Ki jut majd a pokolra?


Kérdés: Ki jut majd a pokolra?

Válasz:
A pokol bibliai tana – még keresztény körökben is – nagyon vitatottá vált az elmúlt években. Ez az egész diskurzus azonban teljesen emberi-, azaz testi, eredetű. A pokol valósságának elutasítása az emberi felfogás azon korlátjára vezethető vissza, mely képtelen összeegyeztetni a szerető Isten képét az örök kárhozat tanával. Más esetben azonban Isten Igéjének tudatos elvetése húzódik meg a háttérben. Ezt a témát illetően sok hitvalló keresztény jutott már teljesen Biblia-mentes, vagy kifejezetten Biblia-ellenes következtetésekre. Egyesek attól sem riadtak vissza, hogy gondolatépítményeikben átformálják a poklot, és egy köztes állomást alkossanak a lelkeknek, attól sem zavartatván, hogy erről egy jótányi említést sem tesz a Szentírás. Mások, teljesen önkényesen, az egész pokol létezését tagadják. Mikor így tesznek, teljesen figyelmen kívül hagyják Jézus Krisztus komoly figyelmeztetését: „És ha valaki elvesz e prófétálás könyvének beszédeiből, az Isten annak részét eltörli az élet könyvéből, és a szent városból, és azokból, a mik e könyvben megírattak" (Jelenések 22:19).

A pokol szó 167-szer fordul elő a Bibliában. A Szentírás a következő a nevekkel illeti ezt a helyet/állapotot: gyehenna, Hádész, a mélység, a mélység kútja, az örök kárhozat helye, a halál hajléka. (Példabeszédek 7:27; Lukács 8:31, 10:15; 2.Thesszalonikabeliekhez 1:9). Jézus Krisztus mind a mennyről-, és mind pedig a pokolról valós helyként beszél (Máté 13: 41-42, 23:33; Márk 9:43-47; Lukács 12:5). A gazdag ember és Lázár példázatában Jézus egy megtörtént eseményről számol be, mely a két örök végállomás nagyon is valós voltát hivatott jelezni (Lukács 16:19-31). A menny Isten lakhelye (2.Krónikák 30:27), ahová Jézus elment, hogy „helyet" készítsen mindazoknak, kik szeretik Őt (János 14:2). A pokol „az ördögnek és az ő angyalainak készíttetett" (Máté 25:41). Mivel azonban minden emberi lény bűnös, így minden egyes személy pokolra van ítélve (Rómabeliekhez 3:10; 5:12; János 3:18). Az Isten elleni lázadásunk jogos büntetéseként mindannyian örök kárhozatot érdemlünk (Rómabeliekhez 6:23).

Jézus Krisztus világosan kimondta, hogy „ha valaki újonnan nem születik, nem láthatja az Isten országát" (János 3:3). Azt is félreérthetetlenül tudtunkra adta, hogy a pokol a Neki engedetlenek örök büntetésének helye (Máté 25:46). A Thesszalonikabeliekhez írt második levélben 1:8-9 igerészben az áll, hogy legvégül Isten „...bosszút áll azokon, a kik nem ismerik az Istent, és a kik nem engedelmeskednek a mi Urunk Jézus Krisztus evangyéliomának. A kik meg fognak lakolni örök veszedelemmel az Úr ábrázatától, és az ő hatalmának dicsőségétől." Keresztelő János így szólt Jézus Krisztusról: „A kinek szóró lapát van az ő kezében, és megtisztítja az ő szérűjét; és az ő gabonáját csűrbe takarítja, a polyvát pedig megégeti olthatatlan tűzzel (Máté 3:12).

János evangéliumának 3:18-as igehelye a legegyszerűbb és legközérthetőbb módon adja tudtunkra, hogy ki jut a mennybe és ki a pokolba: „A ki hiszen ő benne, el nem kárhozik; a ki pedig nem hisz, immár elkárhozott, mivelhogy nem hitt az Isten egyszülött Fiának nevében." Azok tehát, akik pokolra jutnak kifejezetten azok az emberek, akik nem hisznek Jézus Krisztus nevében. A hit messze túlmutat az igazság elméleti elfogadásán. Hogy megváltásunkért egyedül Jézus Krisztusban higgyünk, előbb hűségünket az Ő kezébe kell áttegyük. Ennek következtében abbahagyjuk saját magunk istenítését, elhagyjuk bűneinket, és elkezdjük Istent teljes szívünkből, teljes lelkünkből, teljes elménkből és teljes erőnkből dicsőíteni (Máté 22:36-37; Márk 12:30).

Istennek az a leghőbb vágya, hogy minden valaha létezett ember Vele töltse az örökkévalóságot (Máté 18:14; 2.Péter 3:9), azonban messzemenőkig tiszteletben tartja szabad akaratunkat (János 4:14). Mindenki beléphet a mennyek országába, aki csak vágyik arra (János 1:12). Jézus Krisztus már kifizette megváltásunk teljes árát. A mi feladatunk mindössze annyi, hogy elfogadjuk ezt az ingyen kegyelmi ajándékot, és hogy az életünk feletti uralmat egyre jobban és jobban Neki engedjük át (Lukács 9:23). A mennyek országa tökéletes, így Isten senkit sem vihet oda, aki foggal körömmel ragaszkodik bűneihez. Meg kell engednünk Neki, hogy megtisztítson bennünket bűneinktől és igazzá tegyen minket az Ő színe előtt (2.Korinthusbeliekhez 5:21). János evangéliumának 1:10-12 igerésze rámutat a problémára, de egyben annak megoldására is: „A világban volt és a világ általa lett, de a világ nem ismerte meg őt. Az övéi közé jöve, és az övéi nem fogadák be őt. Valakik pedig befogadák őt, hatalmat ada azoknak, hogy Isten fiaivá legyenek, azoknak, a kik az ő nevében hisznek."

Szabad akaratunkból eldönthetjük, hogy elfogadjuk-e Jézus Krisztus bűneinkért tett áldozatát, és hogy kitartóan bízunk ebben az Ő hűségében. Persze úgy is dönthetünk, hogy saját magunk fizetünk bűneinkért. Ha azonban ezt a lehetőséget választjuk, akkor nem szabad elfelejtenünk, hogy a bűneinkért való váltság a pokolban töltött örökkévalóság. C.S. Lewis ír származású író és irodalomtörténész, számos teológiai könyv jegyzője, ezt így fejezte ki találóan: „Végtére is az összes ember két csoportba sorolható. Az egyik csoport tagjai azt mondják „Legyen meg a Te akaratod", míg a másik csoport tagjainak Isten mondja majd végül „Legyen meg a te akaratod".

English


Vissza a magyar oldalra
Ki jut majd a pokolra?