Hogyan kell reagálnia a hívőnek a megválaszolatlan imára?


Kérdés: Hogyan kell reagálnia a hívőnek a megválaszolatlan imára?

Válasz:
Hány hívő imádkozott már valakiért, és végül az ima nem került meghallgatásra? Hányan imádkoztak már, és „adták fel" vagy azért, mert hitük gyengesége miatt elbátortalanodtak, vagy arra a következtetésre jutottak, hogy amit kérnek, az nem Isten akarata? Mindenesetre az, ahogy a megválaszolatlan imára reagálunk, nemcsak ránk hat ki, hanem másokra is. Amikor imádkozunk, a legértékesebb és Isten-adta módon kommunikálunk azzal, akinek mindenről számot kell adnunk. Tényleg magas áron vétettünk meg – az Úr Jézus Krisztus vére árán –, és ezért Istenéi vagyunk.

Az imádság kiváltsága Istentől származik, és ma is annyira a miénk, mint akkor, amikor Izraelnek adta (5Mózes 4:7). Mégis, amikor a mennyei Atyához imádkozunk, gyakran úgy tűnik, hogy nem válaszol. Ennek több oka is lehet, és a Szentírásból megtudjuk, miért és hogyan kezeli az imáinkat az, aki ilyen megértő és szerető, aki maga is szereti, ha közösségben vagyunk az Atya Istennel, mert Ő maga a mi képviselőnk (Zsidók 4:15).

A meg nem hallgatott imádság legfőbb oka a bűn. Istent nem lehet becsapni vagy nem lehet belőle gúnyt űzni, és Ő, aki a mennyei trónon ül, bensőségesen ismer minket, minden gondolatunkkal együtt (Zsoltárok 139:1-4). Ha nem a helyes úton járunk, vagy ellenségeskedés van a szívünkben a testvérünk iránt, vagy valamit nem megfelelő indíttatásból kérünk (pl. önző vágyak), akkor várható, hogy Isten nem fog rá válaszolni, mert meg se hallja (2Krónikák 7:14, 5Mózes 28:23, Zsoltárok 66:18, Jakab 4:3). A bűn állja útját minden lehetséges áldásnak, amely Isten kegyelmének kimeríthetetlen forrásából ránk áradhatna. Van, amikor az imáink valóban förtelmesek az Úr szemében, különösen akkor, amikor nem tartozunk az Úrhoz vagy hitetlenség miatt, vagy képmutatás miatt (Márk 12:40).

Egy másik oka, hogy az imádságra látszólag nem kapunk választ az, hogy az Úr növelni akarja a hitünket, hogy jobban bízzunk benne, és rá támaszkodjunk, amelynek során hálásabbá, szeretetteljesebbé és alázatosabbá válunk. Ennek aztán lelki haszna is lesz, hiszen Ő kegyelmet ad az alázatosoknak (Jakab 4:6, Példabeszédek 3:34). Ó, hogy együtt tudunk érezni azzal a szegény kánaánita asszonnyal, aki szüntelen az Úrhoz kiáltott irgalomért, amikor az Tírusz és Szidon vidékén járt (Máté 15:21-28). Aligha volt olyan személy, akire egy zsidó rabbi odafigyelt volna. Nem volt zsidó, és ráadásul nő volt – ez már két ok, amiért a zsidók figyelmen kívül hagyták. Úgy tűnik, az Úr nem hallgatja meg a kérését, de mindent tudott a helyzetéről. Lehet, hogy nem válaszolt a szükségére azonnal, de meghallgatta, és megadta, amit kért.

Gyakran úgy tűnik, hogy Isten nem hallgat meg, de soha nem hagy üres kézzel elmenni. Még ha nem is válaszolja meg az imánkat, bíznunk kell benne, hogy a maga idejében majd megteszi. Már maga az imádság gyakorlása is áldás a számunkra, hiszen a hitünk kitartó imádságra sarkall. A hit tetszik Istennek (Zsidók 11:6), és ha az imaéletünk hiányos, az nem tükrözi-e a lelkiállapotunkat is? Isten meghallja erőtlen kiáltásainkat, amikor irgalomért könyörgünk, és hallgatása arra késztet, hogy kitartsunk az imádságban. Szereti, ha vitázunk vele. Hadd éhezzük azokat a dolgokat, amelyekben Isten kedvét leli, és járjunk az Ő útján, ne a miénken. Ha hűséggel szüntelenül imádkozunk, akkor Isten akaratában vagyunk, és soha nem tévedhetünk (1Thesszalonika 5:17-18).

English


Vissza a magyar oldalra
Hogyan kell reagálnia a hívőnek a megválaszolatlan imára?