Kérdés
Mik a lelki diszciplínák?
Válasz
A fegyelem vagy diszciplína meghatározása: „egy olyan képzés, amely konkrét jellemet vagy viselkedési formát igyekszik kimunkálni". A fegyelem nem a bűnös természetünk része, hanem a hívő élet természetes velejárója. Ami azt illeti, semmi jelentős dolgot nem tudunk elérni nélküle. A lelki diszciplínákat úgy lehetne leírni, mint azokat a viselkedésformákat, amelyek elősegítik a lelki növekedésünket, és lehetővé teszik a lelki érettség elérését. A lelki növekedés és fejlődés eme folyamata akkor veszi kezdetét, amikor az egyén találkozik a feltámadt Krisztussal, és hozzá folyamodik üdvösségért.
A lelki fegyelem célja a belső lényünk fejlődése, amelyet Krisztus az üdvösségünk elnyerésekor megváltoztatott (2Korinthus 5:17). A megváltott hívők az egész lényük teljes, belülről fakadó megújulását tapasztalták, beleértve a gondolkodás, érzések és jellem megváltozását, ami olykor lassabban mutatkozik meg a külső viselkedésformákban. Erre gondolt Pál, amikor azt mondta, hogy vessük le a régi énünket és vegyük fel az újat, amely „Teremtőjének képmására állandóan megújul" (Kolossé 3:9-10).
A lelki fegyelem terén számos népszerű program és könyv létezik, de a különböző önfegyelmezési módszerek taglalásakor némelyek túlságosan eltávolodnak a Szentírástól. Néhány ilyen módszer a misztikus és biblián-kívüli területek határát súrolják, és néha a keleti miszticizmus, katolikus miszticizmus és a New Age filozófia mezsgyéjére vetődnek. Ebből a mozgalomból fakadnak az olyan bibliátlan gyakorlatok, mint Isten hangjának „meghallása" vagy a belélegző/megmártózó/kontemplatív ima. Legjobban úgy kerülhetjük el a lelki fegyelem téves értelmezését, ha ragaszkodunk a Szentírás világos utasításaihoz, amelyek szerint minden hívőnek meg kell mártóznia Isten igéjében, amely által Isten szól hozzánk, illetve az imádságban, ami által mi szólunk Őhozzá.
Az első számú diszciplína Isten igéjével kapcsolatos, és a Szentírás olvasását, tanulmányozását, memorizálását, illetve a felette való elmélkedést foglalja magában. Ha ezt a diszciplínát elhanyagoljuk, minden más, fegyelemre való törekvésünk sikertelen lesz, mivel egyszerűen nem rendelkezünk azzal az erővel, amellyel felülkerekedhetnénk a bűnös természetünkön, amelyben az új természetünk lakozik. Szintúgy nincs erőnk felülkerekedni azokon a démoni befolyásokon, amelyek mindenkor megpróbálnak távol tartani a lelki növekedés egyetlen eszközétől, Isten igéjétől. Pál emlékeztette Timóteust a Szentírás alapvető természetére, miszerint az ténylegesen Isten szájából származik, azaz Isten lehelte ki, és mint ilyen, Isten erejét tartalmazza (2Timóteus 3:16-17). Az evangéliumot szintén Isten erejének tartja (Róma 1:16), és arra inti a hívőket, hogy vegyék fel „a Lélek kardját, amely az Isten beszéde", és amely az egyetlen lelki támadó fegyver a démoni erőkkel szemben (Efezus 6:17). Minden lelki fegyelmi törekvésünk az egyetlen erőforrásból, Isten igéjéből kell kiinduljon.
Az igeverstanulás szintén fontos. Mindig szabadon eldönthetjük, hogy mivel „tömjük a fejünket". Ezt tartva szem előtt, a memorizálás létfontosságú. Ha tényleg elhisszük, hogy a Biblia Isten igéje, akkor hogy állhatjuk meg, hogy elsajátítsuk azt? A memorizálás révén folyamatosan előttünk van az ige, és lehetőséget ad arra, hogy minden élethelyzetben annak utasításai szerint járjunk el. A Szentírás egyik legerőteljesebb szakasza, amely a memorizálás szükségességét hangsúlyozza, a Józsué 1:8-ban található: „Ne hagyd abba ennek a törvénykönyvnek az olvasását, hanem tanulmányozd éjjel-nappal, őrizd meg, és tartsd meg mindazt, ami ebben meg van írva. Akkor sikerrel jársz utadon, és boldogulsz." Az igeverstanulás diszciplínája révén képesek leszünk hatékonyabban imádkozni és elmélkedni. Ez pedig „sikerhez" és „boldoguláshoz" vezet aszerint, amit Isten tart sikernek számunkra. Ha az Ő útján és akaratában járunk, akkor egy Lélekkel teli belső ember uralkodik el rajtunk, akinek a szíve azért ver, amiért az Istené. Egy másik diszciplína az imádság.
Az ima egy lelki közösség Istennel hálaadás, imádat, könyörgés, kérés és megvallás révén. Az a csodálatos az imádságban, hogy Isten ott találkozik velünk, ahol vagyunk. Mellénk szegődik, hogy egy mélyebb, valóságosabb kapcsolatba kerülhessünk vele, amelyet nem a bűntudat vezérel, hanem az Ő szeretete. Az imádság megváltoztat minket. Az imádság megváltoztatja az emberek életét. Az imádság megváltoztatja a történelmet. Istenismeretünk arra késztet, hogy Jézushoz és az Ő akaratához szabjuk az életünket. Imádság közben Isten lassan és kegyelmesen kijelenti magát számunkra, és épp ezekben a pillanatokban tudjuk még mélyebben megérteni és megtapasztalni szeretetét. A fegyelmezett imádkozás egyik legnagyobb folyománya a meghallgatott imádság. De az igazság az, hogy ez csak másodlagos szempont az imádság valódi célját illetően, ami az Istennel való folyamatosan mélyülő, örökké tartó kapcsolatban leledzik.
Az imádság és az igével való foglalatosság lelki diszciplínái együttesen egy eredményes gyakorlatot képeznek, mely istenfélő élethez, dicsérethez, alávetettséghez, szolgálathoz, valamint az üdvösség és az azt nyújtó Isten megünnepléséhez vezet. Ezen diszciplínák révén képesek vagyunk engedelmeskedni Isten azon parancsának, miszerint „félelemmel és rettegéssel munkáljátok üdvösségeteket, mert Isten az, aki munkálja bennetek mind az akarást, mind a cselekvést az ő tetszésének megfelelően" (Filippi 2:12-13).
English
Mik a lelki diszciplínák?
