A keresztény hívő számára csak a temetés jöhet szóba?


Kérdés: A keresztény hívő számára csak a temetés jöhet szóba?

Válasz:
A századok során a legtöbb keresztény olyan ceremónia kereteiben akart végső nyugalomra térni, ami visszatükrözi a feltámadás csodáját. Ezen emberi szokások, rítusok és vallásos hagyományok egyvelege „keresztény temetkezésként" vált ismertté. A temetésen kívül ma már más módjai is vannak a végső búcsúzásnak, és ha bár nem is tekintik „hagyományos" eljárásnak, az utóbbi időben a hamvasztás is kezd egyre népszerűbbé válni.

A keresztény temetkezés nem éppen egy bibliai kifejezés, ugyanis a Szentírás azt illetően nem ad különösebben részletes útmutatást, hogy pontosan mi történjen a testtel a halál után. A bibliai idők kultúráiban legtöbbször egy barlangban, egy természetes kőüregben, vagy a földben helyezték végső nyugalomra a tetemet (1.Mózes 23:19; 35:19–20, 29; 2.Krónikák 16:14; Máté 27:60–66). A Bibliában a legsűrűbben említett temetkezési mód tanúsága szerint a holttestet földfeletti természetes sírkamrákba helyezték, ezt azonban nem mindenki tudta megengedni magának. Akik ezen utóbbi csoportba tartoztak, azok a földbe temetkeztek. A földfeletti sírüregekre az újszövetségi iratok is a gazdagok temetkezési helyeként hivatkoznak. Ezzel magyarázható tehát az is, hogy Jézus Krisztust — testiekben szegény ember lévén — miért kellett egy kölcsönadott sírkamrába temetni (Máté 27:57–60).

Napjainkra talán az vált a legfontosabbá, hogy betartsuk az adott ország temetkezésre vonatkozó szabályait. A törvények országonként-, de még egy országon belül is el-eltérhetnek. Mivel a keresztény hívőnek felhívása van arra, hogy „engedelmeskedjen" a világi hatalomnak, ezért mindenképp törekednie kell ezen előírások betartására. Ennek a kérdéskörnek az is részét képezi, hogy a temetést a hamvasztással szemben előnyben részesítsük-e, vagy sem. A Bibliában sehol sem áll, hogy a hamvasztás tiltott volna, mint ahogyan az sem, hogy megengedett. A legtöbb embert már annak a ténye is meggyőzi, hogy a zsidók és a korai keresztények majdnem mindegyike kizárólag temetéssel vett búcsút szeretteitől. A Bibliában csak akkor van szó a halottak tűzzel való megégetéséről, mikor a bűnösök elnyerik gonosz tetteik büntetését (3.Mózes 20:14; Józsué 7:25). Ez megint további embereket késztet arra, hogy ne a hamvasztást válasszák. Ezzel szemben újra azt kell hangsúlyoznunk, hogy korunk keresztény emberére vonatkozólag nincsen egy olyan bibliai rendelet sem, mely a hamvasztást konkrétan engedélyezné, vagy tiltaná. Végső soron talán az a legjobb, ha ezt a döntést az eltávozott családtagjaira bízzuk.

A fizikai test elhantolásának módja messze nem olyan jelentőségű, mint a keresztény temetés mögött meghúzódó jelképes tartalom. Eszerint az eltávozott elment közülünk, azaz hátrahagyta földi porhüvelyét és nem lakik már benne. Pál apostol sátorként hivatkozik testünkre, azaz arra csak mint átmeneti szálláshelyre tekint. „Mert tudjuk, hogy ha e mi földi sátorházunk elbomol, épületünk van Istentől, nem kézzel csinált, örökké való házunk a mennyben" (2.Korinthusbeliekhez 5:1). Mikor Jézus Krisztus másodszor megjelenik majd, akkor a keresztények feltámadnak az életre, és a testük egy szempillantás alatt dicső, örök testté változik át. „Épenígy a halottak feltámadása is. Elvettetik romlandóságban, feltámasztatik romolhatatlanságban; Elvettetik gyalázatosságban, feltámasztatik dicsőségben; elvettetik erőtelenségben, feltámasztatik erőben (1.Korinthusbeliekhez 15:42-43).

English


Vissza a magyar oldalra
A keresztény hívő számára csak a temetés jöhet szóba?

Tudja meg, hogyan kell ...

Örökkévalóság Istennel



Bocsáss meg Istentől