settings icon
share icon
Kérdés

Mi a második halál?

Válasz


A második halált a Jelenések könyve többször is említi. Ez a kifejezés a tűz tavának egy másik neve. Halál ez abban a tekintetben, hogy a minden életet adó Istentől való örök elválasztást jelöli. A Szentírás azért nevezi második halálnak, mert az első – azaz fizikai – halál után következik be.

A Jelenések könyvének 21:8-as igehelye a második halált így tárja elénk részletesebben: „A gyáváknak pedig és hitetleneknek, és útálatosoknak és gyilkosoknak, és paráznáknak és bűbájosoknak, és bálványimádóknak és minden hazugoknak, azoknak része a tűzzel és kénkővel égő tóban lesz, a mi a második halál."

A Jelenések könyvében még három helyen tűnik fel a második halál. Első említése a Jelenések 2:11-ben található: „A kinek van füle, hallja, mit mond a Lélek a gyülekezeteknek. A ki győz, annak nem árt a második halál." Ebben az igeversben Jézus Krisztus azt ígéri minden „győztesnek" (lásd még 1.János 5:4), hogy nem vettetnek a tűz tavába. A második halál kizárólag azokat az embereket érinti, akik tudatosan elutasították Jézus Krisztust, tehát leszögezhetjük, hogy nem egy olyan dologról/helyről van szó, amitől a Jézus Krisztussal élő kapcsolatban lévő hívőnek tartania kellene.

A Jelenések 20:6-ban a második halál Jézus Krisztus ezer éves eljövendő földi országlása kapcsán kerül említésre: „Boldog és szent, a kinek része van az első feltámadásban: ezeken nincs hatalma a második halálnak; hanem lesznek az Istennek és a Krisztusnak papjai, és uralkodnak ő vele ezer esztendeig." Ez az igehely három fontos dolgot emel ki. Mindazok, akiknek a nagy nyomorúság idején Jézus Krisztusba vetett hitük miatt veszik el az életüket, később feltámadnak, és együtt uralkodnak Ővele ezer esztendőig. Ez az első. A második, hogy ezek a mártírok megmenekülnek a tűz tavaként is említett második haláltól. A harmadik pedig, hogy együtt fognak uralkodni Jézus Krisztussal.

A második halál a Jelenések 20:14-15 igehelyen is feltűnik: „A pokol pedig és a halál vettetének a tűznek tavába. Ez a második halál, a tűznek tava. És ha valaki nem találtatott beírva az élet könyvében, a tűznek tavába vetteték." Az idők végén pedig maga a halál és a pokol (Hádész) is a tűz tavába vettetik. Ezenfelül minden olyan ember, kinek neve nem szerepel az Élet Könyvében, a tűz tavában fogja végezni. Ez az állapot örök, ezen végállomáson túl már nem vezet út.

Összefoglalásképp tehát azt mondhatjuk, hogy a második halál a tűz tavának egy szinonimája, az Istentől a bűneik által elválasztottak örök lakhelye. Ez az ítélet azért jegyeztetett fel a Szentírásban, hogy minden hitetlennek figyelmeztetésül szolgáljon, hogy elfogadják a megváltás kegyelmi ajándékát Jézus Krisztusban, míg az elérhető. A hívőket pedig a bekövetkező ítélet szele arra készteti, hogy mindenkivel megosszák hitüket, hogy az emberek azt hallván megtérjenek és el ne vesszenek. Őrjítően nagy szakadék tátong azon emberek végső állapota között, akik belsőséges kapcsolatban vannak Jézussal, és azok között, akik nem.

English



Vissza a magyar oldalra

Mi a második halál?
Oszd meg ezt az oldalt: Facebook icon Twitter icon Pinterest icon Email icon
© Copyright Got Questions Ministries