Kérdés
Mit jelent mindenki szolgájának lenni (Márk 9:35)?
Válasz
Mikor Jézus tanítványaival egy ízben Jeruzsálem felé tartott, az apostolok azon kezdetek egymást közt torzsalkodni, hogy vajon ki a legnagyobb közülük. Jézus eztán leülve így tanította a tizenkettőt: "... Ha valaki első akar lenni, legyen mindenek között utolsó és mindeneknek szolgája" (Márk 9:35). Mondanivalója jobb szemléltetése végett az Úr egy kisgyermeket vett a karjaiba, és a következőket mondta: "„Aki befogad egy ilyen kisgyermeket az én nevemben az engem fogad be. Ha pedig engem befogad, akkor azt is befogadja, aki engem elküldött" (Márk 9:37, EFO).
A különféle emberi ideálok gyakran köszönőviszonyban sincsenek Isten országának (múlhatatlan) értékeivel. Jézus korában a kisgyermekeket nem tartották sokra. Fizikailag gyenge és kiszolgáltatott voltuk miatt a gyermekek igen alacsony társadalmi státuszt foglaltak el az első századi Izraelben, és messze nem csak ott. Jézus azonban szerteoszlatta ezt a hamis felfogást. Arra mutatott rá, hogy az Ő országában a legnagyobbak is egy szerény kisgyermek alázatos tartására kell törekedjenek (lásd még Márk 10:13-16), azok tehát, akik elsők akarnak lenni, hajlandóak kell legyenek mindenki szolgájává válni, és az utolsó helyre tenni maguk.
Isten szemében a nagyság igazi mércéje nem a gazdagság, a társadalmi státusz, vagy a teljesítmény, hanem mások szolgálata. Jézus Krisztus, Isten egyszülött Fia, maga szabta meg és töltötte be ezt a mércét, mivel Ő nem "... azért jött a Földre, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon másoknak..." (Márk 10:45, EFO). Jézus az Ézsaiás 52:13-53:12 igerészének szenvedő szolgája, Aki önnön életét áldozta másokért.
Ha jó szellemi előmenetelt kívánunk, és Isten szemében (azaz nem az emberek előtt) szeretnénk naggyá válni, akkor aktívan keresnünk kell embertársaink szolgálatának lehetőséget, magunkat pedig a legszerényebb és legalacsonyabb helyre kell soroljuk. Pál apostol azt tanította, hogy ahhoz, hogy mindenki szolgájává váljunk, ugyanolyan hozzáállással/lelkülettel kell rendelkeznünk, mint Jézus: "Semmit nem cselekedvén versengésből, sem hiábavaló dicsőségből, hanem alázatosan egymást különbeknek tartván ti magatoknál. Ne nézze kiki a maga hasznát, hanem mindenki a másokét is. Annakokáért az az indulat legyen bennetek, mely volt a Krisztus Jézusban is, A ki, mikor Istennek formájában vala, nem tekintette zsákmánynak azt, hogy ő az Istennel egyenlő, Hanem önmagát megüresíté, szolgai formát vévén föl, emberekhez hasonlóvá lévén; És mikor olyan állapotban találtatott mint ember, megalázta magát, engedelmes lévén halálig, még pedig a keresztfának haláláig" (Filippi 2:3-8).
János evangéliumának 13:1-17 igerésze arról számol be, amint Jézus megmosta tanítványai lábát, hogy így mutassa meg, valójában mit jelent mindenki szolgájának lenni (a vendég lábának megmosása a legalacsonyabb rangú szolgai feladatok között volt számontartva, amit nem ritkán a szolgák és szolgálók gyermekeire testáltak - a fordító megjegyzése). Annak ellenére, hogy Ő volt az Uruk és Mesterük, Krisztus mélyen meghajtotta magát, hogy elvégezhesse ezen legalantasabb feladatok egyikét. Jézus azért vállalta magára a szolga alázatos pozícióját, hogy így mutassa meg tanítványainak az irántuk érzett szeretete teljes mértékét. Amikor Péter apostol lábai megmosására került a sor, ő először ellen akart állni, ami jó alkalmat szolgáltatott Jézusnak tette (szellemi hátterének) elmagyarázására: "...Ha meg nem moslak téged, semmi közöd sincs én hozzám" (8. igevers). Péter ekkor a másik végletbe átcsapva, sok emberre oly' jellemző kitöréssel kérve kiáltotta: "...„Uram, akkor ne csak a lábamat mosd meg, hanem a kezemet és a fejemet is!”" (9. igevers, EFO).
Krisztusnak ismét sikerült a történetben a tanítványok gondolkodása által képviselt közvélekedést a feje tetejére állítania. Az Úr az alázat ezen aktusa, a lábmosás által tanít(ott) minket arra, hogy mindenki szolgájává kell váljunk, ezzel pedig részben az volt a célja, hogy lélekben már felkészítse tanítványait a hamarosan bekövetkező kereszthalálára. Azzal, hogy Jézus önszántából áldozta fel az életét bűneikért, az emberi értelmet meghaladó isteni szeretet nagyságát példázta minden követője előtt (lásd János 13:1). Ő valósággal mindenki szolgájává vált azáltal, hogy "egyszer s mindenkorra" meghalt értünk (Róma 6:10; Zsidókhoz 7:27; 9:28; 10:10 MBT). Maga Krisztus "...az áldozat a bűneinkért — de nemcsak a mi bűneinkért, hanem minden ember összes bűnéért is" (1János 2:2, EFO).
A tizenkét tanítványhoz hasonlóan Jézus minden követője számára teljességgel elengedhetetlen, hogy megértse Krisztus alázatról és a minden embertársunk iránt való szolgálat fontosságáról szóló tanítását: "Ha pedig én, aki Úr és Mester vagyok, megmostam a lábatokat, akkor nektek is meg kell mosnotok egymás lábát. Példát adtam nektek, hogy ti is ugyanúgy bánjatok egymással, ahogy én veletek. Igazán mondom nektek: a szolga nem nagyobb az uránál, és a küldött sem nagyobb annál, aki elküldte. Most már tudjátok ezeket, de akkor lesztek boldogok és áldottak, ha valóban meg is teszitek" (János 13:14-17, EFO).
Krisztus arra hívott el bennünket, hogy megalázzuk magunkat, és az utolsó helyet elfoglalva önös vágyainkat embertársaink szolgálatának oltárán áldozzuk fel. Ha mi is az Ő lábnyomába lépünk, akkor ténylegesen abban gyakoroljuk magunk, hogy mit jelent mindenki szolgájának lenni. János apostol ezt így erősíti meg: "Abból értettük meg, hogy valójában mit jelent Isten irántunk való szeretete, hogy Krisztus a saját életét áldozatul adta értünk. Ezért mi is kötelesek vagyunk odaadni életünket a testvéreinkért" (1János 3:16, EFO).
English
Mit jelent mindenki szolgájának lenni (Márk 9:35)?
