settings icon
share icon
Kérdés

Helyes dolog keresztény embernek hazafinak lenni?

Válasz


A kérdésre adott válasz nagyban függ attól, hogy pontosan hogyan határozzuk meg a "hazafi" szó jelentését. Mint a legtöbb kifejezés-, így ez a szó is, több árnyalattal bír, más-más emberek eltérő kontextusban alkalmazzák. A hazafi szót a legegyszerűbben talán így lehet definiálni: "egy olyan személy, aki szereti a hazáját". Míg a hazafias érzelmeket ésszerű keretek között élik ki, és azok nem nőnek Isten szeretete felé, addig azzal sincs semmi gond, hogy egy keresztény hívő egyben hazafi is. A hazafi szónak azonban egy olyan jelentése is van, mely szerint az adott személy az állam érdekeit a személyes — jól felfogott — érdekei (és a szűkebb társas környezetének érdekei) elé helyezi. Ha ez extrém formát ölt, akkor még szellemileg is veszélyes lehet, hiszen ha az ember jobban szereti az országát, mint Istent, és ha országa pillanatnyi céljai fontosabbak neki Isten örök tervénél, azaz hogy "minden nemzetből és ágazatból, és népből és nyelvből" (Jelenések 7:9) embereket váltson meg, akkor saját országának szeretete már bálvánnyá nőtt életében.

A Rómabeliekhez írt levél 13:1-7 igerész szerint keresztényként azzal a felelősséggel tartozunk a kormányzó erőknek, hogy betartjuk a törvényeket, és tisztelettel adózunk nekik akkor is, ha viselkedésük nem éppen tiszteletre méltó. Amikor ugyanis így teszünk, akkor végső soron Isten életünk feletti hatalmát ismerjük el, hiszen Ő általa uralkodnak a királyok és a kormányzók. Nekünk Isten felé van kötelezettségünk arra, hogy példás állampolgárokként törvénykövető magatartással, az adók megfizetésével stb. az éppen aktuális világi rezsim rendeléseinek engedelmeskedjünk. Tehát első sorban Istennek felelünk, minden és mindenki előtt neki kell engedelmeskednünk. Az olyan országokban, ahol az állampolgároknak lehetőségük van választások útján jó irányba lendíteni a dolgok menetét, vagy akár politikai szerepet vállalni, ott a jó állampolgárnak az is kötelessége, hogy a lehető legjobb irányba próbálja országa sorsát mozdítani.

Azokban az országokban, ahol a keresztény lakosságnak nincsen semmi beleszólása vezetőik döntésébe, nehezebb őszinte szívből hazafinak lenni. Valójában nagyon nehéz dolog elnyomó rezsimeket szívből szeretni. Ettől függetlenül azonban keresztényként arra van elhívásunk, hogy imádkozzunk vezetőinkért (1.Timótheushoz 2:1-4). Isten megjutalmazza majd parancsolatához való hűségünket, és az Ő tökéletes időzítése szerint fogja megítélni azokat a kormányzókat, akik hátat fordítanak Neki.

Mit mondhatunk tehát, helyes a keresztény embernek hazafinak lenni? Úgy felelhetünk, hogy ésszerű keretek között, igen, az. A keresztény végső elköteleződése, hite, szeretete és engedelmessége azonban mindig egyedül Istené kell legyen.

English



Vissza a magyar oldalra

Helyes dolog keresztény embernek hazafinak lenni?
Oszd meg ezt az oldalt: Facebook icon Twitter icon Pinterest icon Email icon
© Copyright Got Questions Ministries