settings icon
share icon
Kérdés

Létezik-e a sátán?

Válasz


A Biblia egyértelműen beszél a sátán létezéséről. Többek közt az ember ellenségeként (1Mózes 3:15), a hazugságok atyjaként (János 8:44b) és vádlóként (Jelenések 12:10) mutatja be. Maga a sátán név is ellenfélt jelent. Az Ézsaiás 14:12-17-ből megtudjuk, hogy Sátán eredetileg egy angyali lény volt, de úgy döntött, hogy megszerzi azt a tisztességet és imádatot, amely egyedül Istent illeti meg, ezért kidobták a mennyből (ld. még Ezékiel 28:11-17).

Amióta kidobták (a vele együtt fellázadó többi angyallal együtt), Sátán eltökélte, hogy ellenszegül Istennek, és a föld népét szintén lázadásra szítja. Ebben a világban bizonyos hatalommal bír: a 2Korinthus 4:4 szerint „e világ istene", az Efezus 2:2 szerint pedig „a levegő birodalmának fejedelme". Ezért int arra a Szentírás, hogy „Legyetek józanok, vigyázzatok, mert ellenségetek, az ördög mint ordító oroszlán jár szerte, keresve, kit nyeljen el" (1Péter 5:8).

Egyik legelterjedtebb módja a sátán pusztító munkájának a megtévesztés. Amikor Sátán hazugságokat hitet el arról, hogy ki Isten, hogy mit állít Isten magáról és rólunk, akkor teret nyer az életünkben és uralkodik felettünk. „Sátán nem létezik" – ez az egyik leghatásosabb hazugság, amit Sátán állít.

A teremtéskor Isten hatalmat adott az emberiségnek a föld felett (1Mózes 1:28). Amikor Ádám és Éva szándékosan engedetlenkedett Istennek, azzal bizonyos mértékben lemondtak erről a hatalomról. Mivel a sátánra hallgattak, alárendelték magukat az ördögnek. Ám a kereszten Jézus megfosztotta Sátánt a hatalmától. „Most megy végbe az ítélet e világ felett, most vettetik ki e világ fejedelme" (János 12:31). „Azért jelent meg az Isten Fia, hogy az ördög munkáit lerontsa" (1János 3:8). Sátánnak többé nincs hatalma Krisztus gyermekei felett, kivéve, ha azok hatalmat adnak neki azáltal, hogy elhiszik hazugságait.

A sátánnal kapcsolatos téves információk zöme Hollywoodnak és más téves forrásoknak köszönhető. Elengedhetetlen, hogy ebben és más kérdésekben a Bibliában keressük az igazságot. A Biblia világosan kijelenti, hogy Sátán létezik, és betekintést nyújt a tevékenységébe. Nincs okunk félni a sátántól, hiszen végtelenül kisebb a hatalma, mint Istené, de a Biblia azt tanítja, hogy ne legyünk naivak a lelki harcok terén (Efezus:10-18). A kulcs az, hogy Istennek vetjük alá magunkat, és ellenállunk az ördögnek (Jakab 4:7), tudva, hogy Krisztus örökre legyőzte őt a kereszten, és Sátán vége – örök ítélete – elkerülhetetlen.

English



Vissza a magyar oldalra

Létezik-e a sátán?
Oszd meg ezt az oldalt: Facebook icon Twitter icon Pinterest icon Email icon
© Copyright Got Questions Ministries