Hallgatniuk kell-e a nőknek a gyülekezetben?


Kérdés: Hallgatniuk kell-e a nőknek a gyülekezetben?

Válasz:
Az 1Korinthus 14:33-35-ben ez áll: „Mint ahogyan ez a szentek valamennyi gyülekezetében történik, az asszonyok hallgassanak a gyülekezetekben, mert nincs megengedve nekik, hogy beszéljenek, hanem engedelmeskedjenek, ahogyan a törvény is mondja. Ha pedig meg akarnak tudni valamit, otthon kérdezzék meg a férjüket, mert illetlen az asszonynak a gyülekezetben beszélnie." Első ránézésre ez egy általános parancsolatnak tűnik, amely szerint a nők soha nem szólalhatnak meg a gyülekezetben. Ugyanennek a levélnek egy korábbi fejezetében (1Korinthus 11:5) azonban Pál megemlít olyan eseteket, amikor nők imádkozhatnak vagy prófétálhatnak a gyülekezetben. Ezért az 1Korinthus 14:33-35 nem lehet egy abszolút értékű parancs, hogy a nők minden esetben maradjanak csendben minden gyülekezeti alkalom alatt. A tiltás paramétereit a kontextusban kell keresnünk.

Az 1Korinthus 14 témája a gyülekezet helyes működése. A korinthusi gyülekezetet zűrzavar és a rend hiánya jellemezte (33.v.). Az alkalmak alatt bárki, bármikor, bármekkora hangerővel felszólalhatott. Azok, akik a nyelveken szólás ajándékával bírtak, egyidejűleg beszéltek, és senki sem törődött azzal, hogy az elhangzottakat értelmezzék. Azok, akik Istentől kijelentést nyertek, vaktában bekiabáltak, még akkor is, ha a lármától semmit sem lehetett hallani, és látszólag senki sem fontolta meg, miről is szólt a prófécia. Az alkalmakat a káosz jellemezte, és senki sem növekedett és épült (ld. 5, 12, 19.v.). A probléma megoldása végett Pál egy pár embernek/csoportnak azt javasolja, hogy bizonyos esetekben és bizonyos alkalmakkor „hallgassanak":

• 27–28a: „Ha nyelveken szól is valaki, ketten vagy legfeljebb hárman szóljanak, mégpedig egymás után; egy valaki pedig magyarázza meg. Ha pedig nincs magyarázó, hallgasson a gyülekezetben".

• 29–31a: „A próféták pedig ketten vagy hárman szóljanak, a többiek pedig ítéljék meg. De ha közben az ott ülők közül egy másik kap kinyilatkoztatást, laz előző hallgasson el.. Mert egyenként mindnyájan prófétálhattok".

• 34–35: „az asszonyok hallgassanak a gyülekezetekben, mert nincs megengedve nekik, hogy beszéljenek, hanem engedelmeskedjenek, ahogyan a törvény is mondja. Ha pedig meg akarnak tudni valamit, otthon kérdezzék meg a férjüket, mert illetlen az asszonynak a gyülekezetben beszélnie."

Mint már korábban láttuk, az 1Korinthus 11:5 alapján a nők imádkozhatnak és prófétálhatnak a gyülekezetben, ezért az 1Korinthus 14:34-35 nem azt mondja, hogy a nőknek mindenkor abszolút tilos megszólalni. Ahogy a nyelveken szólók és próféták esetében is láttuk, bizonyos esetekben bizonyos okokból másoknak is tilos volt a szólás. A szövegkörnyezetből kiderül, hogy mi áll a háttérben.

Először is, úgy tűnik, hogy a nők hallgatására vonatkozó parancsnak két fontos vetülete van: helyes gyülekezeti rend és a tekintély helyes elfogadása/elismerése. Látszólag voltak olyan nők, akik úgy szólaltak fel, mintha nem ismerték volna el a férjük vagy a gyülekezeti vezetők tekintélyét. Ezzel a kérdéssel az 1Korinthus 11 is foglalkozik. A nőknek szabad imádkozni és prófétálni, csak legyen a fejük befedve, és kellő tiszteletet tanúsítsanak a lelki vezetők iránt. (Az első században a fejfedő a tiszta, tisztességes asszonyok jele volt, ezért a nők a gyülekezetben sem vehették le. Ha mégis levették, azzal a kor kultúrájának értelmében illetlenül és szemérmetlenül viselkedtek. Napjainkban a fejfedő nem ugyanezt az üzenetet hordozza, ezért a legtöbb evangéliumi hívő inkább a tiszteletadást hangsúlyozza, amit az adott kultúrában adott módon fejeznek ki, nem pedig a fej befedésével. Pál valami ilyesmit mondhatott: „Ha egy nő imádkozni vagy prófétálni akar a gyülekezetben, tegye ezt úgy, hogy kellő tiszteletet mutat a gyülekezet vezetői iránt, különben hallgasson."

