Kérdés
Melyik a legnagyobb parancsolat?
Válasz
Mikor egy farizeus, azaz egy olyan személy tette fel Jézusnak ezt a kérdést, aki "a törvény szakértőjének" számított (Máté 22:34-36), Jézus így felelt neki: "...Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből. Ez az első és nagy parancsolat. A második pedig hasonlatos ehhez: Szeresd felebarátodat, mint magadat. E két parancsolattól függ az egész törvény és a próféták" (Máté 22:37-40).
Jézus két olyan parancsolatot is adott nekünk, melyek a Szentírás összes törvényét és parancsát magukban foglalják. A 2Mózes 20. fejezetében található Tízparancsolat első rendeletei az Istennel való kapcsolatunkról szólnak, míg a többi az embertársainkkal való viszonyunkat szabályozzák. Az utóbbiak persze egyenesen következnek az előbbiekből. Az Istennel való helyes kapcsolat nélkül az emberekkel való kapcsolatunk sem lesz jó. A világ problémáinak eredője az, hogy az ember ellenségesen elfordult Istentől, így tehát szükséges megbékélnie vele. Soha nem leszünk képesek felebarátunkat és önmagunkat szeretni, ha előbb nem szeretjük Istent teljes szívünkből, elménkből, lelkünkből és minden erőnkből (lásd Márk 12:30; Lukács 10:27). Az emberiség világbékére való minden izzadságszagú törekvése mindaddig kudarcra van ítélve, míg az emberek Isten elleni lázadásban élnek.
Amikor egy másik farizeus azt kérdezte tőle, hogy hogyan lehet az "örök életet" elnyerni, Jézus azt válaszolta, hogy épp e fenti két parancsolat megtartása által (Lukács 10:25-37). Csak két parancsolatot kell tehát betartani, mégis milyen gyakran próbáljuk a farizeusokhoz hasonlóan mi is önmagunkat "igazolni", hiszen azt mondani, hogy megtartjuk ezen parancsolatokat, lényegesen könnyebb, mint valóban azok szerint élni.
Ha alaposan átgondoljuk, felfénylik majd előttünk, hogy Jézus válasza nem csupán kora farizeusainak volt valóban tökéletes válasz, hanem minden mai "farizeusnak" is, akik egy adott személy becsületességét azáltal ítélik meg, hogy az külsőleg mennyire felel meg egy sor törvénynek vagy parancsolatnak. Mind a Krisztus korabeli farizeusok, mind pedig a maiak szabályok és előírások sokrétű rendszerét ötlik ki, melyhez igazodva az embereknek (szerintük) élniük kell, ezzel egyidejűleg ők viszont bűnösök maradnak abban, hogy minden parancsolat legfontosabbikát megszegik, ugyanis bár megtisztítják "... a pohárnak és tálnak külsejét, belől . . . . rakvák azok ragadománynyal és mértékletlenséggel" (Máté 23:25-26).
Ha Jézus szavain imádságban elmélkedünk, továbbá annak tényét mérlegeljük, hogy a Szentírás összes törvénye és parancsa valóban ebben a két parancsolatban foglalható össze, megértjük, hogy mennyire lehetetlen számunkra Isten parancsolatait megtartani, valamint hogy milyen gyakran nem sikerül ezt megtennünk. Önerőnkből tehát soha sem igazulhatunk meg Isten szemében. Így csak egyetlen reménységünk marad, mégpedig az, hogy Isten az "a ki az istentelent megigazítja" (Róma 4:5). Isten törvénye, továbbá annak a (f)elismerése, hogy azt nem tudjuk megtartani, a kétségbeesés szélére sodorja, és ezzel egyenesen Isten kegyelmes karjaiba űzi a szívben igaz hívőt. "Az Isten pedig a mi hozzánk való szerelmét abban mutatta meg, hogy mikor még bűnösök voltunk, Krisztus érettünk meghalt" (Róma 5:8).
Bár mi soha nem leszünk képesek teljességgel és maradéktalanul megtartani Isten parancsolatait, azaz önerőnkből soha nem leszünk igazak előtte, Krisztus már megtette ezt helyettünk is. Az Ő kereszthalála által a mi bűneinket neki tulajdonítják, az Ő igazságosságát pedig nekünk (Róma 4-5). Ezért van az, hogy "...ha a te száddal vallást teszel az Úr Jézusról, és szívedben hiszed, hogy az Isten feltámasztotta őt a halálból, megtartatol. Mert szívvel hiszünk az igazságra, szájjal teszünk pedig vallást az idvességre" (Róma 10:9-10). Krisztus evangéliuma "Istennek hatalma . . . . minden hívőnek idevességére", hiszen "az igaz ember . . . . hitből él" (Róma 1:16-17).
Mivel Jézus jól megválaszolta ezt a kérdést, válaszát pedig a Szentírás rögzítette, így nekünk már nem szükséges azon töprengenünk, hogy vajon mi lehet a helyes válasz. Már csupán az a kérdés marad számunkra, hogy valóban e parancsolatok szerint élünk-e? Valóban szeretjük-e Istent teljes szívünkből, teljes lelkünkből, teljes elménkből, és minden erőkből, és valóban szeretjük-e felebarátunkat, mint önmagunkat? Ha őszinték vagyunk önmagunkhoz, akkor pontosan tudjuk, hogy a válasz, nem, a jó hír viszont az, hogy a törvény és a parancsolatok azért adattak, hogy "a törvény Krisztusra vezérlő mesterünkké legyen, hogy hitből igazuljunk meg" (Galata 3:24). Csak akkor tudunk teljes szívből Krisztushoz, mint az üdvösség egyetlen reménységéhez odafordulni, ha felismerjük bűnös mivoltunk és annak reménytelenségét, hogy annak örök következményeit magunk fordítsuk el.
Keresztényként arra törekszünk, hogy Istent teljes szívünkből, lelkünkből, elménkből és erőnkből szeressük, ahogy a szívünk és elménk pedig átalakul a Szent Lélek bennünk lakozó jelenléte által, képesek leszünk embertársainkat is elkezdeni úgy szeretni, mint önmagunkat. Minden elhatározásunk ellenére ebben többször el fogunk bukni, aminek őszinte elismerése ismét visszavezet minket Krisztus keresztjéhez és az Őbenne lelt üdvösség reményéhez, ami persze Krisztus nekünk tulajdonított igazságosságából-, és közel sem a saját érdemeinkből fakad.
English
Melyik a legnagyobb parancsolat?
