settings icon
share icon
Kérdés

Miért kellene hinnem Istenben?

Válasz


Az Istenbe vetett hit minden emberi vizsgálódás alapja. Az önnön Teremtőnk létének elismerése elengedhetetlen ahhoz, hogy többet megtudjunk róla. A benne való hit nélkül lehetetlen neki tetszeni vagy éppen eléje járulni (Zsidók 11:6). Az embereket elárasztják az Isten létezését alátámasztó bizonyítékok, és csak a bűnben való megkeményedés miatt képes az ember elutasítani ezt a sok bizonyítékot (Róma 1:18-23). A hitetlenség bolondság (Zsoltárok 14:1).

Az életben két döntési lehetőség van. Az egyik, hogy dönthetünk úgy, hogy az ember véges értelmében bízunk. Az emberi értelem számos filozófiát, sok világvallást, izmusokat, különböző szektákat és más elképzeléseket és világnézeteket szült. Az emberi értelem egyik legfőbb jellemzője, hogy nem maradandó, mivel maga az ember sem. Az értelmét a véges ismeret szintén korlátozza – nem vagyunk olyan okosak, mint amilyennek hisszük magunkat (1Korinthus 1:20). Az emberi értelem önmagából indul ki és önmagával ér véget. Az ember az idő keretei közt él, és onnan nem szabadulhat. Megszületik, növekedik, hatást gyakorol a világra, majd végül meghal. A dolgok rendjét tekintve ennyiből áll az egész. Amikor úgy döntünk, hogy az értelmünkre hagyatkozunk, megmérettetünk és híjával találtatunk. Ha tárgyilagosan tekintünk az ilyen fajta életre, az arra kellene késztessen, hogy a második lehetőséget válasszuk.

A második lehetőség az, hogy elfogadjuk Isten kinyilatkoztatását a Bibliában; hogy nem a magunk értelmére támaszkodnunk (Példabeszédek 3:5). Persze, ahhoz, hogy elfogadjuk, hogy a Biblia Istentől származik, először el kell ismernünk Isten létezését. A Biblia Istenébe vetett hit nem azt jelenti, hogy félre kell dobnunk az értelmünket, hanem azt, hogy amikor Istent keressük, felnyitja a szemünket (Zsoltárok 119:18), megvilágosítja az elménket (Efezus 1:18), és bölcsességet ad (Példabeszédek 8).

Az Istenbe vetett hitet azok a már rendelkezésre álló bizonyítékok támogatják, amelyek Isten létezése mellett szólnak. Az egész teremtés csendes bizonyságtevője a Teremtő létezésének (Zsoltárok 19:1-4). Isten könyve, a Biblia, megalapozza a saját validitását és történelmi pontosságát. Vegyük például a Krisztus eljövetelére vonatkozó ószövetségi próféciákat. A Mikeás 5:2 azt állítja, hogy Krisztus a júdeai Betlehemben fog megszületni. Mikeás kb. Kr.e. 700-ban adta ezt a próféciát. Hol született meg Krisztus hét évszázaddal később? A júdeai Betlehemben, pont úgy, ahogy Mikeás előre jelezte (Lukács 2:1-20, Máté 2:1-12).

„Science Speaks" c. munkájában Peter Stoner bemutatta, hogy a próféciák véletlenszerű beteljesedése a valószínűségszámítás elmélete alapján kizárt. Csak nyolc, Krisztusra vonatkozó próféciát véve alapul, Stoner arra jutott, hogy annak a valószínűsége, hogy egy személyben mind a nyolc prófécia beteljesedjen, 1 a 1017-hez. Ez annyi mint 1 a 100.000.000.000.000.000-hoz. És akkor még csak nyolc próféciát vettünk számításba – de Jézus ennél sokkal többet beteljesített. A Biblia pontosságát és hitelességét a próféciák kétség kívül megalapozzák.

A Biblia olvasása során felismerjük, hogy Isten örök, szent, személyes, kegyelmes és szeretetteljes. Fia, az Úr Jézus Krisztus testetöltése révén Isten feltörte az idő kereteit. Isten szeretetteljes akciója nem befolyásolja az ember gondolkodását, de fényt gyújt az ember elméjében, hogy elkezdhesse megérteni, hogy szüksége van megbocsátásra és az örök életre Isten Fia által.

Persze el is utasíthatjuk a Biblia Istenét, és sokan meg is teszik. Az ember elutasíthatja mindazt, amit Jézus Krisztus tett érte. Krisztus elutasítása Isten elutasítását jelenti (János 10:30). Veled mi a helyzet? Az ember véges, tévedésekkel teli gondolkodása szerint fogsz élni, vagy elismered a Teremtő létét, és elfogadod Isten kinyilatkoztatását a Biblia révén? „Ne tartsd bölcsnek önmagadat, féljed az Urat, és kerüld a rosszat! Gyógyulás lesz ez testednek, és felüdülés csontjaidnak" (Példabeszédek 3:7-8).

English



Vissza a magyar oldalra

Miért kellene hinnem Istenben?
Oszd meg ezt az oldalt: Facebook icon Twitter icon Pinterest icon Email icon
© Copyright Got Questions Ministries