Kérdés
Mit jelent az, hogy az eb visszatér a saját hányására (2Péter 2:22)?
Válasz
Péter apostol második (ihletett) levele második fejezetében (lásd 2Péter 2.) az egyházban forgolódó hamis próféták és tévtanítók problémájával foglalkozik. Részletes képet fest arról, hogyan lépnek fel ezek a színlelt hitű emberek, hogy az igazi keresztények így könnyebben felismerhessék módszereiket és hamis üzeneteiket, és elkerülhessék, hogy áldozatul essenek romboló eretnekségüknek. Péter így hangsúlyozza a helyzet súlyosságát: "Mert jobb volna nekik, ha meg sem ismerték volna az igazság útját, mint hogy azt megismerve elforduljanak a nekik adott szent parancsolattól. De betelt rajtuk az igaz példabeszéd: Az eb visszatért a saját okádására, és a megfürdött disznó a sárban hempereg" (2Péter 2:21-22, KAR2011).
Ezek a hamis tanítók eléggé ismerték Jézus Krisztus az egyházban kifejtett munkásságát ahhoz, hogy a tanítványság alapelveit megértsék, a bűnbánatra való eljutásnak-, ezzel pedig az igaz hit kivirágzására szívükben viszont makacsul ellenálltak (2Péter 2:17-20). Sok vallásos emberhez hasonlóan ők is rendelkeztek bizonyos mennyiségű lexikai ismerettel Jézusról, az viszont soha nem csepegett le egészen a szívükig, és így Isten személyes megtapasztalásának szintjére sosem emeltettek föl, vagyis arra való szívbéli késztetést sem éreztek soha, hogy Jézus Krisztusnak mint Uruknak és Megváltójuknak adják át az életük (lásd Róma 10:1-4). Krisztus ezen parancsának sem voltak hajlandók engedelmeskedni: "...„Aki követni akar, tagadja meg magát, vegye fel keresztjét minden nap és úgy kövessen" (Lukács 9:23, SZIT). Ehelyett inkább régi bűnös utaikra tértek vissza. Pontosan ennek illusztrálására idézi Péter a Példabeszédek 26:11 igeversét: "Mint az eb megtér a maga okádására, úgy a bolond megkettőzteti az ő bolondságát" (KAR2011).
Péter apostol kifejti, hogy a szóban forgó hamis próféták el- és meg is vetették "...a nekik adott szent parancsokat..." (2Péter 2:21, SZIT), mely kifejezés az Újszövetség keletkezése idején a Szentírás teljes üzenetének megnevezése volt. Ők tehát elutasították Isten Igéjének teljes igazságát az Ószövetségtől az Újszövetségig, beleértve a Jézus Krisztusban való megváltás örömhírét is. Visszatértek a bűn-áztatta életmódjukhoz, vagyis ahhoz, ami legalább olyan undorító volt, mint annak a jelensége, mikor a kutya újra odahajol a saját hányására.
A mai kultúránkban a kutya a legtöbb ember által kedvelt háziállatnak számít, egyes ókori kultúrákban azonban megvetették őket. A kóbor kutyák sokszor falkákba verődve kóboroltak, elhullott állatok húsával és háztartási szeméttel táplálkoztak, így az emberek sok helyen nem is háziállatokként tekintettek rájuk. Az ószövetségi Írás a kutyát tisztátalan, szokásai miatt visszataszító, aljas kis dögevőknek állította be, melyek még a mezőn balesetben- vagy a csatákban elhunyt emberek húsát is benyelték (2Mózes 22:31; 1Királyok 14:11; 21:19, 23; Jeremiás 15:3; Zsoltárok 22:17). Nem véletlen hát, hogy Jézus a kutyák és a disznók képét használta a szentségtelen emberek metaforájaként. Ők ugyanis olyan emberek, akik kigúnyolják, elutasítják, és káromolják az evangéliumot, amikor csak szembesülnek vele (Máté 7:6; 15:26-27). Pál apostol az egyházba beszivárgott hamis prófétákat is kutyákhoz hasonlította, és így figyelmeztette keresztény hittestvéreit: "Őrizkedjetek az ebektől, őrizkedjetek a gonosz munkásoktól, őrizkedjetek a megmetélkedéstől" (Filippi 3:2).
Úgy tűnik, Péter teljesen biztos volt abban, hogy e hamis tanítók (szellemi) megreformálására tett minden kísérlet merő időpocsékolás. Már-már felkavaró, hogy milyen szemléletes nyelvezetet használt ezen emberek abszolút romlottságának ábrázolására, vagyis azok jellemzésére, akik személyes szinten elutasítják Jézus Krisztust, és aztán minden idejüket azzal töltik, hogy tudatosan próbálják félrevezetni azokat, akik viszont nem. Ezek az emberek olyan mocskos disznókhoz hasonlítanak, melyek a sárban (értsd saját ürülékükben) dagonyáznak, vagy olyan fertelmes kutyákhoz, akik a saját hányásukat eszik, vagyis minden undorító és hitvány dolgukhoz visszatérnek (2Péter 2:22). Ez utóbbi összehasonlítás egybecseng azzal, ahogy Péter korábban utalt a hamis tanítókra, mikor így írt róluk: "...ezek – mint oktalan állatok, amelyek természetük szerint elejtésre és elpusztításra valók – azokat káromolják, amiket nem ismernek, és azoknak [vagyis az oktalan barmoknak] pusztulásával fognak elpusztulni" (2Péter 2:12, KAR2011, betoldva). Ebben az igeversben voltaképp tehát már a végső ítéletük is bennefoglaltatott - ezek az eretnekek már akkor be lettek írva a kárhozat ítéletére.
A 2Péter 1:5-11 igerész tanúsága szerint az apostol azt tanította, hogy az állhatatos kitartó türelem (lásd "béketűrés", "tűrés" KAR) a keresztény életvezetés elengedhetetlen eleme, ezzel pedig az igaz hit egyik jele. Mindig lesznek olyan hamis próféták és hamis tanítók, akik beszivárognak Krisztus testébe, azaz a természetfölötti egyházba, és megpróbálnak minél több embert félrevezetni és megtéveszteni (Máté 24:11, 24; Apostolok Cselekedetei 20:29- 30; Galata 1:6- 9; 1Timótheushoz 1:3-7; 1János 2:18-19). Addig, míg az egyház itt lesz a földön, mindig lesznek olyan személyek, akik bár igaz hívőnek tűnnek, de mégsem azok (Máté 7:21-23; Júdás 1:3-4). Ahogy a kutya visszatér a saját hányására, úgy lesz olyan ember is a gyülekezetben, aki "...ismét belekeveredik ugyanazokba a gonosz dolgokba, és megint a régi bűnei uralkodnak rajta..." (2Péter 2:20, EFO). Az újjászületett hívők viszont nem térnek vissza az immár levetkőzött óéletük mocskához, hanem Isten kegyelme és a Szent Lélek hatalma által istenfélő életet fognak élni, és garantáltan elnyerik az örök élet jutalmát (Máté 10:22; 24:12-13; János 15:4-10; Zsidók 3:14; 10:36-38; 2Péter 3:11-18; 2Timótheushoz 4:7-8; Jakab 1:12).
English
Mit jelent az, hogy az eb visszatér a saját hányására (2Péter 2:22)?
