settings icon
share icon
Kérdés

Mit jelent a kenózis szó?

Válasz


A kenózis egy görög szó átirata, amely azt a tant foglalja magában, miszerint Krisztus, a testi formájában, megüresítette önmagát. A kenózis egy önmagáról való lemondás, nem pedig az isteni volt levetkőzése, sem pedig az isteni természet lecserélése emberire. A Filippi 2:7-ben az áll, hogy Jézus „megüresítette önmagát, szolgai formát vett fel, emberekhez hasonlóvá lett, és magatartásában is embernek bizonyult." Jézus a földi szolgálata során nem szűnt meg Istennek lenni. Viszont az Istennel való szemtől szembeni kapcsolat mennyei dicsőségét igenis félretette, akárcsak a független hatalmát. Földi szolgálata során Krisztus teljesen alávetette magát az Atya akaratának.

A kenózis részeként Jézus néha az emberi természet korlátainak függvényében működött (János 4:6, 19:28). Isten nem fárad el vagy lesz szomjas. A Máté 24:36 szerint „Azt a napot viszont, vagy azt az órát senki nem tudja: sem az ég angyalai, sem a Fiú, hanem csak az Atya egyedül." Feltehetjük magunknak a kérdést: „Ha Jézus Isten volt, hogyhogy nem tud mindent, amit Isten tud" (Zsoltárok 139:1-6)? Úgy tűnik, hogy amíg Jézus a földön járt, lemondott néhány isteni tulajdonság gyakorlásáról. Jézus továbbra is tökéletesen szent, igaz, irgalmas, kegyelmes, igazságos és szerető volt, de bizonyos mértékben nem volt mindentudó vagy mindenható.

Amikor azonban a kenózis kerül elő, túl nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy miről mondott le Jézus. A kenózis viszont azt is jelenti, hogy mit öltött fel. Jézus emberi természetet öltött magára, és megalázta magát. A mennybeli dicsőségek dicsőségét hagyta maga mögött, hogy ember legyen, akit keresztre feszítenek. A Filippi 2:7-8 azt mondja: „szolgai formát vett fel, emberekhez hasonlóvá lett, és magatartásában is embernek bizonyult; megalázta magát, és engedelmeskedett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig. A végső alázatosság jeleként a világmindenség Istene ember lett, és meghalt a teremtményéért. Ennélfogva a kenózis azt jelenti, hogy Krisztus emberi természetet öltött magára annak minden korlátozottságával, kivéve, hogy soha nem vétkezett.

English



Vissza a magyar oldalra

Mit jelent a kenózis szó?
Oszd meg ezt az oldalt: Facebook icon Twitter icon Pinterest icon Email icon
© Copyright Got Questions Ministries