Kérdés
Hogyan lehetnek a hívők egymással egyetértőek (1Péter 3:8)?
Válasz
Péter apostol első ihletett levele 3:8 igeversének tanúsága szerint Péter így buzdította, és buzdítja ma is a hívőket: "legyetek egyetértők" (KAR2011). Ez a (szellemi) egység azért is olyan fontos, mert minden újjászületett hívő egy csapatban játszik, különösen ha egy helyi gyülekezetről van szó. Ha viszont nincs egyetértés a tagok között, akkor a csapat szétesik, kitűzött célját pedig szem elől téveszti. Ha (azzal a szeretettel) bánunk a hitbéli testvéreinkkel, amire Krisztus elhívott minket, akkor hitünk alapvető alkotói és az Isten dicsőítésére véghezvitt tettek tekintetében is egyazon állásponton lehetünk.
Jelen kontextusban egyetértőnek lenni azt jelenti, hogy a Biblia sarkalatos tanításait illetően közös fundamentumra vetjük lábaink, valamint hogy mind szándékainkról-, mind felsőbb rendeltetésünkről egymással megegyező módon gondolkozunk. Minden bizonnyal nem véletlen, hogy az Úr Jézus főpapi imájában ekképp fohászkodott az Atyához: "...azt a dicsőséget, a melyet nékem adtál, ő nékik adtam, hogy egyek legyenek, a miképen mi egy vagyunk: Én ő bennök, és te én bennem: hogy tökéletesen egygyé legyenek..." (János 17:22-23). A keresztény hívők egységének rendeltetése az, "...hogy megismerje a világ, hogy te küldtél engem, és szeretted őket, a miként engem szerettél" (21., 23. igevers).
A Rómabeliekhez írt levél 15:5-6 igerésze egy további érvet is felvonultat amellett, hogy miért olyan fontos az egyetértés: "Adja meg nektek a béketűrés és vigasztalás Istene, hogy Krisztus Jézus akarata szerint egyetértsetek, hogy egy szívvel, egy szájjal magasztaljátok az Istent, Urunk, Jézus Krisztus Atyját" (SZIT). Minden hívő arra van tehát (f)elhívva, hogy hittestvéreivel egy akarattal, egyetértésben, a Lélek egységében dicsőítse Istent, és így ábrázolja ki pontosan a megváltó jobbját az egész világ felé kinyújtó Jézus Krisztust (2Korinthus 5:20).
Lelki üdvösségünk elnyerésének pillanatában egyesülünk Krisztussal, ezzel pedig Isten mennyei családjának tagjává válunk (1János 3:1). Ha egy családon belül egyetértés uralkodik, akkor annak tagjai nagyobb eséllyel képesek szívből szeretni egymást - ez pedig előbb-utóbb a külvilágnak is fel fog tűnni. A hívők gyülekezetét Krisztus testeként azonosítja a Szentírás (1Korinthus 12:12-27; Efézus 5:30). A test egyes tagjai nem működhetnek ugyanezen test többi tagja ellen (lásd autoimmun betegségek). A test csak szerves egészként képes jól funkcionálni. Nem csak hangoztatnunk, de élnünk is kell azt az igazságot, hogy Krisztusban immár egy test és egy család vagyunk.
Az egymáshoz való viszonyulásunk, az egymással való bánásmódunk természetesen a köztünk lévő egységre is hatást gyakorol. Péter apostol azzal folytatja az egyetértésre való buzdítást, hogy a következőkre szólítja fel a hívőket: "...mindnyájan legyetek . . . . rokonérzelműek, atyafiszeretők, irgalmasak, kegyesek: Nem fizetvén gonoszszal a gonoszért, avagy szidalommal a szidalomért; sőt ellenkezőleg áldást mondván..." (1Péter 3:8-9). Az, hogy mit hiszünk, hatással van arra, hogy hogyan élünk. Ha hisszük, hogy Krisztusban valós egységre jutunk, akkor egy szívvel, egy lélekkel, egyetértésben tudjuk majd dicsérni az Urat.
Az önző tettek és a gőgös gondolatok ellenben csak széthúzást vetnek. Pál az ilyen bűnökkel szemben emeli fel hangját, mikor így szól: "Ha annakokáért helye van Krisztusban az intésnek, ha helye van a szeretet vígasztalásának, ha helye van a Lélekben való közösségnek, ha helye van a szívnek és könyörületességnek, teljesítsétek be az én örömömet, hogy egyenlő indulattal legyetek, ugyanazon szeretettel viseltetvén, egy érzésben, egyugyanazon indulattal lévén; semmit nem cselekedvén versengésből, sem hiábavaló dicsőségből, hanem alázatosan egymást különbeknek tartván ti magatoknál" (Filippi 1:2-3). A Krisztussal való egyesülésünk arra emlékeztet bennünket, hogy mindannyian bűnös emberek vagyunk, akik a Krisztus befejezett megváltó munkásságába vetett hitünk által, tisztán kegyelemből váltattunk meg. A megváltás ki nem érdemelt kegyelme pedig arra késztet minket, hogy "teljes alázatossággal és szelídséggel, hosszútűréssel..." szeretetben hordozzuk el egymást (Efézus 4:2). A hívők közötti egyetértés azt is magában foglalja, hogy szeretettel és önzetlenül kell bánnunk egymással.
Egyetértőnek lenni nem azt jelenti, hogy csupán az egység kedvéért törekszünk az egységre, vagyis ez nem valami öncélú vállalkozás. Mi Krisztusban lettünk eggyé, így a Krisztusról terjesztett minden hamis tanítást ki kell vetni - a hit lényegi elemeit illetően így jutunk egyetértésre. El kell különülnünk a hamis tanok terjesztőitől (Máté 7:15; Róma 16:17; Jelenések 2:14-15), és nem szabad olyan emberekkel belsőséges közösséget vállalnunk, akik bár kereszténynek vallják maguk, de folyamatos bűnben élnek, és abból eszük ágában sincs megtérni (Máté 18:15-17; 1Korinthus 5:1-2). Ugyanakkor egyetértőnek lenni szintén nem jelenti azt, hogy az ember alkotta egyházak és felekezetek közötti minden különbséget erőnek erejével fel kell számolni. A Lélek egységének megőrzése mellett (az üdvösség kérdését nem érintő témákban) lehetnek különböző (de akkor is csak bibliai alapú) meggyőződéseink (Róma 10:5), miközben őrizzük az egységet, és szeretettel fordulunk a Krisztusban élő más meggyőződésű testvéreink felé. Végső soron azonban sosem veszíthetjük szem elől, hogy Krisztus az, Aki önmagában eggyé tesz minket, így a lehetséges téves vélekedéseink kapcsán is az Ő Igéjét és Lelkét kell engedjük, hogy meggyőzzenek minket.
Minden csapatban idő- és erőbefektetést igényel az egyetértés kibábáskodása, így minden egyes tag együtt kell dolgozzon csapattársaival a csapat céljának elérése érdekében. A hívők arra vannak elhívva, hogy egy testté és egy családdá váljanak Krisztusban. A Krisztusban való egységünk át kell formálja és át kell hassa azt, ahogy egymáshoz viszonyulunk, és ahogy egymással bánunk. Ez az egység segít bennünket abban a küldetésünkben, hogy dicsőítsük Istent, és az Ő fényét tükrözzük a körülöttünk lévő világba.
English
Hogyan lehetnek a hívők egymással egyetértőek (1Péter 3:8)?
