Kérdés
Hogyan nem feledkezünk meg az Ő jótéteményeiről (Zsoltárok 103:2)?
Válasz
A 103. zsoltárban Dávid király az Ő bőséges kegyelméért dicséri az Urat. Hatszor szólítja fel önnön lelkét: "áldjad én lelkem az Urat" (1., 2., 20., 21., 22. vers), és "el ne feledkezzél semmi jótéteményéről" (Zsoltárok 103:2). Ezután Dávid azon dolgokat sorolja - a teljesség igénye nélkül - amelyeket Isten tesz az Ő népéért.
Dávid a zsoltár teljes terjedelmének több, mint a felében így buzdítja szívét, lelkét, vagyis az "egész bensőm" - ahogy ő mondja (Zsoltárok 103:1): "el ne feledkezzél semmi jótéteményéről". Az eredeti héber szó, amit az "elfeledkezni" magyar igével adnak vissza, azt jelenti, hogy "valaminek az emlékezete kivész", de jelentheti azt is, hogy "tudatosan figyelmen kívül hagyni", vagy "már nem törődni valamivel". Az Úr "jótéteményei" kifejezés mindazon jó dolgokat jelenti, amelyeket az Úr gyermekei (szellemi és fizikai) jólétének előremozdítására biztosít.
Az Urat azzal áldhatjuk és dicsőíthetjük leginkább, hogy hálával emlékezünk vissza mindarra a kegyelemre, melyben Ő részesített minket. Az Úr dicsérete bizonyos szempontból még a testépítéshez is hasonlítható. Ha rendszeresen nyújtjuk, terheljük, és vesszük igénybe az izmainkat, akkor nem veszítjük el az izomtónusunk, hanem jó kiállásúak leszünk, és erőnk is nőni fog. Ha tehát szokásunkká tesszük, hogy rendszeresen hálát adunk az Úrnak az Ő áldásaiért, akkor nem is fogjuk elfelejteni azokat. Ha nem adunk hálát, és nem dicsőítjük Őt, ha tudomást sem veszünk az Ő jótéteményeiről, vagy, ami még rosszabb, már nem is törődünk azokkal, akkor biztosan meg is fogunk feledkezni róluk.
Melyek tehát az Úr jótéteményei, amelyekre emlékeznünk kell? Dávid így veszi őket sorba: "Megbocsátja minden bűnödet, kigyógyít minden betegségedből, megmenti életed a sírtól, körülvesz hűséges szeretetével. Megad neked minden jót, felékesít és megfiatalít. Megújulsz, mint a sas, mikor új tollakat növeszt. Az Örökkévaló igazságot szolgáltat minden elnyomottnak" (Zsoltárok 103:3-6, EFO). A továbbiakban pedig az Úr könyörületét, irgalmát, és hosszútűrését dicséri (Zsoltárok 103:8). Felidézi, hogy Isten hogyan nyilatkoztatta ki isteni voltát Mózesnek, és hogyan nyilatkozott meg hatalmas tettei által Izráel fiainak (Zsoltárok 103:7).
Irgalmában az Úr visszafogja a megérdemelt büntetést, helyette pedig kimeríthetetlen szeretetét árasztja ránk (lásd Zsoltárok 103:10-11). "Amilyen jóságos az apa gyermekeihez, olyan kegyelmes az Örökkévaló azokhoz, akik tisztelik és félik őt! Hiszen jól tudja, hogyan teremtett minket, emlékszik rá, hogy halandók vagyunk, porból valók" (Zsoltárok 103:13-14, EFO).
Isten gyermekeiként annyi mindenért lehetünk hálásak. Soha ne feledkezzünk meg az Ő megbocsátásáról: "Az Atya mentett ki bennünket a sötétség hatalmából, és ő vitt át minket szeretett Fia Királyságába. Mert a Fiú által szabadultunk meg, és kaptunk a bűneinkre bocsánatot" (Kolossébeliekhez 1:13-14, EFO). Viszont emlékezzünk mindig arra, hogy Ő gyógyít ki minket a (szellemünket és lelkünket) fertőző bűnből: "Bizony, bűneinkért kapott sebeket, vétkeinkért törték össze őt! Békességünk büntetését ő fizette meg, és sebei árán gyógyultunk meg" (Ézsaiás 53:5, EFO).
Ne feledkezzünk meg az Ő jótéteményeiről, így az örök halálból való megváltásról sem: "Ezek a „gyermekek” közönséges hús-vér emberek. Ezért Jézus is ugyanilyen emberi testben járt a Földön. Azért kellett ennek így lennie, hogy Jézus a saját halálával legyőzze a Sátánt, aki a Halál felett uralkodik. Igen, Jézus emberré lett és meghalt, hogy az embereket megszabadítsa a halálfélelemtől, amely őket egész életükben rabszolgaságban tartotta" (Zsidókhoz 2:14-15, EFO).
Soha ne hagyjuk figyelmen kívül az Ő szerető jóságát, gyengéden felénk forduló irgalmát, és soha ne szűnjünk meg törődni azokkal: "...Mert kegyelmed többet ér, mint az élet, ajkam dicséretet zeng neked" (Zsoltárok 63:4, SZIT).
Az igazán hálás szív sosem felejti el minden Ő jóságáért dicsérni az Urat. Ha azonban megfeledkezünk az Ő jótéteményeiről, vagyis figyelmen kívül hagyjuk azokat, vagy megszűnünk törődni velük, az a dicséretünket is felhígítja. Mózes a Mózes ötödik könyvének tanúsága szerint arra figyelmeztette a népet, hogy a felejtés az első lépés a szellemi bukás felé: "Csak vigyázz magadra, és őrizd jól a te lelkedet, hogy el ne felejtkezzél azokról, a melyeket láttak a te szemeid, és hogy el ne távozzanak a te szívedtől teljes életedben, hanem ismertesd meg azokat a te fiaiddal és fiaidnak fiaival. . . . Vigyázzatok, hogy az Úrnak, a ti Isteneteknek szövetségéről, a melyet kötött veletek, el ne felejtkezzetek..." (5Mózes 4:9, 23).
Amikor elfelejtjük mindazt a jót, amit az Úr biztosít a jólétünkhöz, és már nem is dicsőítjük Őt, akkor egy mélyebb problémába ütközünk. Az effajta elhanyagolás ugyanis voltaképp apátiánkat és iránta való közömbösségünket tükrözi, amelyek még szellemi halálra is vihetnek minket (Zsidókhoz 2:1-3). Míg azonban nem feledkezünk meg az Ő jótéteményeiről - amikor irgalmára, könyörületére, hűséges szeretetére, megbocsátására, és megváltására emlékezünk -, és úgy dicsérjük és áldjuk az Urat, akkor szükségszerű módon megújul a szívünk, és megint felfelé kezd ívelni az életünk (1Krónika 16:8-13 24-29, 34-36)!
English
Hogyan nem feledkezünk meg az Ő jótéteményeiről (Zsoltárok 103:2)?
