Kérdés
Valóban mondja azt a Biblia, hogy az istenfélő gyermeknevelés mindig istenfélő gyermekeket fog eredményezni (Példabeszédek 22:6)?
Válasz
A Példabeszédek könyvének 22:6 igehelyéről ma is így szól hozzánk Isten Szent Lelke: "Tanítsd a gyermeket az ő útjának módja szerint; még mikor megvénhedik is, el nem távozik attól." Azt ígéri tehát ez az ige, hogy amennyiben istenfélő módon neveljük gyermekeinket, akkor ők felnőttként is követni fogják Istent? Mi van azokkal az istenfélő szülőkkel, kiknek gyermekei felnőve lázadoznak és elfordulnak Istentől?
A példabeszéd, mint az irodalmi kifejezéstár hathatós eszköze, nem közvetlen ígéreteket közvetít, hanem olyan általános megfigyeléseket az élet minden egyes szegmenséből, amelyeket a mély életbölcsesség már sokszor igaznak látott az életben. Ez talán segít jobban megértenünk, hogy hogyan fordulhat elő az, hogy szülők a legjobb szándékuk szerint tanítják gyermeküket az Úr követésére és a Neki való engedelmességre, de gyermekek felcseperedve mégis dacosan hátat fordítanak Istennek.
A Példabeszédek könyvének 22:6 igerésze arra tanít minket, hogy ha gyermekünket Isten szeretetére és követésére neveljük, akkor van a legnagyobb esélye annak, hogy felnőttként is szívből való szeretettel viszonyul majd Istenhez. Még ha ezt az életre való megfigyelést több mint 3000 éve vetették is először betű-fogta sorokba, mind a mai napig igazolja a mögötte lévő bölcsesség elévülhetetlen igazságát. A legtöbb, gyermekeiket istenfélő módon nevelő, szülő azt az elmúlhatatlan örökséget hagyja gyermekeire, mely által felnőttként is szeretni fogják Istent. A világra pedig az Istent szerető gyermekeiket hagyják örökségül. Micsoda nagyba szabott örökség is ez! Azok a szülők, akik "az Úr tanítása és intése szerint" nevelik (Efézusbeliekhez 6:4) gyermekeiket, kiugróan megnövelik annak az esélyét, hogy a gyermek földi élete felnőttkori szakaszában is kapaszkodni fog Megváltó Istenünk soha vissza nem vont segítő és megtartó jobbjába.
Ahhoz a Timótheushoz írt levélben, kit Pál saját fiaként szeretett, ezt a témát illetően is messzire világító bibliai példát találunk. "Eszembe jutván a benned levõ, képmutatás nélkül való hit, a mely lakozott elõször a te nagyanyádban Loisban és anyádban Eunikában; meg vagyok azonban gyõzõdve, hogy benned is." — írja Pál apostol Timótheusnak (2.Timótheushoz 1:5). Timótheus anyja és nagyanyja valósággal égtek Istenért, így Isten iránti igaz szeretetük óhatatlanul meggyújtotta Timótheus hitének lángját is. Timótheus fiatalemberként csatlakozott Pál apostolhoz annak számos missziós útja egyikén, és idővel az egyik legbizalmasabb útitársává vált, akire nem egyszer nagyon felelősségteljes feladatot bízott. Az Újszövetségi Írás Timótheust 25-ször is néven említi, mikor úgy hivatkozik rá, mint misszionárius, az apostolok hű segítője, és mint lelkipásztor.
Az Isten félelmében teljesített szülői nevelés kötelessége épp annyira fontos ma, mint az egész emberi történelem során volt. Az apák és anyák azok a személyek, akik viselkedésükkel és szavaikkal kulcsfontosságú szerepet játszanak olyan fiatal férfiak és nők felnevelésében, akik szívből szeretik Istent és csak Neki akarnak élni. A lelkipásztorok-, a fiatal vezetők-, és más testvérek áldásos tevékenysége mellett az istenfélő szülők szerepét senki sem helyettesítheti a gyermek életében. Azok a szülők tényleg pótolhatatlanok, akik életükkel tesznek bizonyságot Jézus Krisztussal való élő kapcsolatukról, és ebbe a kapcsolatba gyermekeiket is belevonják. Így a Példabeszédek könyvének tollforgatója jó okkal jegyezte le a Szent Lélek el nem múló Igéjét mely szerint : "Tanítsd a gyermeket az ő útjának módja szerint; még mikor megvénhedik is, el nem távozik attól" (Példabeszédek 22:6).
English
Valóban mondja azt a Biblia, hogy az istenfélő gyermeknevelés mindig istenfélő gyermekeket fog eredményezni (Példabeszédek 22:6)?
