Melyek a meg nem bánt bűnök veszélyei és következményei?


Kérdés: Melyek a meg nem bánt bűnök veszélyei és következményei?

Válasz:
János apostol első, közönségesnek semmiképp sem nevezhető, levelének 1:9 igerészében így szól hozzánk Isten Szent Lelke: „Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz, hogy megbocsássa bűneinket és megtisztítson minket minden hamisságtól." Ez az igevers olyan embereknek szól, akik élő kapcsolatban vannak az Úr Jézus Krisztussal. A kijelentés a „ha" szócskán függ. Isten az összes bűnünk teljes bocsánatát adja nekünk, HA megvalljuk azokat Neki. A megvallás szó azt is magában hordozza, hogy egyetértünk Istennel bűnünk gonoszságát illetően, nem magyarázkodunk és nem mentegetjük magunkat. Bűneink megbánása, és az azoknak való hátat fordítás mind része bűneink megvallásnak. Azonban embertársaink, akik nem mosták ruhájukat tisztára a Bárány vérében, még mindig bűneikben vannak, és mivel nem bánták meg azokat, még mindig ítélet alatt vannak. Mondjuk ki világosan: Mindenki, aki nem tesz vallást bűneiről és nem fogadja el az Úr Jézus Krisztus áldozatát, örök kárhozatot és bűntetést fog szenvedni (1.Thesszalonikabeliekhez 1:8-9; János 3:15-18). Mi a helyzet azonban azzal a keresztény hívő testvérrel, aki nem vallotta meg bűneit Isten színe előtt?

A Szentírás igaz kijelentése szerint az Úr Jézus Krisztus már születésünk előtt, pontosan a világ alapjainak letétele előtt, feláldozta magát az összes valaha élő ember minden egyes bűnéért. Mikor Jézus Krisztust beengedjük szívünkbe, végre megragadjuk ezt az ajándékot, ami már fogantatásunk előtt szépen becsomagolva ott állt az (újjá)születésnapi asztalon. A Korinthusbeliekhez írt második levél 5:21 része így szól hozzánk: „Mert azt, a ki bűnt nem ismert, bűnné tette értünk, hogy mi Isten igazsága legyünk ő benne." Mikor elrejtőzünk a kereszt óvó árnyékában, és bűneinkért cserébe örök életet kapunk ajándékba, akkor Isten azt a tudatos döntést hozza, hogy egyszülött Fiának igazságosságát tulajdonítja nekünk, hogy immáron az Úr Jézus vére által rózsaszínre festett szemüveg lencséjén keresztül néz minket. Már nem a temérdek karmazsinszínű mocskunkat látja rajtunk, hanem csak a szeplőtlen Bárány hófehér tisztaságát (Títushoz 3:5). Jézus Krisztus helyet cserél velünk: Ő elszenvedte bűneink minden következményét a pokolban, mi pedig elfoglalhatjuk az Ő által készített helyünket a mennyben. Ettől a pillanattól kezdve Isten jóakaratának és barátságának meginoghatatlan tudatában nyugodhatunk.

Mi történik azonban akkor, ha bűnt követünk el miután megkaptuk Jézus Krisztus makulátlan erkölcsi bizonyítványát? Képzeljük el, amint egy zord téli napon hajlékunk ablakában állva élvezzük a Nap melegítő sugarait. A levegő jégkristályoktól csillan a kinti fagyban, a Nap azonban átsüt az ablakon, és mi sugaraiban fürdőzünk. Majd egyszer csak berántjuk a sötétítőfüggönyt, és nem érezzük az éltető meleget. Talán a Nap nem adja tovább fényét? Nem. Csak valami közénk és a Nap közé férkőzött. Amint megint elhúzzuk a függönyt a Nap változatlanul és szemrehányás nélkül sugározza fényét életünkbe. Ez a lépés azonban rajtunk múlik. Az akadály nem kívül-, hanem a házon belül van.

