settings icon
share icon
Kérdés

Hogyan ne csüggedjek el még akkor sem, ha egy jó állás megtalálása lehetetlennek tűnik?

Válasz


Lehetetlennek tűnő helyzetekben – mint például egy jó állás megtalálásának kísérleténél – is fontos felismernünk, hogy amennyiben átadjuk a problémát Isten irányítása alá, akkor a kívánt eredmény megvalósulása automatikusan a lehetséges események tartományába kerül át, Istennél ugyanis minden lehetséges (Máté 19:26).

Isten Igéje magasan a mi (emberi) körülményeink felett áll, azokat messze meghaladja. Kelljen bármivel is szembenézzünk életünkben, mindig bízhatunk abban, amit Isten kijelentett magáról: biztosra vehetjük, hogy Isten meghallgatja imáinkat, és már azelőtt is pontosan tudja, mire van szükségünk, mielőtt kérnénk azt tőle (Máté 6:7-8). Éppen ebből az okból kaptuk azt a parancsot, hogy ne aggódjunk a jövő miatt: Isten ismeri a szükségleteinket, és Ő gondot is visel rólunk (Máté 6:25-34). Hogy nem aggódunk, persze nem azt jelenti, hogy semmit sem teszünk, hanem csupán azt, hogy (f)elismerjük, hogy végső soron Isten irányít mindent, valamint hogy Ő mindig a legjobb érdekeinket tartja szem előtt (Rómabeliekhez 8:28). Akkor is biztosak lehetünk abban, hogy Isten aktívan közbenjár értünk, amikor látszólag nem történik semmi. Ő nem üldögél tétlenül (lásd Ruth 3:18).

Tudni azt, hogy Isten megígérte, hogy Ő még akkor is gondoskodik rólunk, ha nem találunk jó munkát, egy dolog. Az viszont egészen más tészta, hogy képesek vagyunk-e valóban megtapasztalni és átélni az ebben az igazságban rejlő békét és bátorítást.

A csüggedés gyakran önnön szívünk szüleménye. Fontos kérdés, hogy mire összpontosítom a figyelmem és a gondolataim: a problémára vagy Istenre? Bár lehet, hogy a mi fő gondunk az, hogy jó állást találjunk, Istent viszont első sorban a szívünk állapota érdekli (lásd 1.Sámuel 16:7). A Filippibeliekhez írt levél 4:4-7 igerésze ma is így szól hozzánk: “Örüljetek az Úrban mindenkor; ismét mondom, örüljetek! A ti szelídlelkűségetek ismert legyen minden ember előtt. Az Úr közel! Semmi felől ne aggódjatok, hanem imádságotokban és könyörgéstekben minden alkalommal hálaadással tárjátok fel kívánságaitokat az Isten előtt. És az Istennek békessége, mely minden értelmet felül halad, meg fogja őrizni szíveiteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban”. Amikor tudatosan úgy döntünk, hogy álláskeresésünk közben is hálát adunk Istennek és dicsérjük Őt, akkor valójában az Ő békéje befogadása előtt nyitjuk meg szívünk és elménk ajtaját.

Azt is fontos felismernünk, hogy bár Istennek mindannyiunk számára csodálatos tervei vannak (Jeremiás 29:11), Sátán személyében egy ellenségünk is van, aki semmit sem szeretne jobban, mint hogy eltántorítson minket az Istenbe vetett bizalomtól, annak bizalmától, hogy Ő beteljesíti az életünkre vonatkozó terveit. A Biblia így írja le a Sátánt: “...az ördög, mint ordító oroszlán szerte jár, keresvén, kit...” nyeljen el (1.Péter 5:8). Az oroszlán a legkönnyebben úgy ejtheti el prédáját, ha először elszigeteli azt a csordától. Sátán sokkal könnyebben képes kedvünket szegni, mikor el vagyunk választva Krisztus Testétől. Ha vannak életünkben és környezetünkben istenfélő emberek, akik tudják, min megyünk keresztül, és tudnak imádkozni velünk és értünk, mikor nehéz helyzetben vagyunk, az hatalmas bátorítást jelent (lásd Zsidókhoz 10:24-25; Jakab 5:16)

English



Vissza a magyar oldalra

Hogyan ne csüggedjek el még akkor sem, ha egy jó állás megtalálása lehetetlennek tűnik?
Oszd meg ezt az oldalt: Facebook icon Twitter icon Pinterest icon Email icon
© Copyright Got Questions Ministries