Kérdés
Miért ír elő a 2Mózes 35:2 igevers halálbüntetést a szombati munkáért?
Válasz
A Mózesi törvény értelmében a szombati munkavégzés tilalmát áthágó izraelitát halálbüntetéssel kellett sújtani. Ez a büntetés nem csupán arra mutatott élesen rá, hogy micsoda hallatlan jelentőséggel bír a szent pihenőnap megtartása Isten Izráel népével kötött szövetségi kapcsolatában, hanem mindmáig egy további, az Isten örök nyugodalmára vonatkozó mélyen jelképes igazságot is közvetít.
A 2Mózes 35:2 igeversben azt láthatjuk, amint Izráel hozzálátott a szent sátor építéséhez. Egybegyűjtvén az egész népet Mózes ekkor a következőket szólotta hozzájuk: "Hat napon át munkálkodjatok; a hetedik nap pedig szent legyen előttetek, az Úr nyugodalmának szombatja. Valaki azon munkálkodik, megölettessék". Ez az igeszakasz tehát a szombati pihenőnap megtartásának elengedhetetlen fontosságát emeli ki újra, mint ahogy az már a 2Mózes 31:12-18 igeszakaszban, illetve azt megelőzően a 2Mózes 20:8-11-ben valamint a 2Mózes 16:21-26-ban is elhangzott Isten akaratából és tanácsából Mózes száján keresztül.
A szombat megtartása az Isten és választott népe között köttetett szövetség fontos jeléül szolgált és szolgál mind a mai napig (lásd többek között: 2Mózes 12:14; 2Mózes 27:21; 3Mózes 23:21). A szövetség e kritikus jelentőségű jelképének figyelmen kívül hagyása a szövetségi kapcsolat olyan súlyos áthágásának minősült, hogy az halálbüntetéssel illettetett. Mindazon napokig Izráel népe - emberi gyarlóságát példázva - már több ízben is bizonyította, hogy vagy hajlamos megfeledkezni Isten parancsairól, vagy időnként tudatosan ellenszegül azoknak. (Jó, ha ebben önámítás és képmutatás nélkül képesek vagyunk felismerni magunkat - a fordító megjegyzése.) A nép afölötti nagy lelkesedése miatt, hogy nekiláthat a szent sátor megépítésének, elengedhetetlen volt emlékeztetni őket, hogy a szombati istentiszteletre felhívó parancsot még ezen dicséretes munka elvégzése miatt sem szabad a földre hullani hagyni. A halálbüntetés - tűnjön az a posztmodern ember szemében még olyan aránytalannak is e bűntett kapcsán - mutatott rá az Isten és a nép közötti ünnepélyes fogadalomhoz való hűség megtartásának vér-komoly voltára (a fordító megjegyzésével kiegészítve).
A szombat megtartása Izráel népének adatott jelül, ugyanakkor mindazon megszámlálhatatlan sokaság számára is szimbolikus jelentőséggel bír, akik szövetségi kapcsolatban állnak az Úrral. Az újszövetségi hívők már az Újszövetség megtartó keretei között élnek, így immár nem szükséges a szombatot a törvényben rendelt napként megtartaniuk, és így a munkavégzés tilalmára vonatkozó szabályok sem érvényesek többé; annak az elve viszont, hogy az Isten tiszteletére és magasztalására szánt időnek elsőbbséget kell élveznie Krisztus követője életében, továbbra is rendíthetetlenül áll. Mindig ugyanis, mikor Istennek adunk elsőbbséget az életünkben, akkor azzal gyakorlatilag azt ismerjük el (magunk-, és egyéb embertársaink előtt is), hogy a munkánk, a (szabad)időnk, és az életünk felett is Ő a szuverén Úr.