Az 1Korinthus 14:34-ben szereplő görög günaikesz szó egyaránt vonatkozhat nőre vagy feleségre, kontextustól függően. Mivel a 35. vers említi a férjet, elképzelhető, hogy itt feleségekről van szó, és csak a férjes asszonyoknak kellett csendben maradniuk. Ha azonban Pál rendelkezését csak férjes asszonyokra korlátozzuk, az nem igazán oldja meg a problémát: az ókori világban a házasság általában egy kiemelt státuszt jelentett. Eszerint, ha egy férjes asszonynak hallgatnia kellett, mennyivel inkább hallgatnia kellett az egyedülálló nőknek!

Az 1Korinthus 14:34-35-nek túl sok lehetséges magyarázata van, hogy minddel foglalkozzunk. A legjobb megoldás az, ha figyelembe vesszük a szövegkörnyezetet, és próbáljuk feloldani az 1Korinthus 11 és 14 közti feszültséget. A közvetlen környezet a prófécia átadásáról és a prófécia megfontolásáról szól. Ha valaki a gyülekezetben nyilvánosan egy próféciát mond, a gyülekezetnek meg kell ítélnie (1Korinthus 14:29), azaz: mérlegelnie kell és meg kell vizsgálnia, hogy valóban Istentől származik-e, és ha igen, milyen gyakorlati lépéseket kell tenni. A kontextus legjobb értelmezése alapján úgy tűnik, hogy a nőknek ebben a vizsgálási folyamatban csendben kellett maradniuk, mivel a prófécia elemzése a lelki vezetők feladata volt. De ez további kérdéseket is felvethet: mi van, ha a feleség megkérdőjelezi a férj próféciáját, vagy nem ért egyet a férje értelmezésével? Ebben az esetben az a leghelyesebb, ha a gyülekezetben csendben marad, és otthon beszéli ezt meg a férjével (35.v.). Ez által elismeri a férj lelki tekintélyét, és csökkenti a gyülekezeti zűrzavar eshetőségét. (Habár a szakasz nem beszél erről, bölcs lett volna, ha a férj – a részrehajlás elkerülése végett – kimaradt volna a folyamatból, amikor a felesége próféciáját vettek górcső alá.)

Úgy tűnik, hogy az 1Korinthus 14:33-35-ben Pál azt akarta mondani, hogy a nő ne vegyen részt a próféciák értékelésének folyamatában. Felmerül a kérdés, hogy ezt a parancsot miként lehet ma alkalmazni.

Az 1Korinthus 11-ben és 14-ben egyaránt Pál a férfi vezetést fekteti le egyetemes alapelvként mind a gyülekezetben, mind a családban (ld. Még 1Timóteus 2:12). A lelkipásztorok és presbiterek férfiak (kell legyenek), és a nők, a gyülekezet többi tagjával együtt az ő tekintélyük alá tartoznak. Hogy ezt az alárendeltséget miként fejezik ki, az kultúráról kultúrára változhat. Ha egy kultúrában az asszony szemérmességének és alázatosságának a fejbefedés a jele (mint pl. a 11. fejezetben), akkor a fejet be kell fedni. Ha ez a jelkép nem felel meg az adott kultúra szokásainak, akkor a fejbefedést el lehet hagyni, és az alávetettséget másképpen kell vagy lehet kifejezni. A modern nyugati világban a szerény viselet minden bizonnyal aktuális kifejezésmód lehet. Más jelképek, mint például a férj vezetéknevének felvétele korábban nagy jelentőséggel bírhattak, de ma már kevésbé.

De lehet más, szintén a kultúrában gyökerező oka is annak, hogy a nőknek hallgatniuk kell a gyülekezetben. Ha egy első századi nő részt vett a gyülekezet döntéshozatalában, azt a tekintély bitorlásának tekintették. A mai kultúrában azonban, ahol a nőket bevonják a folyamatba, nem szükséges, hogy a gyülekezetben csendben maradjanak a férjük vagy a vezetők iránti tiszteletük jeleként. A szakasz jelen értelmezése szerint, amíg a családban és gyülekezetben a férfi vezetést a nő tiszteletben tartja és elfogadásának a kultúrának megfelelően ki is fejezi, addig a szakasz üzenete célba ért.

English


Vissza a magyar oldalra
Hallgatniuk kell-e a nőknek a gyülekezetben?