settings icon
share icon
Kérdés

A csi koncepciója összeegyeztethető a keresztény hittel?

Válasz


A csi (más írás szerint chi, vagy qi) olyan erőként vagy energiaként írható le, mely "mindennek életet ad". A csi elképzelése a taoizmusból ered, aminek a tanítása szerint a belső csink fejlesztése és erősítése szellemi és egészségügyi előnyökkel is jár. Ezt meditáción, gyakorláson és más technikák elsajátításán keresztül lehet elérni. A hagyományos kínai népi orvoslás, az akupunktúra, és az olyan küzdősportok, mint a tai chi, végső célja nem más, mint hogy az ember csijét harmonizálja fizikai-, mentális-, érzelmi- és szellemi állapotával, valamint a csi szintjének növelése.

Már a csi definíciójából is jól kitűnik, hogy ez a koncepció nem egyeztethető össze a bibliai keresztény hittel. A Szentírás — és ezzel a kereszténység — egyik fő tantétele szerint, Isten az egész mindenséget Jézus Krisztus által teremtette meg (lásd 1.Mózes 1:1 és János 1:1-4). Istentől árad minden élet, Ő ad mindennek életet, és maga Isten az, Aki Jézus Krisztusként fenn is tartja az egész teremtését (lásd Zsoltárok 147:9 és Kolossébeliekhez 1:16-17).

Egyesek talán úgy érvelnek majd, hogy a csi valójában azonos azzal az "élettel" melyet Isten Ádám orrába lehelt, mely által élő lélek lett (1.Mózes 2:7). A csi fogalmát azonban már csak azért is lehetetlen a kereszténységbe átültetni, mert a a csi eszméje mögött meghúzódó filozófiai rendszer (taoizmus) összeegyeztethetetlen a Biblia tanításával. A taoista istenkép szerint, mindenki szabadon határozza meg saját magának, hogy számára pontosan mit is jelent is Isten. Az Istenről kialakított minden egyes nézet egyformán helyes, vagyis se nem jó, és se nem rossz, így egyenlő mértékben kell őket elfogadni. Ezzel szemben bibliahű kereszténység Istenről kialakított elképzeléseit nem az egyes emberek szubjektív észlelésére vagy véleményére alapozza, hanem azon kijelentésekre, melyekben Isten feltárja magát az emberiség előtt (lásd Jeremiás 29:13-14). Míg persze változatlanul igaz az, hogy Isten végtelen természete értelmünkkel megragadhatatlan, addig éppúgy igaz az is, hogy bizonyos dolgokat nagyon is kijelentett magáról, és hogy lehetőséget biztosított minden egyes ember számára, hogy személyes kapcsolatra lépjen Vele. Az Istennel való élő és igaz kapcsolathoz a Biblia — és ezzel a kereszténység tanítása szerint — nem vezet más út, mint Jézus Krisztus személye (János 14:5-7).

A csi eszméjét lehetetlen különválasztani a szellemi világtól. Ha emberként a szellemi világgal létesítünk kapcsolatot, akkor kettő — azaz pontosan kettő — forrással találkozhatunk: az egyik maga Isten, a másik pedig Sátán az összes démonjával együtt. Az Ószövetségben Isten határozottan megtiltotta Izráel népének, hogy bármilyen formában is részt vegyen okkult rituálékban. Népe legjobb javát és védelmét tartotta szem előtt, mikor így határozott. A tiltott praktikák által ugyanis mindig veszélyes démoni erőkkel léptek (volna) kapcsolatba (lásd 5.Mózes 18:9-13).

A olyan veszélytelennek tűnő dolgok, mint például a csi kiegyensúlyozásának kísérlete, valóban járhatnak előnyökkel, de legalább is nem károsak — gondolná az ember. A Biblia tükrében azonban láthatjuk, hogy ezek a dolgok szembemennek a Szentírás szellemiségével, így jól tesszük, ha elkerüljük őket. A csi koncepciója csak egy satnya másolata annak az életnek, melyet Jézus Krisztus kínál nekünk ingyen (lásd János 10:10).

English



Vissza a magyar oldalra

A csi koncepciója összeegyeztethető a keresztény hittel?
Oszd meg ezt az oldalt: Facebook icon Twitter icon Pinterest icon Email icon
© Copyright Got Questions Ministries