settings icon
share icon
Kérdés

Mit jelent a keresztyén meditáció?

Válasz


„Fogadd kedvesen számnak mondásait és szívem gondolatait [angolban: meditációját], Uram, kősziklám és megváltóm!” – olvassuk a Zsoltárok 19:14-ben. Mit jelent tehát a keresztyén meditáció, és hogyan kellene a keresztyéneknek meditálniuk? A „meditáció” kifejezés sajnos misztikus felhanggal bír (a magyar nyelvben még inkább, mint az angolban – a fordító). Egyesek számára szokatlan póz felvételét, s közben az elme megtisztítását jelenti, míg mások a szellemvilággal való kapcsolatfelvételt értik alatta. Az efféle elképzelések nyilvánvalóan távol állnak a keresztyén meditáció tartalmától.

A keresztyén meditációnak semmi köze a keleti misztikában gyökerező gyakorlatokhoz. Ez utóbbiak közé tartozik például a lectio divina (lelki olvasás), a transzcendentális meditáció és az úgynevezett elmélkedő imádság különböző formái is. Középpontjukban az a veszélyes feltételezés áll, miszerint nem a Biblián keresztül, hanem a meditáció révén elérhető személyes kinyilatkoztatás útján kell „meghallanunk Isten hangját”. Egyes gyülekezetekben hemzsegnek az olyan emberek, akik úgy vélik, hogy „szólt hozzájuk az Úr”, de gyakran egymásnak ellentmondó dolgokat állítanak, és ezzel megosztást támasztanak Krisztus testében. A keresztyéneknek nem szabad eltérniük Isten Igéjétől, amely „Istentől ihletett, és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre; hogy tökéletes legyen az Isten embere, minden jó cselekedetre felkészített” (2Timóteus 3:16-17). Ha a Biblia elegendő ahhoz, hogy felkészítsen bennünket minden jó cselekedetre, akkor miből gondoljuk, hogy helyette vagy mellette misztikus átélésekre kellene törekednünk?

A keresztyén meditáció kizárólag az Isten Igéje és az abban rejlő üzenet fölötti elmélkedést jelenti. Dávid is egyetértett ezzel, és azt az embert nevezte „áldottnak”, aki „az Úr törvényében gyönyörködik, és az ő törvényéről elmélkedik éjjel-nappal” (Zsoltárok 1:2). Az igazi keresztyén meditáció aktív gondolkodási folyamat, melynek során odaszánjuk magunkat az Ige tanulmányozására, imádkozva az Ige fölött és kérve Istent, hogy támogassunk bennünket a megértésben Szent Szellemével, akiről azt ígérte, hogy elvezet majd bennünket „minden igazságra” (János 16:13). Ha ez megvalósul, és a Bibliát tesszük mindennapi életünk zsinórmértékévé, szellemi növekedésben lesz részünk, és érettebbé válunk Isten dolgai terén, köszönhetően a Szent Szellem tanításának.

English



Vissza a magyar oldalra

Mit jelent a keresztyén meditáció?
Oszd meg ezt az oldalt: Facebook icon Twitter icon Pinterest icon Email icon
© Copyright Got Questions Ministries