settings icon
share icon
Kérdés

Helyes a keresztény hívőnek hitelkártyát használni?

Válasz


Hitelbizonylatok ilyen vagy olyan formában, már a 18. század óta léteznek, azonban csak korlátolt számban, többnyire személyes használatra. A napjainkban is ismert és használt hitelkártyák az 1960-as évek óta vannak forgalomban. Egy John Biggins nevű bankár 1946-ban adott ki egy bankkártyát, amit a „Charg-it" (számítsd fel; írd a többihez) néven vált ismertté, azonban ezzel csak helyi vásárlásokat lehetett lebonyolítani, és azokat is csak Biggins bankján keresztül. A Diners Club volt az az első cég, melynek az 1950-ben kibocsátott — világ első — hitelkártyáját már széles körben lehetett használni. Innentől fogva más bankok és hitelintézetek is csatlakoztak ahhoz a csődülethez, amelynek minden résztvevője azért lihegett, hogy hitelre adhasson pénzt kölcsön. A hitelkártya valóban hasznos lehet arra, hogy anyagilag megpróbáló időkben talpon tudjunk maradni, azonban ha oktalanul használjuk, akkor kezelhetetlen lavinává duzzaszthatja adósságainkat. Mivel a keresztény ember életének minden területét Isten irányítása alá kell adja (az anyagiakat is), így felmerül a kérdés, hogy helyes-e egyáltalán a hívőnek hitelkártyát birtokolnia.

Hogy a keresztény hívőnek legyen-e hitelkártyája, illetve hogy pontosan milyen módon használja azt, az mind az adott hittestvérünk bölcsességének és önmegtartóztatásának függvénye. Nem hunyhatunk szemet azon hallatlan erő fölött, mellyel a hitelkártya birtokolni/leuralni kezdi saját tulajdonosát. A hitelintézetekkel, és más — hitelkártyákát kibocsátó — cégekkel az az egyik legfőbb probléma, hogy profitjuk tetemes részét olyan embereken keresik, akik hajlamosak a fizetés utáni első héten meggondolatlanul költekezni, továbbá olyan embertásainkon nyerészkednek, akik túl szegények ahhoz, hogy valaha is visszafizethetnék kamatos tartozásaikat. Mikor Isten teljes törvényét közölte a zsidókkal, akkor külön kiemelte, hogy nem szabad uzsora kölcsönt adni, vagyis nem hogy magas kamatot nem szabad szedni (a szó mai értelmében), hanem egy fillér kamatot nem szabad szedniük a zsidó atyafiaktól, népük tagjaitól (3.Mózes 25:36; 2.Mózes 22:25). Más nemzetek tagjainak felszámolhattak emberséges kamatot, tehát a tiltásnak az volt a célja, hogy a nép szegényei ne legyenek még szegényebbek, hiszen egyesek már így is kölcsönre szorultak. Ez a gondolatmenet teljes összhangban áll Isten Igéjével, melyet így olvasunk a 15. zsoltár 5. versében: „Pénzét nem adja uzsorára, és nem vesz el ajándékot az ártatlan ellen." Az Ige így jellemzi az Isten jelenlétében élő embert.

Sok ember — önismeretről téve bizonyságot — látta már be, hogy nem tud jól bánni a hitelkártyával. Sokan egyszerűen azonban csak „ingyen pénznek" tekintik, hiszen a számlát csak hetekkel később nyújtja majd be a bank, és akkor is csak az összeg egy töredék részét kell egyszerre visszafizetni. Egyesek csak addig látnak, hogy már ma megkaparinthatják a — teszem azt — kétezer dolláros csónakot, amire annyira vágynak, és aztán hosszú hónapokon keresztül pár száz dolláronként fizethetik le azt. Amire gondolni sem akarnak az az, hogy mire végre törlesztik teljes tartozásuk, akkorra a kétezer dolláros új csónakjuk egy négyezer dolláros használt csónakká változik. Ha forrásainkat kamatok és kamatos kamatok visszafizetésére kell fordítsuk, akkor nem tudunk eleget tenni Isten azon felhívásának, mely szerint jó sáfárai-, azaz jó gondviselői, kell legyünk a ránk bízott javaknak, vagyis azokat hűen kell kezeljük (lásd 1.Timótheushoz 6:10; Példabeszédek 22:7). Pénzügyeink helyes kezelése azt jelenti, hogy igazából még addig sem nyújtózunk, míg a takarónk él: kiadásaink összegét igyekezzünk a bevételeink összege alatt tartani, hogy némi pénzt félretéve anyagi vészhelyzetekre is fel legyünk készülve, továbbá hogy kiadásainkból a szükséget szenvedő embertársaink megsegítésére is jusson.

