Mit ért azalatt a Biblia, hogy haljunk meg önmagunknak?


Kérdés: Mit ért azalatt a Biblia, hogy haljunk meg önmagunknak?

Válasz:
Az önmagunknak való meghalás visszatérő motívum az Újszövetségben. A keresztyén élet valódi lényegét írja le, mely során felvesszük a keresztünket, és követjük Krisztust. Az önmagunknak való meghalás része az újjászületésnek – a régi énünk meghal, és életre kel az új énünk (János 3:3-7). Amikor megtérünk, nemcsak újjászületünk, hanem a megszentelődés során folyamatosan meg is halunk önmagunknak. Így az önmagunknak való meghalás egyrészt egy egyszeri esemény, másrészt egy életen át tartó folyamat.

Jézus ismételten arról beszélt a tanítványoknak, hogy vegyék fel a keresztjüket (egy halálnemet), és kövessék Őt. Világossá tette, hogy ha valaki követni akarja Őt, meg kell tagadnia önmagát, azaz fel kell adnia az életét – lelki, jelképes, és ha kell, szó szerinti értelemben is. Ez volt a Krisztus-követés előfeltétele, hiszen Ő azt hirdette, hogy aki próbálja megmenteni a földi életét, elveszíti a mennybeli életét. Ám azok, akik feladják életüket Őérte, örök életet nyernek (Máté 16:24-25, Márk 8:34-35). Sőt, Jézus azt mondta, hogy aki nem hajlandó feláldozni érte önmagát, nem lehet a tanítványa (Lukács 14:27).

A bemerítés rítusa azt az elkötelezettséget tükrözi, mely révén a hívő meghal régi, bűnös életmódjának (Róma 6:4-8), és Krisztusban újjászületik egy új életre. A hívő keresztségben az alámerülés azt jelképezi, hogy Krisztussal együtt meghalunk és eltemettetünk. A vízből való kiemelkedés pedig Krisztus feltámadását idézi. A bemerítés által azonosulunk Krisztussal az Ő halálában és feltámadásában, jelképesen bemutatva a hívő teljes életét, amint meghal önmagának és feltámad, hogy annak éljen, aki meghalt érte (Galata 2:20).

Pál úgy festi le a galatabelieknek az önmagunknak való meghalás folyamatát, mint amely során Krisztussal együtt őt is keresztre feszítették, és most többé nem ő él, hanem Krisztus él általa (Galata 2:20). Pál régi élete, bűnre és a világ követésére való hajlamaival együtt immár halott, és az új Pál Krisztus lakhelye, aki benne és általa él. Ez nem jelenti azt, hogy amikor meghalunk önmagunknak, tétlenné vagy érzéketlenné válunk, vagy hogy halottnak érezzük magunkat, hanem azt, hogy a régi életünk dolgait szánjuk halálra, különösen a bűnös gyakorlatokat és életvitelt, amelyet korábban folytattunk. „Akik pedig Krisztus Jézuséi, a testet megfeszítették szenvedélyeivel és kívánságaival együtt" (Galata 5:24). Egykor önző örömöket hajhásztunk, most, ugyanazzal a hévvel arra törekszünk, ami Istennek okoz örömet.

A Szentírás soha nem úgy beszél az önmagunknak való meghalásról, mint amiről a hívő eldöntheti, hogy azt választja vagy sem. Együtt jár az újjászületéssel: senki sem jöhet Krisztushoz, hacsak nem kész keresztre feszíteni a régi életét, és nem kezd el egy új, Krisztusnak engedelmes életet élni. Jézus azt mondja azokról a langymeleg követőkről, akik részben a régi életüket élik, részben az újat, hogy őket kiköpi (Jelenések 3:15-16). A langymeleg állapot a laodiceai gyülekezethez hasonlóan sok modern gyülekezetet is jellemez. A langymelegség annak a jele, hogy nem vagyunk készek meghalni magunknak és Krisztusnak élni. Az önmagunknak való meghalás nem opcionális a hívők számára, hanem egy olyan döntés, amely örök életre vezet.

English


Vissza a magyar oldalra
Mit ért azalatt a Biblia, hogy haljunk meg önmagunknak?

Tudja meg, hogyan kell ...

Örökkévalóság Istennel



Bocsáss meg Istentől