settings icon
share icon
Kérdés

Helyes a kereszténynek fegyvert tartania?

Válasz


A Szentírás arra hív el minket, hogy mindig kövessük a békét, a minket körülvevő világban azonban folyamatosan nő az erőszak. Így érthető, hogy keresztények között is fel-fellobban arról a vita, hogy helyes dolog-e kereszténynek fegyvert viselnie. A Bibliába tekintve találni fogunk olyan történelmi példákat, melyek rávilágítanak erre a mai problémára is.

Ott van mindjárt az apostolok esete. Egyesek közülük fegyvert viseltek, így azon az estén, mikor Jézust elárulták, arra kérte őket, hogy vigyenek kardot magukkal. Két kardjuk volt összesen, Jézus azonban azt mondta, hogy elég lesz (Lukács 22:37-39). Mikor Jézust le akarták tartóztatni, akkor Péter levágta a főpap szolgájának fülét (János 18:10), de Jézus rögtön meg is gyógyította azt (Lukács 22:51). Ezután arra utasította Pétert, hogy tegye el a kardját (János 18:11). Nem azzal volt tehát a gond, hogy Péter kardot viselt, hanem azzal, ahogyan ebben a konkrét helyzetben használta.

A Biblia beszámol egy olyan esetről is, amikor katonák jöttek keresztelő Jánoshoz keresztelkedni, és arról kérdezték, hogy mit cselekedjenek, hogy egy Istennek tetsző életet vezethessenek. János ezt felelte nekik: "Senkit se háborítsatok, se ne patvarkodjatok; és elégedjetek meg zsoldotokkal" (Lukács 3: 14). János nem mondta nekik, hogy végleg tegyék le fegyverüket.

Dávid király így dicsérte az Istent "Áldott az Úr, az én kőváram, a ki hadakozásra tanítja kezemet, [s] viadalra az én ujjaimat" (Zsoltárok 144: 1). Az Ószövetségben számos más olyan példát is találunk istenfélő emberekre, akik fegyverviselő és fegyverforgató emberek voltak. Ezen a beszámolók többnyire háborús helyzetekről szólnak.

Bár a Biblia nem tiltja a keresztény embernek a fegyvertartást, egy pár megfontolandó dolgot nagyon is elénk tár. Először is, a keresztényeknek arra van elhívásuk, hogy béke küldöttei legyenek (Máté 5:9). A fegyvervásárlás előtt álló keresztény hívőnek tehát mindenképpen imában kell mérlegelnie, hogy a fegyver beszerzése valóban a békét szolgálná-e.

Továbbá a keresztény csak olyan célokra használhat fegyvert, amiből Isten dicsérete származik (1.Korinthusbeliekhez 10:23). Az ilyen fegyverhasználati célok közé tartozhat, a vadászat, a hadászat, a fegyveres szervezetekben való szolgálat, az önvédelem. Azonban még ha az ember valóban a fenti célok egyikére is akar fegyvert, tartson önvizsgálatot, hogy pontosan mi mozdítja erre a döntésre.

A harmadik szempont az, hogy a keresztény hívőnek mindig be kell tartania országa törvényeit, melyekbe persze a fegyvereket érintő törvények is bennefoglaltatnak. A Rómabeliekhez írt levél 13. fejezete világosan hozza tudtunkra, hogy a világi hatalmakat Isten rendelte el, így engdelmeskednünk kell nekik. Ezen túlmenőleg imáinkban is hordoznunk kell országunk-, és kisebb közösségünk vezetőit (1.Timótheushoz 2:1-2).

Végtére tehát azt mondhatjuk, hogy nem bűn fegyvert birtokolni. Elképzelhetőek olyan élethelyzetek, mikor egy fegyver hasznos, vagy még éppen szükséges is. Azt viszont mindenképpen jól meg kell vizsgálnia minden keresztény felebarátunknak, hogy pontosan mi motiválja arra, hogy fegyvert vegyen, továbbá hogy érett módon-, békés célokra használná-e azt. Ezenfelül a vonatkozó szabályokat is be kell tartania.

English



Vissza a magyar oldalra

Helyes a kereszténynek fegyvert tartania?
Oszd meg ezt az oldalt: Facebook icon Twitter icon Pinterest icon Email icon
© Copyright Got Questions Ministries