik, melyből kiindulva rosszul határozzák meg a "mindenható" és az "omnipotens" fogalmakat. Ezek a szavak ugyanis nem azt fejezik ki, hogy Isten mindenre képes, hanem inkább Isten hatalmának nagyságát hivatottak jelölni. A hatalom a változtatás képességeként-, konkrét cselekvőerőként határozható meg. Mivel Isten végtelen, ezért végtelen hatalommal is bír, mint ahogyan azt a Szentírás újra és újra megerősíti (lásd Jób 11:7-11; 37:23; 2.Korinthusbeliekhez 6:18; Jelenések 4:8 stb.). Isten tehát mindenre képes, ami csak lehetséges, lehetetlen dolgokra azonban Ő sem képes. A lehetetlen dolgok véghezvitele ugyanis nem attól függ, hogy a cselekvő személye mekkora hatalommal bír, hanem attól, hogy mi a valóban lehetséges. A lehetetlen dolgok nyilván nem úgy válnak valóra, hogy több és több erővel próbáljuk a lehetetlent lehetővé tenni. Ez legfeljebb a filmek és a reklámok torz realitása. Ha tehát az adott szövegkörnyezet nem konkretizálja a kijelentést (mint például a Máté 19:26 igehelye, amely az ember korlátolt képességeit állítja ellentétbe Isten korlátlan hatalmával), a lehetetlen mindig lehetetlen marad, függetlenül attól, hogy Isten vagy ember áll azzal szembe.

Azt mondhatjuk tehát, hogy a kérdés első fele abból a hamis feltevésből ered, hogy a mindenhatóság azt jelenti, hogy Isten bármire képes. Isten Igéje több olyan dolgot is felvonultat, amit Isten nem képes megtenni, így például Önmagát megtagadni, vagy hazudni (Zsidókhoz 6:18; 2.Timótheushoz 2:13; Titusz 1:2). Isten azért nem képes ezekre a dolgokra, mert azok élesen szembemennek saját lényével, és a legvégső valóság alapvető természetével. Isten sem képes kétoldalú háromszöget létrehozni, vagy fából vaskarikát csinálni. Még ha a nyelv eszközével ki is tudunk fejezni önellentmondásos, paradox dolgokat, attól azok még nem válnak a minket körülvevő valóság részévé. Mit mondhatunk tehát a példánkban szereplő kőről? Ha a kérdéshez mért szőrszálhasogató választ szeretnénk adni, akkor valahogy így felelünk a világ ezen kis fricskájára: A végtelen nagyságú emelő erő kimerítéséhez maga a felemelt tárgy is végtelen súlyú kellene legyen. Ez azonban lehetetlen, ugyanis az anyagi világ véges kiterjedésű, kizárólag Isten végtelen. Két végtelen együttes létezése (itt: erő és ellenerő) mellesleg szintén egy önellentmondás. A kérdés tehát inkább az, hogy Isten képes-e egy önellentmondás létrehozására, amire az az egyértelmű válaszunk, hogy nem, nem képes.

English



Vissza a magyar oldalra

Képes Isten olyan nehéz követ teremteni, amit már Ő sem képes megemelni?
Oszd meg ezt az oldalt: Facebook icon Twitter icon Pinterest icon Email icon
© Copyright Got Questions Ministries