Meg nem bánt bűneink sötétítő módjára vágják el a szívünket megvilágosító fény útját. Isten gyönyörködik benne, ha gyermekei igazan járnak. Szíve minden vágya, hogy szüntelen közösségünk lehessen Vele, korai és kései esőként hullajtja ránk áldását, és „mint a harmat pedig a füvön az ő jóakaratja" (Zsoltárok 84:11; 115:13; 1.Sámuel 2:30). „A királynak vidám orczájában élet van", és Ő mindig ezt a túlcsorduló életet akarja nekünk adni. Mikor azonban bűnt követünk el, falat húzunk fel magunk és Mennyei Atyánk közé. Berántjuk a függönyt a minket szorgosan követő szemei előtt, és máris ember csinálta tűznél kell keressük a melegséget, mint Péter, mikor a félelem bilincsében megtagadta az Urat.

Sokszor Istent vádoljuk, hogy ugyan miért is hagyott el bennünket, holott a bűn vakságában nem látjuk, hogy valójában mi hagytuk el Őt. Ha keménynyakúan, érc homlokkal, újra és újra visszautasítjuk a megtérés lehetőségét, akkor Mennyei Atyánk szerető apa módjára gyengéden és nagy körültekintéssel fedd minket. Ha azonban továbbra is ellenszegülünk, akkor a fegyelmezés nagyon szigorú is lehet (Zsidókhoz 12:7-11). Ha szívünket már annyira megkeményítettük, mint a fáraó, és már semmi szándékunk sincs megtérni féltőn szerető Atyánk karjaiba, akkor még életünket is elveszíthetjük (1.Korinthusbeliekhez 11:30; 1.János 5:16). Isten számunkra felfoghatatlan módon vágyik a velünk való élő kapcsolatra, jobban mint ember arra valaha is képes volna (Ézsaiás 65:2; 66:13; Máté 23:37; Jóel 2:12-13). Nem hagy el minket, ha az emmausi úton egyenesen a rossz irányba megyünk, féltő szerelmével övez körül, jóságos apa módjára int és fegyelmez. Mikor vétkezünk akkor is annyira szeret, hogy egyszülött Fiát, saját magát, adja halálra értünk (Rómabeliekhez 5:8). Szabad akaratunkat azonban különösen nagy becsben tartja, azt semmilyen körülmények között sem csorbítja. Ne felejtsük el soha újra elhúzni a függönyt miután azt nap mint nap berántjuk bűneink balgatagságában. Legkésőbb minden este, lefekvés előtt, imával és aznapi bűneink megbánásával engedjük be a napfényt az éjszakába!

Ha Isten gyermekeként azt a döntést hozzuk, hogy megmaradunk bűneik fertőjében és azokat nem mossuk tisztára „az víznek feredőjével az Ige által", akkor Jézus Krisztus helyett mi viseljük azok következményeit. Nem vagyunk képesek még az Istennel időlegesen megszakadt kapcsolatunk terhét-, és az elmaradó gyümölcsök hiányát sem elhordozni, nem hogy a Tőle való végső elválasztást a második halál által. Ha megmaradunk egy bűnben, vizsgáljuk meg önmagunkat, hogy a Hitben vagyunk-e még, és hogy megvan-e még az örökké élő Istennel való igaz kapcsolatunk (2.Korinthusbeliekhez 13:5). A Szentírás világosan tudtunkra hozza, hogy mindenki, aki ismeri Istent, megtartóztatja lábait a bűnös ösvényektől, és nem mélyíti szánt szándékkal meg nem térő szíve keménységét (1.János 2:3-6; 3:7-10). A megszentelődés és a szellemi tisztaság utáni epekedés minden olyan ember mély, belső vágya, aki ismeri Istent. Ismerni Istent annyit tesz, hogy szeretjük őt (Máté 22:37-38). Szeretni Őt, azt jelenti, hogy Neki tetsző élettel akarjuk megörvendeztetni Lelkét (János 14:15). Meg nem bánt bűneink ennek azonban az útját állják, így tehát az Isten Szent Lelke által újjászületett gyermeke igyekszik megvallani és elhagyni azokat, hogy újra helyreállhasson kapcsolata az élő Istennel.

English


Vissza a magyar oldalra
Melyek a meg nem bánt bűnök veszélyei és következményei?