A szombat szellemi jelentőségének teljesebb megértéséhez a szombat és az Isten nyugodalma közötti kapcsolat behatóbb feltárása is szükséges. A teremtésről szóló beszámoló megemlékezik róla, hogy Isten hat napnyi teremtés után, melynek során megalkotta a földet, az eget, annak minden seregét, valamint minden élő lélekkel rendelkező teremtményt, a hetedik napon megpihent a munkájától (1Mózes 2:2-3). Isten ezen példája ma is arra hívja fel a figyelmünk, hogy Teremtőnk mintát adott elébünk a rendszeres pihenőnap megtartására, arra, hogy azt mivel, pontosabban Kivel töltsük, valamint hogy hogyan éljünk helyesen a testi életünk fenntartását célzó munkánk gyümölcseivel. Annak ténye viszont, hogy Isten minden munkájától megpihent, azonban mélyebb jelentést is rejt. Isten nyugodalma és az abba való bemenetel a mi végső szellemi megpihenésünket vetíti előre, vagyis az Isten személyes jelenlétében való azon múlhatatlan mennyei örömöt, ami kizárólag a Jézus Krisztusba vetett hit és a Neki való engedelmesség által lesz a miénk (Zsidókhoz 4:1-10). Ha nem nyugszunk meg Jézus Krisztus a kereszten teljességgel elvégzett munkájában, akkor szellemileg még mindig halottak vagyunk (vagyis pontosan abban az állapotban, amelybe minden egyes ember beleszületik, és az eventuális újjászületésééig leledzik - a fordító megjegyzése).
Az Ószövetség idején a zsidó nép erőnek erejével fáradozott azon, hogy önnön törekvései által tegye magát elfogadhatóvá Isten szemében. Reméljük, azt mondanunk sem kell, hogy erre ember nem képes, így természetesen a zsidó nép fiai és lányai sem voltak képesek Isten minden törvényét betartani. A törvény által megkövetelt áldozatokat újra és újra meg kellett ismételni, csupán hogy a bűnös ember egyáltalán megközelíthesse a szent Istent. Ez a módfelett komplex és komplikált-, a bűnök eltörlésére azonban mégis teljességgel elégtelen rendszer valójában azonban arra volt hivatott, hogy a Messiásra, azaz Jézus Krisztusra mutasson előre, Aki "egyszer s mindenkorra" "egy áldozattal" áldozott minden valaha elkövetett és jövőbeli bűnért (Zsidókhoz 10:10; 10:12). Miután Jézus sikeresen betöltötte küldetését a Golgotán, felemelkedve a mennybe "mindörökre űle" az Isten jobbjára, és ott pihent meg munkájától (Zsidókhoz 10:1-14). Krisztus a kereszten elvégzett és teljességgel bevégzett munkája elévülhetetlen érdeme révén a hívő nem kell többé (mindhiába) azon fáradozzon, hogy Istennel egyenesbe jöjjön, hanem hívén Isten egyszülött Fiában egyszerűen bebocsátást nyer az Ő örök nyugodalmába (Zsidókhoz 9:11-14). Maga Jézus a mi szombatunk, Őbenne ugyanis végre minden hiábavaló fáradozásunktól megszűnhetünk, a (vélten elégséges) önerőnk minden izzadságszagú késztetésétől pedig megpihenhetünk. Krisztusban minden egyes nap örök nyugodalmunk lehet, nem csupán a hét egyik jeles-, vagy épp közönséges napján, hanem mindig. Ha viszont annak ellenére is folytatjuk a munkánkat (azaz Isten saját erőnkből való kiengesztelését), hogy már rég Krisztusban kellene pihennünk, annak a következménye a szellemi halál - a szombaton dolgozó izraeliták halálbüntetése épp ezt vetítette előre a halál egy mérhetetlenül enyhébb variánsa, vagyis a fizikai halál által.
Izráel népe számára a szombat napjának megtartása az Istennel kötött szövetség feltételeihez való igazodás, vagyis az engedelmesség jele volt. Akik nem tartották meg a szombatot, vagyis a munkájukat nem tették félre azon a napon, tetteikkel nyíltan bizonyították, hogy nem voltak részesei a szövetségnek. Velük szemben azok, akik megtartották a szombatot, nyilvánosan szemléltették a szombat Ura melletti elköteleződésük és hűségük (Máté 12:8 vö. János 10:30, 17:11). Minden egyes hét szombatja szimbolikusan is emlékeztet minket Isten örök nyugalmára, a szombati munkáért járó halálbüntetés pedig mindazon hitetlenek (értsd Jézus áldozatának teljességgel hatásos és elegendő voltát közvetlenül vagy közvetetten tagadók) végső sorsára mutat rá, akik nem hajlandók belépni Isten nyugodalmába a Jézus Krisztus kereszthalála által szerzett engesztelő áldozat által.
English
Miért ír elő a 2Mózes 35:2 igevers halálbüntetést a szombati munkáért?