Ideális esetben a befektetéseink után kamatot kapunk, nem pedig mi fizetünk kamatot, hogy más pénzét használhassuk. A befektetés tehát a pénzügyeink kezelésének egy bölcs módja. Máté evangéliumának 25. fejezetében Jézus Krisztus három szolga példáját tárja elénk. Kettejük befektették a gazdájuk által rájuk bízott javakat, és így meg is duplázták azokat. A harmadik szolga azonban nem így tett, hanem a földbe ásta tálentumát. A 27. versben így pöröl vele gazdája: „El kellett volna tehát helyezned az én pénzemet a pénzváltóknál; és én, megjövén, nyereséggel kaptam volna meg a magamét."

Önmagában véve a hitelkártya még nem egy gonosz dolog. A fizetés egy kényelmes-, és adott esetben hasznos módja ez, ha pedig bölcsen tudunk vele bánni, akkor még éppen gazdaságos is lehet. Ha szorosan kezünkben van anyagi javaink irányítása, és nem az anyagi javaink irányítanak minket, akkor a pénzen vett dolgok is kisebb valószínűséggel válnak majd bálvánnyá életünkben. Annak is csökken az esélye, hogy pénzünkkel azon mód uraljunk le másokat, mint ahogyan a pénzünk is leuralt minket. A hitelkártyát bölcsen használó emberek tudatosan és nagy körültekintéssel kerülik, hogy a vásárlásaik után felszámolt kamatos kamatok az egekbe rúgjanak, azaz tartozásaikat igyekeznek az adott számlázási hónap zárultáig visszafizetni.

Lényegesen könnyebb lesz kordában tartani kiadásainkat, ha a hitelkártyára valaki más pénzeként tekintünk. Amit nem tudunk magunknak megengedni, azt – ha csak egy mód van rá – ne vegyük meg, így akkor sem hüledezünk és sápadozunk majd, mikor a bank elegánsan benyújtja a cechet. Ha csak arra költünk, amit tényleg meg is engedhetünk magunknak, akkor az segítségünkre lesz, hogy engedelmeskedjünk a Zsidókhoz írt levél 13:5 igerészének, mely ma is így szól hozzánk: „Fösvénység nélkül való legyen a magatok viselete; elégedjetek meg azzal, a mitek van; mert Ő mondotta: Nem hagylak el, sem el nem távozom tőled;" Ha ellenállunk a hitelkártyában rejlő kísértésnek, vagyis hogy hitelre vegyük dolgokat, akkor azzal a „megelégedésben"-, azaz a szükségessel való beérésben, is gyakoroljuk magunkat (1.Timótheushoz 6:6). Ha beérjük azzal, amink van, akkor Jézus Krisztusra is mind jobban fogunk hasonlítani, és egyre inkább kezdünk majd anyagi javainkra úgy tekinteni, mint egy eszközre, melynek legfőbb rendeltetése Isten dicsőítése embertársaink megsegítésén keresztül (Zsoltárok 37:26; Példabeszédek 11:24–25; 2.Korinthusbeliekhez 9:7).

English



Vissza a magyar oldalra

Helyes a keresztény hívőnek hitelkártyát használni?
Oszd meg ezt az oldalt: Facebook icon Twitter icon Pinterest icon Email icon
© Copyright Got Questions Ministries